Múzeumi Közlemények 1969 (Budapest, 1969)
1969 / 2. szám
A műszaki múzeumi adattárak kérdéséhez A múzeumainkban felhalmozódott nem tárgyi, de megőrzésre érdemes, többnyire archivális iratanyag és a muzeológiai munkával kapcsolatos feljegyzések közös nyilvántartó és kezelő keretéül alakultak ki a múzeumi adattárak. A kisebb, munkaerőhiánnyal küzdő múzeumokban az adattárnak ez a „vegyes lerakóhely" jellege máig fennmaradt. Azokban az intézményekben azonban,amelyekben az anyag tömege és a növekvő tudományos igényesség a korábbi közös kezelés helyett áttekinthetőbb rendezést kivánt meg,az adattárak legalább részbeni szakosodása hamarosan megkezdődött. Elsősorban természetesen a nagy múzeumokban. így a régi Magyar Nemzeti Muzeum szervezetébe tartozó múzeumok közül elsőnek, már századunk harmincas éveinek elején, a Néprajzi Múzeumban szervezték meg a Néprajzi Adattárat. A felszabadulás után hamarosan - régészeti muzeológiánk ugrásszerű fejlődése következtében- szükségessé vált a Régészeti Adattár megszervezése a Történeti Múzeumban. A néprajzi, majd a régészeti adattár megszervezése egészséges fejlődési folyamatot indított meg többi országos múzeumunkban is, ha nem is ennyire egyértelmű és szabatos profillal, kialakították a tudományos kutatómunka támaszául szolgáló szakági adattáraikat. A néprajzi és régészeti adattár szervezete, munkamódszere, példaként szolgált a sokrétű helyi gyűjtőfeladattal birkózó vidéki múzeumoknak. Gyűjtőkörük heterogén jellege, s a munkájukban jelentkező egyre magasabbfoku szakmai igényesség, a legtöbb helyen az adattári anyagnak legalább részbeni szakosodásához vezetett. így azután még a kisebb, általános gyűjtőkörű, tájmúzeumainkban is- lényegében a hazai muzeológusképzés jelenleg érvényesülő tendenciáihoz igazodva - az adattárak hármas tagolódása jött 1 é t r es a./ néprajzi adattár, b./ régészeti adattár, és c./ harmadiknak a megmaradt vegyes anyagból a helytörténeti adattár. 85
