Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)

1968 / 3. szám

Hét termen csak átszaladunk. Pedig a római kori kecses edények; a honfoglalás és az utána sorakozó évszázadok tárgyi emlékei itt is, ott is megállni kényszerítenének. De az idő nagy úr, a teljességhez itt napok kellenének, s ami valóban más, mint a múzeumokban várt látvány, az a nyolcadik teremben kezdődik. Figyelmeztettek is erre jónéhányan már a városban, amikor a múzeum felől érdeklődtem. Akik figyelmeztettek, egyben vitatkoztak is: kik a rendező elképzelése mellett, kik ellene. Szenvedélyesen. Pedig hát a múzeumok történeti tárlataival kapcsolatban ritkán csapnak magasra a viták hullámai. íme néhány vélemény, pro és kontra. Egymásnak válaszolgatva:

— A legújabb kor. A közvetlen múlt és természetesen a jelen, ami még a kortársak emlékezetével is befogható. De

így, a múzeumban látottak alapján más megvilágításba kerülnek a dolgok. Érdekes néhány mai használati tárgyat vitrinben látni. Valahogy félnék hozzájuk nyúlni. Arra gondolok, hogy ezek a ma dokumentumai, s holnap már emlékek lesznek.

— Ugyan! Müanyagfogkefék... Én ide eddig úgy jártam, mint a templomba a nagyanyám.

— Sok, nagyon sok. Belefáradtam már az elején. Mindig az ellentétekre figyelni ...

— A gimnáziumban a földrajztanárom úgy tanította a világrészek keletkezését, hogy Dél- Amerikát és Afrikát kivágta a térképről és lassan egymáshoz tolta, összeillettek. Gondolatban így toltam én is össze az ellentéteket, s nagyon egységes lett egy-egy korszak képe. Dávid Lajos, a Győri Xántus János Múzeum igazgatója kalauzol:

— A legújabbkori részt — mondja —, úgy rendeztük, hogy híven tükrözze az események és korszakok kronologikus rendjében, természetesen a muzeologia sajátos eszközeivel, Győr és Győr-Sopron megye történetét. De tudomásul kell vennünk, hogy egészen 1945-ig kétféle élet, kétféle

történelem volt. Ezt másként, mint az ellentétes formákkal, kifejezni nem akartuk: nem lehet.

Nézem az első vitrin tárgyait: testőrőrmesteri, azaz ezredesi egyenruha, majd egy Győr megyei földbirtokos „díszmagyarja”’ a múlt század derekáról. Díszkard, berakásos hüvellyel. Shakespeare összes művei szattyánba kötve. Metszett üvegpoharak, ezüst evőeszközök. Barokk kastély fényképe. Mezőgazdasági gépek egy másik képen, úri birtokokon használták őket. A másik vitrinben: otthon készített gyolcsnadrág és ing, a parasztember vasárnapi öltözete. Pásztortülök és karikásostor. Kalendárium. Cseréppohár és fából faragott evőeszközök. Jellegzetes kisalföldi parasztház fényképe. Járom kicsinyített mása, legtöbb helyen ökör sem volt hozzá, csak tehén.

— A másik vezérlő elvünk — folytatja a múzeumigazgató — a folyamatosság, a continuitás. A történelem tudása annak megértésével kezdődik: nincs önmagában álló korszak. Egy előzőből keletkezik minden kor, s a következőbe fejlődik. Mindenféle kiragadás, meg-