Múzeumi Magazin 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 4. szám
Az értelmező szótár szerint a mozdulat az emberi testrész helyzetének aránylag kismértékű megváltoztatása, a mozgás egy része. A mozgás viszont egy testnek más testekhez viszonyított folyamatos helyváltoztatása. Hogyan érvényesülnek ezek az általános meghatározások a szobrászatban, hogyan változnak, módosulnak, sűrítődnek? Mit nevezünk abszolút nyugalomnak, amelyből a megváltozott tartás már mozdulattá vált át? Milyen kapcsolatban van a tudatos és a reflexszerű mozdulat a művészi kifejezés megformálásában? Hogyan sikerül a mozgást érzékeltetni a megmerevedés érzékeltetésének veszélye nélkül ? Sorolhatnánk a kérdéseket tovább is. Bizonyos azonban, hogy az egyes korok plasztikai emlékeiben másmás módon fogalmazódnak meg az azonos problémák. Egy ülő- vagy állószobor látszólagos mozdulatlanságában is felfedezhető bizonyos mozdulat. Az alkotó szabadon választhat a kifejezési eszközök között, mégis előfordul, hogy egy megszokott, kedvelt mozdulat figyelhető meg a különböző rendeltetésű, tematikájú munkáknál, több évtizedes életműben újra és újra előbukkan egy vázlat, egy kisplasztika kiérlelt változata. Sokszor ez segít hozzá a stílusuk, karakterük meghatározásához. A modell után mintázott, az emlékképeket felhasználó, a valóság elemeit elvonatkoztató ábrázolásmód rendszerbe foglalható alkalmazása sem zárhatja ki a mozdulat szerepét, nem tagadhatja létjogosultságát. A végtagok ellentétes helyzetét, a törzs és a fej nézetének változtatását jól felhasználó szobrász műve mindig eleven. A ruha, a drapéria anyagszerűsége, vibráló felülete fokozhatja vagy enyhítheti a mozgásmotívumot. A magyar szobrászatot az elmúlt százesztendd alatta realitás jellemzi ; a klasszikus, a romantikus, a szecessziós vonaljáték színezi az összképet, de nem téríti el a közérthető, a művészetben és a nézőben azonos érzetet keltő kifejezési eszköztől. A részletek és az egész mű közötti harmóniára törekedve széles skálán játszanak az eszmei mondanivaló kibontásán. Csap Erzsébet 29