Múzsák - Múzeumi Magazin 1971 (Budapest, 1971)
1971 / 2. szám
itt létesíteni, bútorgyűjteménye jeles darabjainak végre kiállító- teret szerezni. így született meg a bútortörténeti kiállítássor gondolata. A cél a fejlődéstörténet minél hitelesebb bemutatása volt. A módszert az ábrázolt korszak jellegzetességei, a kor önszemlélete, de elsősorban a korról kialakult mai szemléletünk határozta meg. Mindehhez figyelembe kellett venni a megmásíthatatlan építészeti sajátosságokat. Ilyen például a földszinti helyiségek boltozatos fedése, a dunai szárny emeleti helyiségeiben a restaurált XVIII, századi falfestés stíluskronológiája és még számos nehezítő, de ugyanakkor színesítő körülmény, hangulati elem. S legalább annyira tekintettel kellett lenni a kiállítandó muzeális anyag, például az első emeletre tervezett trencséni re- fektórium, vagy a díszterembe szánt mennyezet építészeti követelményeire. Végül is kialakult a bútortörténeti kiállítások sora, lényegében három nagyobb s egy kisebb - egymást időrendben követő, de rendezési módszerben eltérő - kiállítási egység. Korban a legelső a földszinten elhelyezett Európai bútorok a XV-XVII. században című kiállítás (rendezte Batári Ferenc). Felépítése szerint az európai bútortörténetből, a bútorok szerkezeti és stiláris fejlődése szempontjából legfontosabb korszakokat emeli ki, s a fejlődést sűrítve, néha csak egy-egy darabon keresztül, de mindig a legjellemzőbbel mutatja be. A kiállítás berendezett helyiségek hangulatát érzékelteti ugyan - ezt segítik elő a bútorokon kívül a korjelző, más képző- vagy ipar- művészeti tárgyak is -, anélkül azonban, hogy a hiteles enteriőr rekonstrukció érzetét kelthetné bárkiben. Az első két teremben az észak- és dél-európai gótika különböző, ácsolással, majd asztalostechnikával készült változataiként a kort legjobban reprezentáló ládatípusok kaptak hangsúlyt. A reneszánsz bútorművészetet elsősorban az olasz reneszánsz magas művészi színvonalú bútortípusai reprezentálják, mindig utalva egy-egy európai kapcsolatra. A keleti hatásokat jól tükröző spanyol kései reneszánsz vezeti át a látogatót a barokk bútorművészet egyik legjelentősebb XVII. századi európai centrumába, Németalföldre, s a fejlődés másik ágán a reneszánsz kései európai változatait, a német területek, de főleg a magyar fejlődésben sokáig élő reneszánsz bútorművészet néhol már