Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)

1971 / 3. szám

Beszámoló a műemléki albizottságok VI. országos értekezletéről Az Országos Műemléki Felügyelőség és a Hazafias népfront Orszá­gos Tanácsa 1971. Június 1-3. között rendezte meg a Műemléki Albizottságok országos értekezletét. A sorrendben immár hatodik találkozót - várossá válásának 700 éves évfordulója alkalmából - Győr látta vendégül. A Városi Tanács ünnepi díszbe öltözte­tett nagyterme adott otthont a kétnapos tanácskozásnak. Megnyitó előadásában dr. Szabó János, az építésügyi és városfejlesztési miniszter első helyettese először az orszá­gos értekezlet szép hagyományait méltatta, majd Győr várost kö­szöntötte kettős ünnepe alkalmából. A műemlékvédelem centenári­umát említve elmondta, hogy a nagymúltú szervezet szép eredmé­nyeket vallhat magáénak, s legnagyobb sikere a közvélemény las­sú,, de bíztató változása. Kifejtette, hogy a műemlékvédelem célja és eredménye szocialista társadalmunkban elsősorban az, hogy százezrek és milliók ismerjék meg történelmünk e hiteles emlékeit. A helyreállított épületek az érdeklődés középpontjába kerülnek és a kulturális nevelőmunka kitűnő eszközeivé válnak. A műemlékvédelem ma már nem néhány beavatott ember számára ku­riózum, hanem széles néprétegek közkincse. E munkában nyújtanak nagy segítséget a műemléki albizottságok. Folyóiratunk előző számának "Hírek, események" rovatában már adtunk rövid tájékoztatást a műemléki albizottságok VI. orszá­gos értekezletéről. A fontos közérdekű - és a múzeumi szakterü­letet is közelről érintő - kérdéseket tárgyaló értekezlet lefo­lyását most az ott felvett jegyzőkönyv alapján részletesen is­mertetjük. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom