Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 3. szám
A GRANADA! ALHAMBRA ÉS A TORONTÓI VÁROSHÁZA Nem sok pontja van a világnak, ahová az utazó olyan felfokozott várakozással érkezik, mint Granadába, melynek szépségeit oly sokszor megénekelték a Nyugat és a Kelet költői. S az elénk táruló kép valóban csodálatos. A háttérben a Sierra Nevada, magyarul: a Havas Hegység vadregényes ormai, és lenn, zöldellő dombok koszorújában, virágos kertek rengetegébe ágyazva, napfényben szikrázó fehér házaival, mór, reneszánsz és barokk palotáival, gótikus katedrálisával „Andalúzia Gyöngye”: Granada. A város fölött pedig, az alig 150 méter magas hegyen még a csodák csodája vár ránk: az Alhambra. De, mint a Kelet épületeinél oly gyakran, itt is a csalódásé az első pillanat. Rózsaszínű vagy inkább rozsdavörös várfalak, ormótlan, szögletes tornyok tömkelegé, csipkés tetejű bástyák, lőrések barátságtalan sora. Aztán belépünk az egyik tömör bástya patkóíves nyílásán, az Igazság Kapuján - s ott vagyunk az Ezeregyéjszaka csodálatos világában. A Reconquista, Spanyolország keresztény visszahódítása már javában folyt, amikor a Nasz- rida-dinasztia megalapítója az ibériai félszigeten utolsónak megmaradt független arab ország, a Granadai Királyság szultánja lett I. Mohamed néven, és a XIII. század harmincas éveiben megkezdte az Asabica hegyen több száz éve omladozó erőd helyén a maga királyi palotájának felépítését. Két és fél évszázadig tartotta még itt magát az arab uralom, s ezalatt Granada királyai pusztulásra ítélt hatalmuk álmait építették e szeszélyesen összehordott palota-halmazba: keleti pompát, költészetet, a középkor technikájának legrafináltabb luxus-berendezéseit. Egyre-másra születtek meg az újabb épületszárnyak, udvarok, szökőkutak, fürdők, bástyák. Az Igazság Kapuját I. Juszuf építette a XIV. század közepén. Az Alhambra leggazdagabb, leg káprázatosabb részei 1354— 1391 között, V. Mohamed uralkodása idején készültek el, köztük az Oroszlánudvar is. Ez a minden négyzetcentiméteren túldíszített keleti mesevilág Európa délnyugati csücskén már nemcsak az iszlám legmaga- sabbrendű művészetét, hanem annak dekadenciáját is tükrözi. Miközben arab költők szerelmes verssorait vésik dekoratív arab betűkkel a termek és a szökőkutak falaira, háremekben intrikálnak, vetélytársakat, testvéreket, szülőket gyilkolnak le — fogy, zsugorodik Granada körül a mór birodalom. És mire Ferdinánd és Izabella, Aragónia és Kasztília egyesült hadával bevonul az Alhambrába — amit Baobdil, az utolsó spanyol- országi mór uralkodó ad át nekik —, véget ér a középkor is. 1492 januárja van, néhány hó30 nap múlva elindul az óceánon Kolumbusz hajója. Az Alhambra a spanyol királyokat is elbűvölte, ide nem építettek székesegyházat — mint a legtöbb mecset helyére —, nem siettek eltüntetni a „pogány hódítók" nyomait. Csak V. Károly bontotta le jóval később az Alhambra egyik szárnyát (nem is tudjuk már, mi lehetett ott), hogy felépíttesse a XVI. század húszas éveiben lettek, 1812-ben pedig a franciák felrobbantották az erőd- rendszer egy részét. A XIX. század romantikusai fedezték fel újra Spanyolországnak és a világnak az Alhambra csodáit; köztük is kiemelkedő szerepe volt a restaurálás propagálásában egy amerikai írónak: Washington Irvingnek. Most újra teljes pompájában ragyog az Alhambra. A siető Az Alhambra Oroszlánudvara a maga soha be nem fejezett reneszánsz palotáját (mely egyébként a Rómában tanult Pedro Machuca remekműve), és mégis, milyen nehézkes, milyen otromba az Alhambra keleti tündérvilágában. Befejezetlenül, céltalanul maradt tehát V. Károly palotája, s pusztult maga az Alhambra is, akárcsak Granada körül a Végák: a kiűzött mórok egykor csodásán ápolt, öntözött kertjei. A szultánok hajdani lakosztályai csavargók búvóhelyévé látogató számára áttekinthetetlen a tornyok, kertek, folyosók szédítő szövevénye. Minden sarkon, minden irányban új, káprázatos meglepetés. Mintha nem is kőből, hanem brüsszeli csipkéből lennének a falak. Másutt cseppkőbarlanghoz hasonlatos sztalaktit díszítések. Csillogó mozaikok, valószínűtlenül karcsú oszlopok, légiesen áttört ívek — s mindennek tetejében az építészet és a természet csodálatos harmóniája. Nemcsak a belső kertek gaz-
