Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
atiantikus hagyomány” címmel. Több mint kétszáz szobor, grafika és egyéb művészeti alkotás illusztrálja, miként honosodott meg Amerikában — ghanai, da- homey-i, nigériai stb területekről behurcolt rabszolgák révén — az afrikai eredetű, ősi néger művészet. Témáinak és stílusainak továbbélése megfigyelhető Haiti, Kuba, Brazília, Surinam művészetében. Ritkaság számba menő XVII. századi darabok mellett a kiállítás jelentős részét a XIX. században gyűjtött művek alkotják. Jónéhány, a szinkretisztikus vallások jegyében fogant szakrális szobor is látható itt, például a Brazíliában manapság is élő afrikai eredetű kultikus szertartások plasztikái; ősi afrikai stílusok keverednek ezekben katolikus vallási elemekkel. Museum Az Onega-tó északi részén fekvő Kizsi-szigeten szabadtéri múzeumot létesítettek a faépítészet remekeiből. Építészek és művészettörténészek 1952-ben kezdték meg a környező falvakban található, művészettörténetileg értékes faépítmények — templomok, haranglábak stb. — számbavételét. Jelenleg már huszonnyolc épület áll a szigeten, a templomok mellett lakóházak, magtárak, malmok és más épületek, valamennyi gondosan konzervált állapotban. La Tribuna de Geneve A genfi néprajzi múzeum nemrégiben megnyílt reprezentatív kiállításán mintegy négyszáz tárgyat mutatnak be a ghanai és elefántcsontparti akan népeknek az aranykereskedelem révén keletkezett művészetéből: arany- pormérő eszközöket, súlyokat. A XVIII, században már sok európai fordult meg ezen a tájon, s egy holland kereskedő leírásából tudjuk, hogy az akanok nemcsak a nagy keresletnek örvendő nemesfém kitermelésében, hanem némely nem egészen tisztességes kereskedelmi manőverben is járatosak voltak. Tudták például, hogy aranypor esetében jóval nehezebb felfedezni a hamisítást, mint tömör aranytárgy eladásakor. A mérlegelésnél is csaltak, bár a vevőnek is lehetősége volt a viszonzásra saját jól előkészített mérlegével és preparált súlyaival. Ezek a súlyok gyakran figurálisak voltak, s javarészt a viasz- veszejtő eljárással készültek. Olykor ugyan a mester a modellt — növényeket, magvakat, rovarokat stb. — egyszerűen beborította agyaggal, majd kiégette, és a hamuvá égő modell helyére öntötte a fémet. Ha viaszve- szejtő eljárással dolgozott, a természeti előképet vagy használati tárgyat először megformálta viaszból, ezt bevonta agyaggal, majd kiégette. Égetés közben a viasz nagyobb része kiolvadt a mintából, s a maradékot a megolvasztott forró bronz, réz vagy ezüst szorította ki, amikor a mester beleöntötte a formába. A készítő egyéni, általában groteszk, de mindig jellemző módon emelte ki az ábrázolt modell lényeges vonásait. Ilyenformán az aranysúly-készítés a fekete-afrikai művészet egyik fontos ága lett. A figurális súlyok elsősorban a vallással és a to- temisztikus hagyományokat őrző beavatási szertartásokkal állnak kapcsolatban. De a környezet növény- és állatvilágát, a királyokat, hivatalnokokat, kézműveseket, közembereket, valamint a létfenntartási eszközöket, házakat stb. ugyancsak sok változatban jelenítik meg, miniatürizált formában. Die Tat A híres londoni Sothebys mű- kereskedés aukcióján Rosemary Cattrell meglepetéssel vette át a 224 ezer font sterlingről szóló csekket. Csak annyi pénzre számított, amiből éppen egy autót vehet. A Cattrell családban senki sem gyanította, hogy az a kép, amelyet másfél évtizede