Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)

1971 / 1. szám

Rövid időszakról lévén szó, a konkrét fejlődési eredmények helyett inkább a rendeletekben rejlő nagy lehetőségekre kell felhívni a figyelmet, kihangsúlyozva a munka sokrétű­ségét. 3. A Horthy-korszak ábrázolásánál a visszafejlődést, a nagyfokú szociális és kulturális elmaradottságot a gazda­sági és társadalmi helyzetképbe ágyazva kell érzékeltetni. 4. A felszabadulás utáni korszakot dinamikusságával és mozgalmasságával kell bemutatni. A fejlődést, a megtett 25 éves út eredményeit, ezen belül: az iparról szóló résznél az ipartelepek fejlődését, a tervszerű ipartelepítést és az ipari körzetek kialakulását kell hangsúlyozni. A mező- gazdaságban a földosztás korszakos jelentősége mellett fontos szerepet kell kapnia a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek létrejöttének és az ezt követő eredmények be­mutatásának. A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan be kell mutatni a legalább olyan fontos szociális és kulturális fejlődést is. Ugyancsak a tématervben "A megvalósítás módja” címszó alatt ke­rült sor a kivitelezésre vonatkozó elgondolások összefoglalásá­ra. Mindenekelőtt a vándoroltatásból eredő szükségszerű megszorítá­sokkal foglalkoztunk. Eredeti tárgyi anyag felhasználását csak .arra az esetre terveztük, ha az megfelelő védelmet kap. Célként jelöltük meg, hogy a kiállítás olyan modul-elemekből készüljön, hogy a fogadó intézmények különböző alakú és méretű helyiségei­hez igazítva is könnyen felállítható legyen. A megye más váro­saiban, helyiségeiben való bemutatására számítva előirányoztuk a kiállítás helyi dokumentum-anyaggal (tablókkal, vitrinekkel) való bővítését. Rögzítettük a színes grafikus-ábrázolásuk (gra­fikon, táblázat stb.) térképek (nagybirtok, közlekedés, ipar stb.) bőséges felhasználásának szükségességét, a meglehetősen nagy mennyiségű fotó- és iratos-anyag esetleges egyhangúságának 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom