Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)

1972 / 3. szám

ségessé, hogy a világ nyilvánossága számára egy magyar néprajzi-népművészeti kollekció jöjjön létre.

Az eredmény: Xántus János erdélyi, alföldi és dél-dunántúli, Römer Flóris felvidéki és északdunántúli gyűjteménye. Káprázatos, színpompás anyag, népi kultúránk kivirágzásának minden értékével, összeállítóinak ügyességét dicséri, hogy 1873 tavaszán, még mielőtt a császárvárosba került volna, rögtönzött kiállításon a Köztelek hat termében (az üllői út 25. sz. alatt) itthon is bemutatták. S újabb váratlan fordulat: az országgyűlés e 4000 darabból álló kollekciót a bécsi bemutató küszöbén megvásárolja 15 000 forintért, „hogy azok együtt egy kézműipari múzeum alapját képezzék". Az első magyar néprajzi gyűjtemény tehát nem a Néprajzi Múzeumot gazdagítja, hanem a születő Ipar- művészeti Múzeum alapgyűjteményei közé sorolódik.

A néprajzi gyűjtemény hosszú időn át a Nemzeti Múzeum mostohagyermeke. Tárgyai szekrényekbe zsúfolva az ásványtár folyosóján és fenn a padláson; anyagi támogatása nincs, csak szegényesen csordogál; a gyűjtemény őre, Xántus, nemhogy dolgozószobát, de még íróasztalt sem kapott.

Az 1890-es években a Néprajzi Múzeumot úgyszólván újra meg kellett teremteni, ez azonban akkorra már halaszthatatlan feladat. 1889-ben megalakult a Magyar Néprajzi Társaság, amely az időközben európai szintre fejlődött hazai néprajzkutatás legjobb szakembereit fogta össze. Nem egy közülük világhíresség, mint Herman Ottó, Katona Lajos, Vám- béry Armin; van köztük éles tollú író, mint Herrmann Antal; de nem hiányoznak sorukA takács céh behívó táblája

Széktámla (Velem)

10

j bál a politikai és társadalmi élet néprajzi érdeklődésű tekintélyei sem.

A Néprajzi Társaság sorra veti fel az elhanyagolt néprajzi gyűjtemény kérdéseit. Ethnog- raphia címen 1890-ben folyóiratot indít, amely éppúgy napirenden tartja a néprajzi gyűjtemény problémáit, mint a fel- I olvasó és egyéb ülések, sorozatos tárgyalások, megoldást kereső viták, küldöttség-járások. Az első eredmény: a néprajzi gyűjtemény végre — húsz év múltán! - helyiséghez jut. 1892-ben Xántus átköltözteti anyagát a Várkertbazárba. Mutatós, ma is álló épület a Duna partján; kezdetnek, legalábbis szemre ez is biztató. De belülről az öt terem és tíz további szoba szánalmas látványt nyújt. Hull a vakolat, a falak ' nedvesek, szétesnek az enyvezett { tárgyak, dohosodik minden.

Az újrakezdésben, sőt a magyar muzeologia európai rangra emelésében gondviselésszerű j szerepe volt azután a Néprajzi Tár új őrének, Jankó Jánosnak. Xántus kezéből ő vette át a stafétabotot, s a Néprajzi Mú- [ zeum szolgálatában töltött tíz esztendő alatt az intézményt a I Nemzeti Múzeum egyik legje- j lentősebb tárává fejlesztette.

[ Jankó első dolga, hogy kedve- j zőbb otthont keressen az in- j tézménynek. De megfelelő köz- [ épület sehol! A mai vásárcsarnok mögött fut el az akkori Csillag utca (ma: Gönczi Pál u.), ott a 2. szám alatti épületben, az első emeleten üresen áll egy lakás; azt béreli ki a múzeum számára; azután ugyanott sorjában további lakásokat.

Mai szemmel talán szokatlan I kísérlet ez az eldugottnak látszó városrészben. Akkor a magyar műveltség egy másik neves intézménye, a régi Eötvös I Kollégium is itt kap hajlékot.

S itt végre megelevenedik a néprajzi gyűjtemény. Egykori látogatói szerint ritkán volt múzeumnak akkora és olyan állandó közönsége, mint a Néprajzi Tárnak ebben az időben. Amellett igazi tudományos központ. Itt helyezik el a Néprajzi Társaság könyvtárát; a könyvtár éppúgy, mint az igazgató szobája, egyben klubhelyiség és ülésterem is.

Az ifjú Jankóban forrnak a tervek s ezeket lázas sietséggel valóra is váltja. Ismeri úgyszólván darabról darabra három világrész néprajzi múzeumait. A tárgyakat típusok szerint osztályozza s így elsőnek teszi áttekinthetővé parasztságunk és a természeti népek anyagi kultúráját. Fáradságos expedíciókban vesz részt, hazájukban keresi fel a finnugor népeket, keze alatt a néprajzi gyűjtemény tízezres tételekben gyarapodik.

Megszervezi az ezredéves kiállítás világhíres néprajzi faluját, az első skanzent. Vállalja s szenvedéllyel végzi vidéki múzeumaink felügyeletét és irányítását. Emellett évenként ajándékozza meg a tudományos világot szenzációt jelentő kutatásainak vaskos köteteivel. S élt — mindössze 34 évet.

Amit épített, időtállónak bizonyult. Munkatársai, tanítványai között már ott volt a fiatal Bátky Zsigmond, a majdani Bátky-Györffy-Visky triász tagjainak egyike, akinek neve utóbb a magyar néprajz aranykorát jelzi s pályája összeforrt a Néprajzi Múzeum történetével.

De munkatársa volt Vikár Béla is, aki Edison találmányát, a fonográfot - ügyesen továbbfejlesztett változatában — világ- viszonylatban elsőnek, még a századforduló előtt kezdi alkalmazni népzenénk, népdalaink