Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-05-01 / 5-6. szám
©Múzeumi J^írlevélj© előrendezett állapotban, dossziékban és dobozokban kerültek a múzeumba. A könyvanyag a múzeum könyvtárának állományát főleg a folyóiratok hiányzó számainak pótlásával, s az 1930-40-es évekből származó agrár-szakirodalommal gazdagítja. Az iratok és fotók gyűjteményi elhelyezése a levéltári alaptörvénynek számító proveniencia elvének szem előtt tartásával, a Gyűjteményi Főosztályhoz tartozó Adattár személyi emlékanyag, múzeumtörténeti dokumentációs és archív fotók gyűjteményeibe kerülnek. A kitüntetések részben a Numizmatikai Gyűjtemény állományát gyarapítják. Az átadott fotók a magánszféra és a múzeumi működés jeleneteivel egyaránt a köztörténet dokumentumai is egyben. S. Szabó Ferenc múzeumi működése és egész életpályája diplomáciai érzékről, küzdőképességről, szervezőképességről tanúskodik, s mindenekelőtt egyenes ívű, emberi értékeket előtérbe helyező pályafutás. Életcéljának tekintette a magyar parasztság szakmai és kulturális felemelését, s mindvégig ennek jegyében próbált tevékenykedni. Hazatért hungarikák A Magyar Nemzeti Múzeumnak az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával értékes műtárgyakat sikerült megvásárolnia, melyekből a múzeum Kandalló termében kamarakiállítást rendeztek. Az elmúlt esztendőben a múzeum külön vásárlási keretet kapott az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól azzal a céllal, hogy külföldön felbukkanó magyar vonatkozású, becses tárgyi emlékekkel gyarapítsa gyűjteményét. A különféle műtárgyakat részben hazai régiségkereskedők segítségével, részben árveréseken szerezték meg. Az így hazakerült hungarikák első csoportját mutatták most be. Ízelítő a kiállításra kerülő tárgyakból:- „Görgey Artúr gyűrű” - hiteles, 19 századi darab, A gyűrűsínbe és a gyűrű fejébe az 1848-49-es szabadságharc főtisztjeinek nevét vésték.- Különleges szépségű koraújkori női ékszer „koronka". Az aranyboglárokat zárt tokos foglalású smaragdok, édesvízi gyöngyök és színes rekeszzománc díszíti.- 10 forintos kincstári utalvány, az ún. Almássy bankó korabeli hamisítványa, 1850-es évek eleje.- A 300 éves Magyar Királyi Pázmány Péter Tudomány Egyetem alapításának emlékérme. 1935- II. Mátyás 14 dukát, 1615.- Mária királynő (1382-1395) aranyforint. Múzeumok és gyűjtemények Tizenöt éves a BKV Zrt. Városi Tömegközlekedési Múzeuma A BKV Zrt., illetve jogelődjei már régóta foglalkoztak a gondolattal, hogy - Európa más városaihoz hasonlóan - a forgalomból korábban kivont járművek egy-egy típusát rekonstruálják és megőrizzék az utókor számára. A budapesti közlekedési társaság immáron 15 éve megnyílt szentendrei gyűjteményében mutatja be saját történetének, illetve jogelődjeinek tárgyi és szellemi örökségét. A Városi Tömegközlekedési Múzeum névre elkeresztelt ipartörténeti szakgyűjtemény 1992. július 14-én nyitotta meg kapuit először a nagyközönség előtt egy 1914-ben épült régi HEV-kocsiszínben. A kocsiszínt felújították, és átalakították, hogy alkalmas legyen megfelelni legújabb rendeltetésének. Az épületben ma öt kiállító terem és két bemutatócsarnok található, és meghagyták az egykori HÉV kocsiszín eredeti kovácsműhelyét is. A múzeum Budapest világvárosi rangra emelkedésének, valamint a vidéki nagyvárosok fejlődésének történetét mutatja be a városi közlekedés szemszögéből. A tárlatokból a látogatók képet kaphatnak a magyar főváros közösségi közlekedésének kialakulásáról és fejlődéséről, a mai BKV Zrt. jogelődjeiről, a vidéki nagyvárosok közlekedéséről, a közlekedést kiszolgáló infrastruktúráról (pálya- és felsővezeték-építés, -fenntartás, áramellátási berendezések stb.), továbbá korabeli dokumentumokat és jegyfajtákat is megtekinthetnek. Emellett a gyűjtemény mintegy 60 felújított járművel várja a közlekedés iránt érdeklődőket. Izgalmas élmény lehet a gyerekek számára, hogy a kiállított járművekre fel is szállhatnak. A járművek között szerepel az idén 120 éves HARASZTI 4-es pályaszámú BHÉV (Budapesti Helyi Érdekű Vasutak) szerelvény, mely 1887-ben készült Grazban. De a BLW (Budapest-Szentlőrinci Helyi Érdekű Vasút) egyik villamos ikerkocsija is látható a kiállításon, mely 1911-ben a hazai Ganz gyárban épült. Itt van kiállítva az az 1887-ben készült 418-as pályaszámú villamos is, mely 2001-ben a párizsi magyar évadon reprezentálta a budapesti közösségi közlekedés több mint másfél évszázados történetét. A HÉV és villamos szerelvények mellett autóbuszok, egy 1968- ban készült ZIU-5D trolibusz, számos egykori teherforgalmi jármű, és terepasztal is várja az ide érkezőket. A terepasztalon a Széli Kálmán tér 1942. évi állapota látható.