Múzsák - Múzeumi Magazin 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
Készülőben „Afrika története” Mióta az afrikai országok egész sora függetlenné vált, a kutatók sok monográfiát és egyéb tudományos munkát szenteltek az egyes afrikai területek és a kontinens történetének. Ezek a tanulmányok minden bizonnyal jelentősen hozzájárulnak Afrika múltjának jobb megismeréséhez, bár olykor nélkülözik azt a szigorú egzaktságot és tudományos körültekintést, ami történeti művektől elvárható. Az UNESCO 1964. évi konferenciája felismerte, hogy új, átfogó igényű koncepcióra Elsőbbség a szájhagyományok gyűjtésének van szükség Afrika történetének feltárására és megírására. Mindjárt ki is jelölte azokat az intézkedéseket, amelyek a következő tíz év során Afrika egyetemes történetének kidolgozását és publikálását szolgálják, és neves történészeket, kutatókat — afrikaiakat és másokat — kért fel a közreműködésre. A tervezet az afrikai kontinens egészére vonatkozik, de a kezdet: egyes régiók történeti kapcsolatainak tanulmányozása. Mivel kevés az írott dokumentum, a tervezet azt javasolta, hogy a lehető legnagyobb mértékben használják fel a szájhagyományt, amely a folklórról, az afrikai gondolkodásról és jogszokásokról való ismeretek fő forrása. Idős emberek elbeszélése érdekes felvilágosításokat nyújthat a hagyományos intézményekről, a társadalmi és kulturális viszonyokról, a pásztornépek vándorlásáról és így tovább. Egyre inkább fenyeget a veszély, hogy „a források” elvesznek; minden öreg halála valósággal egy könyvtár eltűnését jelenti. Ezért a szakértők egy csoportja Abidjanban 1966 szeptemberében elhatározta, hogy a kutatások során elsőbbséget ad a szájhagyományok gyűjtésének. Nyugat-Szudánban kezdték a munkát, Ghana, Mali, Szongáj, Szokoto ősi királyságainak területén folytatták, majd kiterjesztették a szomszédos vidékekre. Kutatás három csoportban 1967-ben a Niamey-i konferencián született az a határozat, amely szerint Niamey - ben megalapítják a Niger-völgy országainak szájhagyomány-archívumát, és további három kutatási és dokumentációs központot létesítenek a kontinensen. A Niamey-i központ, amelyet Niger kormánya az UNESCO támogatásával hozott létre, három csoportban kezdte meg a regionális gyűjtést: 1. a hauszáknál (a nigériai Ahmadu Bello Egyetem és az ibadáni egyetem közreműködésével), 2. a szongájoknál (a mali humán tudományok kutatóintézetével), és 3. a fulániknál (a felső-voltai, a mali, a daho- mey-i kutatóintézetek és az Ahmadu Bello Egyetem kutatóinak társaságában). Más afrikai intézetek között is szoros együttműködés alakult ki. A ghanai Legon Egyetem Afrika-kutató intézete például Elefántcsont-parti, libériái, dahomey-i, togoi, nigérai és Sierra Leone-i intézmények segítségével látott hozzá a gondzsa-mande, nyugati akan (asanti, anyi, baulé), valamint a kwa, adzsa, fon, joruba törzsek szájhagyományának gyűjtéséhez. A kutató munka ilyen összehangolása lehetővé tette, hogy 1969 szeptemberére elegendő anyag gyűljön össze egy Nyugat-Afrikával foglalkozó publikáció elkészítéséhez, míg az UNESCO kiterjesztheti a kutatási területet Közép- és Kelet- Afrikára is. Hozzáférhetővé tenni a dokumentumokat Ezekkel a munkálatokkal párhuzamosan folyik az írott források gyűjtése és restaurálása. A cél: hozzáférhetővé tenni ezeket a dokumentumokat az afrikai történelem minden tanulmányozója számára. Egy afrikai történeti forráskalauz készül tehát két csoportban. Az egyik az európai és amerikai archívumokban őrzött kéziratokkal foglalkozik, s a francia, olasz, svájci, német, spanyol és skandináv archívumok anyagából összeállított első kötete a közeljövőben már meg is jelenik. Az angol és amerikai forrásokat felölelő kötetek előkészítése folyamatban van. A másik csoport az Afrikában kallódó anyagokat kutatja fel. Itt a legsürgősebb feladat a gyűjtés és a számbavétel. Kivált olyan leveleké, vallási és jogi írásoké, amelyek még nem kerültek gyűjteményekbe, és a hozzá nem értők kezében különféle klimatikus és biológiai romboló hatásoknak vannak kitéve. Az „Afrika általános története” munkálatai előreláthatólag 1975-ben fejeződnek be. Jelenleg a legnagyobb probléma a szerkesztés. A legkülönfélébb nyelven és írásmódokkal készült kéziratok publikálása súlyos technikai és szövegkritikai problémákat vet fel; a szájhagyományok átírásának, a szövegvariánsok kiválogatásának kérdését stb. Az 1969 júniusában tartott szakértői értekezlet több területen meghatározta a legkielé- gítőbb megoldásokat, módszereket a szövegek megfelelő bemutatására. (Informations UNESCO) 31
