Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 1. szám
Foto: Szabóky Zsolt A repedezett és bamba ujj, a sártól fekete, előbb nedves csontot tört még a heverő köveken; most békében van, pihen. A tigris-vér már zörgő hártyaként pereg, a letaposott és újra kihajtó növényeken már nyoma sincs az üvöltő éjszakának; süt a nap, langyos eső volt, furcsa ábrákat húz a félhold, a derékig érő fűben nagyfejü madár ugrál. Tétovázik az ujj, tűnődik, agyagot gyömköd, elidőz. Csöndes a bozót, gyík hasa fénylik sárgán, gömbölyödik a szent edény, az ujjak sose voltak még ilyen boldogok, sose vívtak még, mint most, ilyen ütközetet. Nagy a világ — mekkora, ki tudja ? — tele van üstökössel, mély huhogással, mégis, ma az összetapadó agyag s ez az ujj, ez a repedezett és vértől fekete, ez a legszebb. Kell az edény. Élőnek, halottnak; kell a meghódolt agyag. Kellenek az együgyű karcok, szavai az előbb még csont-törő ujjnak. kell a remény. Esteledik, láng ég meztelen kövön, körbe-rohanó, hosszú árnyak közt ül az ember, parázson a hús, az agyag. Kívül a tenger és az álmukban is horkanó vadak, holnapi társak, elődeim, bámulói az üdvözült ujjak közt létre-jövőnek; kívül a bronzkori éj.
