Múzeumi Közlemények 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
V A művészeti kiállítások évezredes fejlődése is bizonyítja, hogy ez a jelenség is társadalmilag determinált; változásait a közönség, azaz a társadalom igénye szabja meg. Ugyanez érvényes a múzeumok ennél rövidebb, csupán kétszázéves fejlődésére is. Tudjuk, hogy az újkori múzeum ideája és intézménye a felvilágosodás és a francia forradalom egyik szülöttje, tehát teljes egészében a polgári társadalom terméke.Kétévszázados fejlődését is ez a körülmény határozta meg: a polgári társadalomnak a múlthoz való viszonyát, kulturális eszméit és formáit konzerválta. így örökölte századunk a XIX. század nagy eszméi és intézményei között a múzeumokat is. A múzeumok, mint a szépség, a művészet templomai, a klasszicizmus idején a kor haladó eszményét fejezték ki, de bennük a műalkotás megtekintése, megértése csak a kevés kiválasztottnak lehetett osztályrésze. Csakhamar elszállt felettük az idő, mint ahogy elavult a XIX.század második felének múzeumtípusa is,mely a múzeumokat - a művészet templomának"szakrális"eszményére való reakcióként - polgári szalonokká változtatta. A szalon-típusú múzeumot, amely bár néhány nagy európai múzeumnak kétségtelenül nagy korszakát jelentette,a századforduló, illetve az első világháború utáni áramlatok söpörték el. Ezzel megszűnt a múzeumok "splendid isolation"-ja Európa csaknem minden országában. Ettől kezdve viszont válságba került - és még ma is válságban van - a múzeum fogalma. A "múzeumi", "múzeumba való", "muzeális" jelzők nem véletlenül azonosultak a köznyelvben a poros, elavult, használhatatlan stb. lebecsülő jelzőkkel. A múlt emlékeinek monumentális tárházai, raktárai - bármily jelentős történeti és művészeti kincsek őrzői is voltak - nagy kérdőjelként iktatódtak a modern életformába. (Közbevetve: nem egyedül a múzeum fogalma került csak válságba, hanem magáé a művészeté is. A Cézanne-i eszménykép, a "múzeumi művészet" megteremtése és mércéje ebből a szempontból a historizmus utolsó kicsengése volt. A múlt tiszteletének romantikus, azaz tipikusan XIX. századi eszméjét felváltotta a XX. század anarchista tendenciája: a múlt megtagadására, sőt, sok esetben megsemmisítésére irányuló törekvés. A képrombolás időszakonként felszínre törő őrüle18