Múzeumi Magazin 1968 (Budapest, 1968)
1968 / 2. szám
A széles lépcsősor és a két oldalát koronázó párkány örökre a fiatalságé marad; március idusának, az új tavasz születésének szimbóluma és egyben kedves és meghitt pihenője az ifjúságnak. Tankönyvvel a kézben, az egyetemi előadások szünetében birtokukba veszik a fokokat, ki tudná számon tartani, hány ragyogó tudományos pálya indulásának voltak tanúi ezek a lépcsők, a múzeum bejáratát hallgatag méltósággal őrző oszlopok. Nem szójáték; a Nemzeti Múzeum a nemzet múzeuma. Több mint másfél százados történelme folyamán a magyar nép kultúrájának, kincseinek őrzője lett, falai között vetették meg több, ma már önálló, nagyhírű múzeumunk, valamint a nemzeti könyvtár, a Széchényi Könyvtár, az Országos Levéltár alapjait. Nemzedékek tudása, áldozatkész szorgalma gyarapította gyűjteményeit, nemzedékek jöttek e falak közé látni és magukba szívni a szépséget, amelyet századok munkájával őseik teremtettek. A múzeum története maga is történelem, ezt a történelmet varázsolják élővé munkatársai, ezt a nagyszerű folyamatosságot érzi mindenki, aki a gyűjteményeket látogatja. Az alapító Széchényi Ferenc szobra a múzeum kertjében áll. 1802 a magyar kultúrhistória fényes dátumai közé tartozik. Azt azonban kevesen tudják, hogy a nagyhírű gyűjtemény születésénél a magyar jakobinus mozgalom egyik kiemelkedő egyénisége, Hajnóczy József bábáskodott, Széchenyi Ferenc megbízásából ő vetette meg a múzeum érem- és régiséggyűjteményének alapjait. A gróf általa ismerkedett meg Kovachich Márton Györggyel, aki egész tevékenységét egy — Pesten felállítandó — nemzeti gyűjteménynek szentelte és erre inspirálta megbízóját is. Európa csakhamar értesült a nagyszerű alapítványról — a gyűjtemény ekkor 11 884 nyomtatványt, 1150 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, 2019 nemesi címert és 2675 érmet számlált — Széchényi Ferencet Varsó, Brünn, Jéna és Göttínga Tudós Társaságai és a bécsi Szépművészeti Akadémia tagjai közé választotta. A nemzet az 1807. évi országgyűlés 24. törvénycikkében birtokába vette az új intézményt. Európa legelső nemzeti múzeuma Magyarországon létesült; abban az országban, amelyet kevéssel előtte a bécsi udvar művelődésre, kulturálódásra alkalmatlannak tartott, ahol még a nemzeti nyelv létjogosultságáért is meg kellett vívni a harcot. „. . . nemcsak magunk, hanem Hazánk hasznára is kelletik gazdagoknak lennünk, minden igazsággal is egy részét örökségünknek Hazánk magának kívánhatja” — szól a múzeum gyűjtőprogramját leszögező. alapvető vonatkozásaiban máig is érvényes első magyar muzeológiai tanulmány. A gyűjtemények ha lassan is, gyarapodásnak indultak. Marczi- bányi István 70 000 forintos alapítványa fellendítette a tudományos kutatást, az lllésházi családi kincstár hagyatéka, Festetich Julianna ásványgyűjteménye, Kitaibel Pál herbáriuma gazdagította a múzeumot. 1832-ben pedig, az építkezések megindulásával szinte egyidőben József nádor szerződést kötött az európai hírű Jankovich gyűjtemény megvásárlására. 63 000 kötet könyv, 4000 hazai oklevél, 1400 kódex, 1266 ötvösremek, 174 fegyver és 7000 érme, valamint 125 festmény, közöttük Sodorna, Tiepolo és Tintoretto művei — a későbbi gyűjtemények anyaga — került ekkor a múzeum birtokába. Az egykori káposztáskertek, majorságok, helyén, ma a város egyik legforgalmasabb központjában emelkedik a magyar klasszicista építészet Pollack Mihály tervei szerint készült remeke, a Magyar Nemzeti Múzeum hatalmas épülettömbje. Az építkezés 1847-ben fejeződött be. 1848-ban Petőfi Sándor itt szavalta el a Nemzeti Dal-t, 1849. július 11-én innen indultak el az utolsó népfölkelő csapatok Arad felé . . . Történelem. A visszhangos folyosók mentén felállított pannóniai kőemlékek mellett, a szögletes udvaron, ott ahol a hallgatag harangok vannak: megejtő varázsával körülfog a történelem. Itt minden zug tiszteletet parancsol, önmagunkat, őseinket becsüljük meg az önként és szívből jövő tiszteletadással. Történelem: az önkényurhlom a teljes megsemmisüléssel, az épület kórházzá alakításával, gyűjteményeinek Bécsbe hurcolásával fenyegette. De a múzeum élt, életben tartotta a nemzeti szellem; épülete otthont adott az abszolutizmus ellen megnyilvánuló nemzeti ellenállásnak. Lényeges változás a kiegyezés után következett be a Múzeum életében. Ekkor indultak meg szervezettebben a tudományos feldolgozások, a század második felében mind sürgetőbben vetődött fel a szakosodás, a gyűjtemények szétválasztásának, új múzeumok alapításának gondolata. 100 esztendővel a Nemzeti Múzeum alapítása után az intézmény képtári anyagának és az időközben megvásárolt Esterházy-gyűjteménynek egyesítéséből létesült a Szépművészeti Múzeum, s az Iparművészeti és a Néprajzi Múzeum anyagát is az anyaintézmény adta. A korábban már állat-növény- és ásványtárra tagozódó Természetiek tárából 1933-ban szervezték meg a Természettudományi Múzeumot, majd legutoljára, 1949-ben a Széchényi Könyvtár szakadt ki a Nemzeti Múzeum autonómiájából. A múzeum munkatársai a magyar muzeológia jelentős alakjait, Kubinyí Ágostont, Pulszky Ferencet, Rómer Flórist, Herman Ottót vallják elődeiknek; a tudományos munka mellett nemzeti kincseink közkinccsé tételét, a népművelést tekintik egyik legfontosabb feladatuknak. Kiállítások rendezése, tárlatvezetések, előadások; a múzeumi munka sokak által megtekinthető, „látványos” oldalához tartoznak. Ezek mögött, mintegy pontos fogaskerék-rendszer dolgozik az egész múzeumi apparátus, tudományos kutatók, technikai és kisegítő személyzet. Múlt és jelen az ő fáradhatatlan tevékenységükben kapcsolódik
