Múzeumi Közlemények 1972 (Budapest, 1972)

1972 / 2-3. szám

Tudjuk viszont, hogy egy meglehetősen silány kivitelű, de divatos formájú keménykalap (cégjelzése: Wasserberger József, V. Lipót krt. 22.) tulajdonosa egy mozdonyvezető volt. Az öltözetet papírból készült keménygallér és kézelő egészíti ki.

Hasonló jellegű a Garai Tibor által publikált, általa gyűjtött női ruha (Lsz: 69.127.1-3, TX. 6.1-3), melyet egy fiatal vasesztergályos vásárolt feleségének a millenium alkalmával. A ruha középkék alapon vékony fehér csíkos pamutzefír, szoknyája 5 részből.szabott, lefelé bővülő. Felső része derékba szabott, kabátalakú, széles gallérja derékig ér, amely alatt vászonmellényre dolgozott, fodordíszes betét van. Hosszú újjá vállbán ráncolt. Formája tehát az 1890-es divatot idézi, a lemaradás a divattól jelentéktelen; hasonló lemaradást a polgári ruháknál is észlelhetünk. Viszont jelentős az a tény, hogy kitűnő állapotban maradt meg, annak ellenére, hogy anyaga, bélése rendkívül silány, mert ez világosan jelzi, hogy milyen megbecsült, különleges darabja volt tulajdonosának.

A múzeum két másik darabjának összehasonlítása jól érzékelteti a lehetséges minőségkülönbséget. Két fekete, részekből szabott szoknyáról van szó,melyek látszatra nagyon hasonlóak. Az egyik, sávolykötésű gyapjúszövet (Lsz: 69.67.39, TX. 21.), a másik atlaszkötésű gyapjúszövet (Lsz: 69.62.1, TX. 24.). Az előbbi minősége sokkal jobb, mind fogásában, tapintásában, mind esésében, míg az atlaszkötésű merev, kellemetlen hatású.

Amíg a fiatalok divatosabban öltöznek, az idősebbek nagyon óvatosan haladnak a divattal. így az 1870-es években a piaci kofák, vasalónők, cselédek is még krinolinban járnak, amikor az már az úri viseletből kikopott. De később is megtalálhatjuk a lemaradást. Nagyon jellemző erre a Divatszalon (1890) szerkesztőségi üzenetei közt küldött jótanács: "A fekete ternó viKereskedőlegény ünnepi zakója a századforduló táján. A leor divatjának megfelelő szabás, csupán az anyag durva, olcsó. (Garai Tibor gyűjtése. Fotó: Bakos Margit.)

134