Múzsák - Múzeumi Magazin 1972 (Budapest, 1972)
1972 / 3. szám
gondoltak sem a raktározásra, sem a gyarapodásra. Mai formájában is nagyobbára csak „láthatatlan” ez a múzeum. Míg jogos reményünk valóra válik, s a kiállítóhelyiségek felszabadulnak raktári minőségükből, álljunk meg két állandó kiállítási berendezés előtt. Egyik a kőszegi patika, másik a sólyi református templom karzata, szószéke. A patika diófurnérral gazdagított tölgyfabútora mértéktartó ünnepélyességével, lekerekített formáival, barna színe védelmet sugalló méltóságával ma is tiszteletre késztet bennünket. Már a XVIII, század közepén ellátta éjSzenes Zsuzsa faliszőnyege jel és nappal a betegeket. Tizenkilenc patika volt akkor még az egész országban, hogyne lett volna híres kincse Kőszeg városának, hogyne vívta volna ki már a kortársak dicséretét is. A patika berendezéséhez sok egyéb tárgy is tartozott, így gyógybort tartó habán kerámia edény, esztergályozott, élénk zöldre festett gyógyszeres tégelyek. Megejt bennünket ez a szép patika ma is; meleg közvetlensége s a barokk formavilág nagyvonalú, erőt jelképező ívei, a fiókok titkot rejtő ritmikus egymás- mellettisége, a vakítóan fehér ónmázas patikaedények katonás rendje. A másik véglet a Múzeum első emeletén, kissé beljebb, a sólyi református templom famunkája. Közel egyidős a kőszegi patikával, 1724-ből való. Elgondolkoztató, hogy éppen a puritán református templomok őrizték meg a legszebb famunkákat a mohácsi vész óta; Pelsőc, Szenna, Gógánváralja, Mqgyarbikal, Magyarvista, Magyarfülpös, Vi- lonya, Bánffyhunyad, Mezőcsát, Hódmezővásárhely, Tök, Nosz- valy, Káros, Kalotadános, Tákos, Gyügye, Csenger, Jósvafő, Ruda- bánya templomai. Pedig ezekben is bőségesen találunk barokkos elemet, furcsa ellentmondásban a díszítést, képet tagadó református hitvallással. A régi festőasztalosok munkái ma becses emlékei korunknak, mert tisztán és híven ránk hagyományozták koruk ízlését, művészi kifejező kincsét. Az asztalosok megbecsült tagjai voltak társadalmuknak: a XVIII, századi festőasztalos ugyanolyan honoráriumban részesült, mint az oltárképek festője. Mindkét berendezés a Múzeum öt gyűjteménye közül a bútorosztályé, melyet XVII—XVIII, századból való puszpángfa-faragá- sok, báböntők, kékfestő dúcok s hangszergyűjtemény tesznek teljessé. Legnagyobb a kerámia- és üveggyűjtemény, 24 000 darabbal, a világ minden tájáról, archaikus emlékektől kezdve fiatal iparművészeink munkájáig. Különösen becses a habán kerámia és a holicsi fajanszgyűjtemény, s a mintegy ezer darab Zsolnay- fajansz. Lechner Ödön maga is felhasználta a pécsi színes majolikát, kerámiát, jól párosítva nyerstéglával és kovácsoltvassal. Maga az Iparművészeti Múzeum épülete azonban impozáns méretei, világos csarnokai ellenére már felépítésekor sem volt célszerű múzeumnak. Ezek a tágas és magas helyiségek egyre alkalmasak: belső berendezések beépítésére, mint amilyen a kőszegi patika és a templombelső. Az építészet könnyen elvonja a figyelmet a kicsinynek tetsző tárgyakról. A sólyi festett deszkák jó összhangban vannak a köréjük telepített kaukázusi szőnyegekkel, de már egy velencei fúvóit üveg szárnyas pohár, vagy akár egy körmöcbányai kelengyeláda elvész ebben az irdatlan nagy térben. Pedig mennyi, mennyi kincs van itt, amit szinte betéve kellene tudni iskolásainknak is, ha közösséget éreznek múltjukkal. Már a Múzeum lépcsőházainak kovácsoltvas kulcsaitól, záraitól, kopogtatóitól, az egri Fazola Henrik mester barokk kapujától, reneszánsz bőrkötésektől, ötvösművészetünk emlékeitől, francia és magyar bútoroktól kezdve, sok mai mestermű között, Fekete György Céhládájáig. Az Iparművészeti Múzeum új korszak elé néz. Kiállításaival ismét befogadja a jelen iparművészetét, s a sokszorosító gyáripar művészi igényű termékeit is. Tudva-érezve, hogy minden kor emberét közvetlenül, őszintén tárgyai fejezik ki, ha nem hiányzik belőlük a művészi érték. Koczogh Ákos Fekete György falborításának részlete 7
