Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 3. szám
mat, hogy előre megállapított díjért embereket, csomagokat vigyen Párizsban kétkerekű, egylovas kocsikon. Később a nyilvánvalóan jövedelmező — mai szóval — szolgáltatásra többen vállalatot alapítottak. Igazgatónak Pascalt, a világhírű matematikust választották. A társaság kocsijai már hatülésesek. A kocsikat készítő jámbor iparos, Sauvage házát családja védőszentje: St. Fiacre szobra díszítette. (Innen a bérkocsik későbbi neve: fiacre = fiáker.) Az európai állami postát XI. Lajos — Mátyás király kortársa — szervezte. A közutak mentén létesített állomásokon váltották a lovakat. Először csak leveleket, később már csomagokat, majd személyeket is szállítottak. S hogy a posta még a XIX. század közepén sem lehetett túlzottan „expressz”, arról két mondat: a gyorsposta Budáról Bécsbe 30 óra, Pozsonyból Bécsbe hat óra alatt ért. A társzekérnek Budáról Bécsbe 57 órát tartott az út. S Budánál, Pestnél maradva: a hazai lóvontatta omnibusz esztendeje 1832. Ekkortól közlekedtek a kocsik a mai Roosevelt, Vörösmarty terektől menetrendszerűen félóránként a jelenlegi Majakovszkij (akkor: Király) utcán át a Városligetig. A múlt század első évtizedeiben egyébként a lóvasútnál egyszerűbb, olcsóbb vasutat akartak többen is. így az angol Palmer a földön fekvő vaspálya helyett őszCarpaccio: Orsolya-legenda c. képének részlete, késő középkori vizi jár művek Aranyból készült iráni harckocsi, modell (i. e. V. sz.) lopokra helyezett, s a terepen járó, lovaktól vontatott lebegő vasutat tervezett, ötletét — némileg módosítva — Bodmer János, a badeni sóbánya igazgatója Kőbányán igyekezett megvalósítani. A gyér forgalom azonban bukásra ítélte a vállalkozást: az első hazai vasutat. Az első közforgalmú lóvasút Magyarországon 1840-től 1846- ig épült, Pozsony és Nagyszombat között. A pesti lóvasút premierje pedig 1866. augusztus 1. Utasait az akkori Széna (ma Kálvin) tér és Újpest között vitte. A közkedvelt margitszigeti lóvasút 1874-től 1924-ig járt. A vizeken valamikor úszó fatörzseken, letört faágakon keit át az ember. Primitív járművét, e lehető legkezdetlegesebb csónakot először kezével irányította, majd bottal igyekezett kormányozni. A későbbiek több szálfát tákoltak össze egységes alkotmánnyá: tutajjá. (Egyetlen fatörzsből vájt csónakon ma is utaznak Afrikában, Ausztráliában, a Csendes-óceán szigetein.) A hajóépítés tulajdonképpeni kezdete a szél energiájának hajtóerővé tétele: a vitorla felfedezése. Már évezredekkel ezelőtt Egyiptomban, Mezopotámiában, Kínában a belvizeken hajóztak. A Dunán már kétezer évnél régebben Orso- váig jutottak el a hajósok. Az egyiptomiak már a nyílt tengerre is kimerészkedtek. A görögök pedig — ha Homérosznak hinni lehet, aki az Odüsszeiában írta — Leszbosztól Argoszig az utat a tengeren három nap alatt tették meg. Ez naponta húsz mérföld. (1 tengeri mérföld = 1,85 kilométer.) Az i. e. Vili—VII. században épített első hadihajók jellegzetessége a döfőorr: a hajó elejére erősített hegyes agyar. Ezzel ütöttek léket az ellenséges hajó palánkján. A hadihajók árbocának tetején, az úgynevezett tereken parittyások foglaltak helyet, innen lőtték a megsemmisítendő célt. Az i. e. VI. század jellegzetes hadihajóját, a 33