Múzeumi Közlemények 1972 (Budapest, 1972)

1972 / 2-3. szám

fazekasokat gyakran bíztak meg a törött edények pótlásával. A népi fazekasok általában mázatlan, vagy ólommázas edényeket készítettek, amelyeket réz- vagy vasoxiddal színeztek zöldre, ill. meleg barnára.

A XIX. század második felében főleg az agyagipari iskolák hatására, egyes helyeken - mint például Mágócson - ismét felújították a régi, ónmázas technikát. Feltehetően innen, vagy a hasonló feltételek mellett működő más műhelyekből került ki néhány ónmázas patikaedényünk.

A polikrom díszítésű neo-kerámia készítése bonyolultabb feladat. Az ilyen edényekre száradás után ráfestik a kívánt színt, majd átlátszó ólommázzal öntik le; ezután kerül sor a kiégetésre. Ilyen művészi díszítésű patikaedény-sorozatot készítettek egyéni megrendelésre Lukács János és Fia simontomyai mesterek a XX. század 30-as éveiben. Az edényforma a hagyományos alba- rellonak jól kézhez idomuló fajtája, hasonló a Zsolnay-gyár típusához. Ezeknél is előfordult, hogy erős vegyihatású gyógyszerek megszínezték az eredetileg vajszínű edényeket. A díszítés alapgondolata minden edényen azonos: változó szélességű körökben stilizált levél- és virág-ornamentika. A virágok és levelek formája és színe szintén igen változatos.

Irodalom

BARADLAI, János - BÁRSONY, Elemér: A magyarországi gyógyszerészet története. Budapest, 1930.

BUNTA, M. - GYULAI, P.: Batiz. Monografia manifacturii de faianţa fina. Cluj, 1971.

CSÁNYI, Károly: A magyar kerámia és porcelán története és jegyei. Budapest, 1954.

DOMANOVSZKY, György: Magyar népi kerámia. Budapest, 1968.

KATONA, Imre - Dr. KISS, Ákos: Magyarországi fajansz és keménycserép. Kiállítási vezető. Budapest, 1966.

KÉRY, Bertalan: A pápai keménycserépgyár története. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 4* (1965) 235-279.

161