Múzeumi Közlemények 1970 (Budapest, 1970)

1970 / 2. szám

csak tanácsokat ad, hanem segítséget is kér. A régészeti, helytörténeti, néprajzi, leletek bejelentésénél, a helyi kiszál­lások alkalmával a muzeum dolgozói mindig számíthatnak a gyűj­tőkre, akik segitséget adnak egy-egy konkrét tudományos feladat megoldásában is. A muzeum által kibocsátott kérdőiveket rend­. V» , ty cj-rr > ■’ '•* >" I TÍÖSÖX Ö—XS szeresen visszaküldik, hallgatóságot toboroznak az ismeretter­jesztő előadásokra. Egyes szakkörök foglalkozásaikat a múzeum­ban tartják, kiállításokat látogatnak, stb. * , t.Tosohnc^ itseoxnámoMri ee ddovonási jţssesc sA A honismereti mozgalom támogatása a muzeum népművelési tevé­kenységének egy része. Az elmúlt évtized alatt a mozgalomban résztvevő gyűjtők rendszeresen résztvettek a néprajzi pályáza­tokon s mintegy 20 ezer lapnyi anyaggal gyarapitották a muzeum néprajzi adattárát. Ez a gyűjtés mintegy harmadát teszi ki a muzeum anyagának és teljes mértékben hozzáférhető a tudományos összehasonlító vizsgálat számára. A gyűjtők értékes munkájának elismerését mutatják a megyei és országos pályadijak, elismerő oklevélek és kitüntetések, vala­mint az a tény, hogy mig 1962-ben 3 ezer forint volt á pályaza­■ tok díjazására, 1970-re ez az összeg négyszeresére, 12 ezer fo­­rintra emelkedett. . -tns-itvviR/i hi Atlitercíí. ód9tl9kés 89 1/JÍ 1969-ben a KISz KB Borsod megyében, Sátoraljaújhely központtal rendezte meg a III.OrszágOB Honismereti Tábort. A Tábor szakmai munkájának irányítását a muzeum munkatársai vállalták. Eredmé­nyes munkájukért a KISz KB levélben fejezte ki köszönetét. iáén *,tev nasm bjésssí A honismereti munka az 1970. évben is tovább folyik s ennek tá­mogatása a muzeológusok munkatervében is szerepel. A mozgalom révén egyre többen kapcsolódnak be a gyűjtésbe, részt vesznek a . ' •< V TV muzeum ismeretterjesztő és tudományos megőrző munkájában. To­vábbi feladatunk a munka kiszélesitése, a gyűjtő munkatársak létszámának növelése. Arra kell törekednünk, hogy ez a munka ne csak ünnepi évfordulókhoz kapcsolódjon, hanem mindennapos, rend­szeres tevékenységgé váljon. Bodgál Berenc M

Next

/
Oldalképek
Tartalom