örököltek, Hans Baldung-Grientől, Dürer tanítványától származik. A XV. században élt művész „Éva megkísértése” című festményéről a londoni cég egyik képviselője úgy nyilatkozott, hogy nemcsak csodálatos műalkotás, hanem szinte hibátlanul maradt is meg az évszázadok folyamán. Unita A világ minden tájáról Velencébe özönlő turisták milliói azzal az, érzéssel hagyják el a várost, hogy nagyon kis ideig voltak itt, és azzal a vággyal, hogy feltétlenül szeretnének visszatérni. Nem így a velenceiek. Tíz év alatt 40 000 lakos hagyta el a történelmi központot. 1951-ben még az egész lakosság 60,3 százaléka lakott a velencei szigeteken. 1961-ben ez az arány 44,2 százalékra, majd 1966-ban 37,2 százalékra csökkent. A városhoz tartozó szárazföldi részen viszont 30,6 százalékról 46, majd 52 százalékra emelkedett az összlakosság aránya. Megdöbbentő a város központját elhagyók életkora is: 44 százalékuk 40 éven aluli, 75 százalékuk 45 éven aluli. Elég egy pillantást vetni a lakások állapotára, hogy megértsük a menekülés okát. A házak 3 százaléka közveszélyes, 16 százaléka nagyon rossz, 47 százaléka közepes állapotban van. Vagyis az épületek 66 százaléka restaurálásra szorulna. Ha a higiéniát vizsgáljuk, a lakások 74 százalékában nincs fürdőszoba, 1,3 százalékában nincs víz, 3,7 százalékában nincs vécé, 14 százalékában a vécé a konyhában van, 11 százalék nem kap soha napot, 38 százalék minimális napfényt kap (nyári hónapokban, délután). A lakások 90 százalékának nincs központi fűtése, 15 százalékukat lehetetlen fűteni, 58 százalékuk csak a konyhában fűthető, 58' százalékuk vizes. De a legsúlyosabb probléma, hogy a földszinti lakásokat lakhatatlanná kellene minősíteni, mert bármikor víz alá kerülhetnek (az utolsó 10 évben a város legsűrűbben lakott részének 35 százaléka 25-ször került víz alá). Tizenhatezer velencei lakik ilyen körülmények között. E szomorú képhez tartozik még, hogy sem a történelmi központban, sem Murano és Burano szigetén nincs csatornázás. Az összes hulladék a kanálisokba kerül, sőt Mestre város szennycsatornái is a lagúnákba ömlenek. A szenny már időnként akadályozza a hajózást is a főbb csatornákon. I Le Monde A Salernói-öbölben fekvő Paestumban — a hajdani Magna Graecia egyik legfontosabb gyarmatának területén — 1968 óta sorra fedeznek fel az i. e. V—IV. századból származó sírfestményeket. Amikor a Paestum régi falaitól 1500 méternyire fekvő temetőben folytatott ásatások során felemelték a 4. számú sír zárókövét, ennek belső oldalán szokatlan látvány tárult Mario Napoli professzor és régészmunkatársai elé: trambulinrói vízbe ugró ifjú képe. Ennek alapján a sírt Tómba del Toff a- tore-nak, azaz „a műugró sírjának” nevezték el. A díszítések és a sírban talált váza stílusa arra vall, hogy a festmény legkésőbb i. e. 490—480 között keletkezett. Művészettörténeti szempontból felbecsülhetetlen jelentőségű felfedezés, hiszen ezzel a görög archaikus és klasszikus kor addig egyetlen festménye került elő. Ezek után — tavaly nyáron — történt, hogy Luigi Franco paestumi földműves a szokottnál mélyebbre szántotta föl a földjét, és az eke vas újabb sírba akadt. A következő három napon a régészek további tíz sírt tártak fel, ezekben azonban csak festett vázákat találtak. Majd újabb sírfestményre bukkantak, amely három lovat ábrázol. Három hónap alatt összesen 83 sírt fedeztek fel, amelyek közül mintegy ötvenet falfestmények díszítenek.
