Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 2. szám
KÖNYVESPOLC . /Haqif arúrszíuf története képekben Több mint kétezer kép. Csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni Kosáry Domokos szerkesztői munkájáról, aki a magyar történelem írásos-okleveles forrásainak feldolgozása után a for- rásjellegű képanyag összegyűjtésére is vállalkozott. Könyvének voltak elődei - Centhon István történelmi képeskönyve 1935-ből, újabban pedig C. Wilhelmb Gizella és Kiss Sándor egy-egy kötete, vagy a magyar irodalom- és zenetörténet képes albumai. A szerzők azonban sehol sem vették olyan szigorú történettudományi kritika alá a képanyagot, mint e munkában, ahol szinte minden kép forrásértékű, s amelyiknél ez nem bizonyos, ott a képaláírás jelzi a hitelesség kétséges voltát. A könyv a korábbi időszakokból tárgyi emlékeket, majd főként korabeli vagy megközelítően egykorú ábrázolásokat közöl, az utolsó századból főként fotókat. Nem feledkezik meg a szó szoros értelmében vett történelem — politikai és gazdaságtörténet — mellett az egyes korokra legjellemzőbb, kiemelkedő művészi alkotásokról sem. A fejezeteket rövid, összefoglaló tanulmányok vezetik be: Kosáry Domokos, Szabad György, Siklós András és Pamlényi Ervin írásai. Sajnálatos, hogy a kötet utolsó fejezete, a közelmúlt bemutatása nem éri el a kötet egészének színvonalát. Bizonyos, hogy ez a szép kivitelű, és jelentős terjedelméhez viszonyítva nem drága könyv diákoknak, egyetemi hallgatóknak, de akár tanároknak is munkájukhoz nélkülözhetetlen segédeszköz lesz. De ugyanakkor olvasmány is, amelybe újra meg újra bele kell olvasni. (Gondolat) A mohácsi csata - török szemmel FÜLEP LAJOS JHuíjíjar „Hadd tudja az olvasó mindjárt legelői, mit talál a keletkezésük ideje szerint egymástól igen távol eső írásokat tartalmazó könyvben. Kezdődik ötvenhatvan évvel ezelőttiekkel, végződik mostaniakkal. A régieket már régóta történeti emléknek tekintem . . .” — írja könyve előszavában Fülep Lajos, a magyar művészettörténetírás „nagy öregje”, aki néhány hónappal e válogatott tanulmányait tartalmazó kötet megjelenése előtt hányt el. Fülep Lajos Magyar Művészet című könyve első megjelenésekor, fél évszázaddal ezelőtt, éles visszhangot váltott ki, mert elismeréssel szólt az akkoriban sokaktól idegen Lechner Ödön művészetéről, de — bírálói szerint — „sárba rántotta” az elsők között tisztelt Munkácsyt, mivel megírta, hogy tehetsége javát a modern művészet korában egy letűnt műfaj, az akadémikus életkép „oltárán” áldozta fel. Szó sincs arról, hogy Fülep Lajos valamilyen kozmopolita szemszögből nézte a magyar művészetet és a nemzeti jelleg nem volt éppúgy szívügye, mint a lépést tartás az egyetemes fejlődéssel. Korai tanulmánya Rippl-Rónairól, majd két Derkovits- cikke a bizonyíték, hogy Munkácsytól nem a modern festőt, hanem a modern magyar festőt kérte számon. Izsó Miklósról írt elemzése az egyszerre tudós és olvasmányos művészettörténeti cikk iskolapéldája, módszerében kijelölve az utat a további kutatóknak is. A jövő feladatait vázolja a gyűjtemény egyik legtömörebb tanulmánya. Fülep Lajos munkásságának ez a kötet csupán töredékét mutatja be, csupán a legáltalánosabb érdekű írások kiválasztására törekedett. Tiszta tudósegyénisége azonban ezekből a művekből is maradéktalanul elénk tárul. (Corvina) mii veszet
