Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 2. szám
El Greco: Keresztvivő Krisztus padt ujjai szinte simogatják a kínhalált hozó keresztfát, a tekintet valahol túl jár már az álmokon . .. A Szent Sebestyén vértanúsága komor barna színeivel, a felhők különös, vihart-mozgást idéző játékának és a tekintet révült szelídségének ellentétével hatnak. A festmény El Greco utolsó művei közül való — a festő egyetlenegy későbbi képe sem található a Pradóban. Velázquez műveit egész teremsor őrzi. Egyik leghíresebb festménye a háromszor három és fél méteres Breda átadása (a kép nálunk kevésbé ismert címe: A lándzsák) lenyűgöző. A kép témája történelmi esemény: Spinola, a győztes spanyol hadvezér átveszi az ostromlott erődítmény, Breda kulcsát — vasrácsnak is beillő lándzsasor árnyékában — a legyőzött Nas- saui Justin várkapitánytól. Velázquez sohasem járt a Németalföldön, a táj mégis hiteles. Nem az engesztelhetetlen, kaján győzőt, hanem a békejobbot nyújtó erősebbet ábrázolja Velázquez — nem véletlenül. Spinolával egy alkalommal együtt hajózott Barcelonából Genovába. Ismerte, megszerette — így örökítette meg. A Pradóban különszobát kapott a Las Meninas — Az Udvarhölgyek. A többi kép elhelyezése egyszerű. Semmi mesterséges hatásfokozás, különleges megvilágítás nincs. Egyedül a Las Meninas kivétel. Ez az egész falat beborító (318 X 276 cm méretű) festmény állítólag a következőképpen keletkezett: 1656 nyarán Velázquez IV. Fülöp és Mariana királynő képén dolgozott a madridi Alcazarban. A négyesztendős Margarita hercegnő két kis barátnőjével a szobáVelázquez: Az Udvarhölgyek ban tartózkodott. A gyerekek lábánál feküdt az infánsnő kedvenc kutyája, a teremben volt még a gyerekek játszótársa, egy törpe is. Az infánsnő nyűgösköd- ni kezdett, szomjas volt, és az ugyancsak a szobában álló két udvarhölgy egyike illatos vízzel teli kelyhet nyújtott a kislánynak. Ebben a pillanatban lépett be a kamarás. Egy pillanatra a nyitott ajtóból fénynyaláb esett a kis csoportra. A fény-árny játéka, a színek, a szőke infánsnő, a kedves jelenet ihlette a képre Veláz- quezt. önmagát és a festővel szemközt ülő királyi párt — egy tükörben tükröződve — ugyancsak belefestette a képbe. A képpel szemben hatalmas tükör áll. A szoba ajtaja félig nyitva van és a fény olyan ravaszul árad a szobába, hogy a bent ácsorgó, mozgó turisták a tükörbe nézve egyszerre csak benne vannak a képben. A tükör együtt mutatja a kis infánsnőt, az udvarhölgyeket, a lustán elnyúló kutyát, a szemüveges japán turistát, a szikár amerikai nőt, a fényképező kövér olaszt. . . Jó volna még megállni Velázquez Bacchus-képe előtt... De Goyát is szeretnénk látni. A két majaképet bámuljuk inkább, vagy a látomásokat? Az Asmodeus-t (Bo- szorkányszombat-ot) vagy a Tün- dérek-et? Az önarcképet vagy a Nevető asszonyok-at? Talán legjobban A bordeaux-i tejeslány tetszett. A lány reggelenként szamárháton hozta a tejet a Cours de l’lntendance 39. számú házba, ahol Goya életének utolsó esztendeiben lakott, „ötven évvel megelőzte korát ez a festmény” — írták a kritikusok. A nyolcvan esztendeje körül járó Goya kevés színnel (az egész kép kék-fekete tónusú), mély lélek- ábrázolással alkotta meg gazdag életének egyik utolsó művét. Fehér Klára Goya: A bordeaux-i tejeslány 23
