Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 2. szám
lel'kizüllesztőnek tartotta. A gazság, igazságtalanság, butaság, kicsinyesség láttán vagy hallatán elkomorult, néha fellobbant. . . És kemény volt, mint a Badacsony bazaltja. „Állva is meg tudok halni!" - utasította el a felesége gyengédségét, már halálos betegen. De nemcsak a halállal, az élettel szemben is így viselkedett. Közöny és értetlenség közepette, hangos zokszó nélkül, magával vívódva dolgozott. Egy napló- töredékében így szól hozzánk: „Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékének megbecsülői!" (1970 őszén megnyílik egykori badacsonyi otthonában az Egry Múzeum.) A perzsa császárné a Tihanyi Múzeumban (Zeitler Gusztáv felv.) mit mormolt, miközben akkurátusán lehajolt, s mint a templomban, ujját a Balaton vizébe mártotta, mint a szenteltvíztartóba és a nap felé fordulva magára keresztet vetett. Megdöbbentett a látvány. Egy napimádó pásztor." Egry maga is az volt, napimádó vagy inkább természetimádó pásztor. Fényeket és árnyékokat, a tó párás színeit terelgette ecsetjével, így születtek meg csodálatos látomásai. Ahogy Farkas Zoltán írja: Felfokozott visszfényei saját lelke ragyogásának. Egry ars poeticája — naplójegyzetei — egy műtermi tűzvészben, Budapesten pusztultak el. Csupán a töredéke maradt meg, ebből idézünk néhány sort: „A természet előtt mindig valami áhítat fog el." „A természetben látottak lényege csak emlékekben alakulhat ki." (Egry nem természet után festett, képeit műterme magányában alkotta.) „A legtöbben azért rajonganak a természetben, ami a legkevésbé fontos a művészetben." „Én nem a Balatont, hanem a világot festem." „A dolgok megfigyelésének csak akkor lehet festői értékjelentősége, ha az csodálattal párosul." így gondolkodott a művész. És milyen volt az ember? Tiszta ember volt, kívül-belül - emlékezik rá Takáts Gyula. A pasztellszínű, könnyű szövetből jól szabott ruhákat szerette, maga barkácsolta, sima somfafütykössel járt. A vagyont megvetette, a hatalmat és a jólétet
