Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 1. szám
RÓNI KA Régi kötések A muzeológus sokféleképpen gyűjti anyagát. Gyűjti a tárgyi emlékeket, a más gyűjteményekben levő emlékek fényképét, gyűjti az adatokat, s aki a régi könyvkötések díszítésével foglalkozik, ceruzamásolatokat gyűjt. A középkori és sokszor még a reneszánsz korából való barna bőrkötések nem voltak aranyozva, így a fémszerszámokkal benyomott díszek nem tűnnek ki a kötések felületéből. Ezért fényképezőgéppel csak gyenge és nehezen használható másolatot lehetne készíteni róluk, hitelesebb és pontosabb, ha ceruzával átsatirozzák azokat. Így gyűjtötte már a múlt század nagy kutatója, Römer Flóris az emlékeket és az általa készített, s elhalványult levonatok még mindig jobbak, mint az új fényképek. Az utóbbi években az Iparművészeti Múzeumban is szép kollekció gyűlt össze a hazai és a külföldi gyűjteményekben készített rajzlevonatokból. Sok fejtörést okozott azonban az, hogyan lehetne tartósítani a köny- nyen elmosódó grafitrajzokat. Végül a múzeológusok megtalálták a megoldást a legmodernebb eszköz a laminálás igénybevételével. A rajzokat magas hőfokon és nyomás alatt polietylén fóliába foglalják. Az ilyen módon tartósított rajzlevonatok őrzik a mohácsi vész után különböző helyekre szétkallódott magyar humanista könyvtárak kötésemlékeit, egy dossziéba kerülhettek immár a messze északra, Strahl- sundba, vagy Drezdába, Lipcsébe, Prágába, Olmützbe, Boroszlóba, Krakkóba és máshová szétkerült kötések pontos másolatai. A levonatkészítés a könyvkötéskutatás nemzetközi nyelve. Gyakran érkezik kevésszavú levéllel kísért rajzlevonat a világ minden tájából azzal a kéréssel, hogy az illető kutató határozza meg az elküldött emléket. Képünk: egy bártfai ősnyomtatvány, melyet 1480-ban készítettek Veronában, s 1500 körül kötöttek Budán. FOTOPÁLYÁZAT Az 1967 októberében megjelent Múzeumi Magazinban fotópályázatot hirdettünk. A pályázat beküldési határideje 1968. március 15. volt. Annak érdekében, hogy az eddig beküldöttnél több pályamunka közül választhassuk ki a legjobbakat, a pályázat beküldési határidejét június 31-ig meghosszabbítjuk. A feltételek változatlanok. A fotókat á Központi Múzeumi Igazgatóság propaganda osztálya címére (Bp., V., József nádor tér 7.) kell beküldeni, s itt rendelhető meg a Múzeumi Magazin 1967 októberi száma is, melyben a fotopályázat feltételeit közöltük. Olasz bronzszobrok a Szépművészeti Múzeumban Március végéig volt látható a Szép- művészeti Múzeumban a múzeum, a berlini Bode Múzeum és a drezdai Állami Gyűjtemények legszebb bronzszobrai közül válogatott anyagból megnyitott „Olasz bronzszobrok” című kiállítás, mely a reneszánsz és a barokk kor legjelentősebb itáliai alkotásait mutatta be. Kiváló alkotások kerültek ezzel a közönség elé, melyek közül csak néhányat sorolunk fel: Pollajuolo: Herakles (Berlin), Andrea Riccio: Európa elrablása (Budapest), Alessandro Vittoria: Néger Vénus (Drezda), stb. Képünkön: Andrea del Verrocchio után: Puttó delfinnel (Budapest). Csontgyűjtemény A Mezőgazdasági Múzeum csonttárában őrzik a háziállatok különböző fajtáit képviselő egyedek csontvázát. E gyűjteményben számos nagydljas szarvasmarha, sertés, ló, juh csontváza látható. A csontgyűjtemény másik részét a régészeti ásatások során feltárt csontanyag alkotja. Itt tárolják többek között a három éven át folytatott bölcskei ásatás bronzkori eredetű állatcsontanyagát, amelynek feldolgozását dr. Matolcsi János végzi. A leletek között kiemelkedik az egyetlen bronzkori szarvasmarha koponya, ez in situ állapotban van elhelyezve a múzeum gyűjteményében. A koponya nagytestű, brachy- ceros típusú házimarháról tanúskodik. A mai háziállatok csontozatán tudományos vizsgálatokat végeznek. Ezek olyan összefüggések megismerésére irányulnak, amelyek alapján a régészeti ásatásoknál előforduló csonttöredékekből következtetni tudnak az állatok típusára, nagyságára, testalkatára, hasznosításának módjára. A közelmúltban a szarvasmarha testalakulásának történeti feldolgozása állott a kutatás középpontjában. A vizsgálat megmutatta, hogy a házi szarvasmarha vadősénél jóval kisebb lett és testnagysága a római korig csökkent. A római korban nagyobb testű marhák jelentek meg az ország területén, de azt követően a testnagyság minden előzőnél nagyobb csökkenése következett be s házi marháink a XIII —XIV. században már 30%-kal voltak alacsonyabbak vadőseiknél: az őstulkoknál. A XIV.—XV. századtól azonban új irányt vesz a szarvasmarha tenyésztés, s ez a folyamat a testnagyság egyenletes növekedésének folyamata, amely a mai fajták kialakulásába torkollik. Ekkor jelent meg hazánk területén az oly tetszetős, címeres szarvú magyar szürke marha.
