Múzeumi Közlemények 1971 (Budapest, 1971)

1971 / 1. szám

- Ez a nu ércünk, - mondja a bányavezető mérnök. A cinkére, a szfalerit, kvarcos telérkitöltésben.- Különös.- Mi különös volna benne?

A törésfelületen a féketésbarna ércfoltokat fehér kvarchurkok körítik. A valóságban persze az ércfoltok mogyorónyi, diónyi, vagy akár tojás nagyságú szfalerittömegek, amelyeket köröskörül fehér kvarc burkol.- Ezért nevezik kokárdás ércnek. Az érccsoportok úgy ülnek a kvarccsokrok közepén, mintha száz és száz apró kokárdából állna a telér.- Rendkívül szép darabok. Kész kiállítási példányok. Köve- sedett kokárda-halmazok. Pompás dolog hazavinni, - örvendezek.- Nem mindennapos előfordulás. De ezen a részen van belőle. Most kell vinni, amíg van.

A külvilág zölden emelkedő erdői, a napsütötte hegyoldalak sokféle természeti szépséget takarnak. Odafenn, a csúcsok és szakadékok felett felhők úsznak. Idelent, a tapogatódzó lámpafényben gyűjtőútunk első értékes példányait válogatjuk.- Gyerünk - mondja a mérnök. Itt már takar mindent, mert vízzel kell öntözni a szikladarabokat, hogy a robbantás után ne maradjon por. A kőzetpor megtámadja a bányász tüdejét és idővel szilikózist és tüdőrákot okoz.- Ezek a kiválogatott darabok bizony súlyosak.- Majd külvilágra szállítja a csille. Odafent, az érchányó oldalán százával hever a kokárdás érc és a kvarctelér fehér törmeléke. A napfényben könnyebb a válogatás.

Igaza volt. Az irodán ledobtuk nedves ruhánkat és rögtön a fehéren elnyúló hányóra mentünk. Nem volt magas és nem volt meredek. Könnyű rajta le és felmászkálni, követ forgatni, keresgélni. Az előző napon futóeső mosta tisztára minden egyes darabját. Tíz lépésről láthattam, felbecsülhettem és számontarthattam a nagyobb érces tuskókat. Fejem fölött, a hányó tetején csattogtak a csillék a talpfákon, szállították az ércet a hányó végi138