Múzeumi Közlemények 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 1. szám
1950-ben az ELTE Folklór Tanszékén kezdte meg úttörő munkáját a Munkásfolklór Munkaközösség. Tagjai ekkor úgy vélték, hogy az uj történelmi helyzetben a néprajz nem töltheti be tudományos hivatását, ha a dolgozó nép osztályainak és rétegeinek vizsgálatát továbbra is leszűkíti a parasztság körében teendő megfigyelésekre. A munkaközösség feladatának tekintette a néprajz hagyományos, és majd egy évszázad során jól bevált kutatási módszereivel a munkásosztály kialakulására, életmódjára, szokásaira, hagyományaira vonatkozó emlékanyag összegyűjtését is. ügy gondolták, hogy az összegyűjtött anyag közlőinek szemléletén át a munkásosztály hagyományozódási folyamata is kibontakozik. Fontosnak tartották a mesék, dalok, mondák és emlékezések preciz feljegyzését, ezek hordozóinak és közösségiknek aprólékos leírásával együtt, lem a megmerevedett paraszti hagyományanyagot kísérelték meg muzeális kinccsé változtatni, hanem a hagyományozás folyamatában szerették volna figyelemmel kisérni a közösség alkotó tevékenységét és alkotásait . Ennek a munkaközösségnek öt tagja volt. Vezetője Ortutay Gyula, aki a munkáshagyományok kutatásának elvi alapjait igyekezett megteremteni. Mellette Dégh Linda az egyéniségkutatás és a mesefiio- lógia metodikáját igyekezett alkalmazni a munkáshagyonányokra az első munkás-hagyománygyüjtési Útmutató megszerkesztése alkalmával, - Dömötör Tekla a bányászhagyományok és a muhkásszinjátszás múltjának feltárása terén kísérletezett szép reményekre jogosító müvekkel, - Katona Imre a munkásság és a parasztság között átmeneti rétegként kezelhető kubikusok monografikus feldolgozására használt fel jelentős energiát, - Ragy Dezső az agrármozgalmak folklórja, a munkásmozgalmak helytörténeti anyaga és bibliográz'iája terén végzett jelentős munkát. Az első tanulmányok a szakfolyóiratokban és egyebütt a Munkásfolklór Munkaközösség eredményeiként láttak napvilágot. A munkaközösség azonban fokozatosan atomizálódott, mert a feltárt eredmények nem jártak azzal az elismeréssel, amit áldozatos kutatói tevékenységük nyomán joggal vártak. Egyfelől az igy összegyűlt anyagot a tudományos közvélemény hazánkban gyökértelen ballasztnak, idegen népek idegen szellemiségű alkotásainak és ezek erőszakolt átültetésének, szóelem, füzfapoézisnek minősítette, 55
