Múzeumi Közlemények 1970 (Budapest, 1970)
1970 / 1. szám
gasló érdeme a szocialista dokumentáció archívumának felfektetése (1954-tői, tehát megelőzött más múzeumokat), amivel a munkásmozgalmi szakirodalom alapját vetette meg. Jelentősége: a tudományos irodalmi életben a humán bázis megteremtése tájegységünkön. A Múzeumi Hétfők bevezetésével a muzeum hőskorában szórványosan jelentkező előadásokat 1955-től szervezetté tette, mintául szolgálva a Pécs-Baranyában bevezetett Múzeumi Szerdáknak. Az esztétikai, képzőművészeti nevelés területén komoly eredményeket ért el. Személyemben kapott a muzeum uj igazgatót ez év február 16.-án. Addig is a kollektíva legidősebb tagja Lajos Árpád muzeológus - működésem óta tudományos főmunkatárs - kapott megbízást az intézmény ideiglenes vezetésére. Rövid vezetői ideje alatt végrehajtotta a felsőbb szervek utasításait, előkészítette a muzeum átadását. A muzeum fennállásának első 45 éve alatt sem a ferencjózsefi, sem a horthysta rendszerben nem gondoltak arra, hogy a muzeum dolgozóinak munkásságát elismerjék, pedig szinte a semmiből teremtették meg a múzeumot. A felszabadulás után kormányzatunk megyei és országos vezetői azonban már felfigyeltek múzeumunk tudományos és népművelő munkájára és az e téren kiemelkedő munkatársakat elismerésben, kitüntetésben részesítették. Lelkesítő és fényes példa volt annak a Leszih Andornak az elismerése, aki 45 évig működött mint muzeumigazgató»azonban a jól megérdemelt, méltó kitüntetést nyugalomba vonulása után kaphatta meg a „Szocialista Kultúráért" kitüntetés formájában. Komáromy József 1955-ben „Szocialista Munkáért Érdemérmet", majd nyugalomba vonulásakor 1968 őszén . a „Szocialista Kultúráért" kitüntetést kapta. Megay Géza 1962-ben „Munka Érdemérem", Lajos Árpád 1951- ben „Szocialista Kultúráért" kitüntetést, 1966-ban pedig a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült. 1969.október 1.-én pedig fiatal Munkatársunk Dr.Kemenczei Tibor kapta meg a „Szocialista Kultúráért" kitüntető jelvényt. 57