Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-05-01 / 5-6. szám
@kÍÍÚZEUMI .Vft'RLEVÉLJ© egyidejűleg volt megfigyelhető a legrégiesebb tisztálkodási szokásrendszer és a legmodernebb higiéniai előírások szerinti tisztálkodási gyakorlat. Épp ezért a 20. század második felének tisztálkodási szokásait, kellékeit bemutató kiállításunk a legarchaikusabb paraszti gyakorlattól kezdve a rendeltetésszerűen használt fürdőszobákig és tisztálkodó szerekig a fejlődés teljes folyamatát mutathatja be. A jelenkori néprajzi témákat feldolgozó DOMINÓ 2006 című kiállítás-sorozat egyik darabjaként e kiállítás rendezése során is a 20. század második felére összpontosítottuk, s csak összehasonlításképpen mutatjuk meg a legrégibb paraszti tisztálkodási szokásokat, amelyek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén kiállított lakóházakban egykor élt emberek életmódját is jellemezték. A 19-20. század fordulójától napjainkig terjedő időszak a tisztálkodási szokások változása alapján öt nagy korszakra osztható. Ha végigkövetjük az egy évszázad alatt bekövetkezett változásokat, a legszembetűnőbb a tisztaság, jólápoltság fogalmának rendkívül bonyolulttá válása: nemek, életkorok és testrészek szerinti követelményrendszerének és eszközkészletének kialakulása. ZEBEGÉNY Szőnyi művek újra itthon Szőnyi István (1894-1960) művei Szőnyi Zsuzsa gyűjteményében Szőnyi István Emlékmúzeum 2007. augusztus 12-ig Mintha találkoznánk egy régi baráttal Nem véletlen, hogy a Szőnyi müvek újra itthon című, félszáz művet bemutató kiállítás rendezői egy éjbe hasító, füstös vonatot (Az esti vonat) választották a katalógus emblémájául, hiszen a jelképe annak a szomorú-reménykedő elválásnak, amely 1949-ben következett be a Szőnyi családban: leányuk, Zsuzsa és vejük, Triznya Mátyás kalandos úton elhagyta az országot, s a szabadabb világ egyik fővárosában, Rómában telepedett le. De jelképe a visszatérésnek is, hiszen a levelekben, csomagokban, ismerősök segítségével lopva kiküldött zebegényi hangulatok most a hazai közönség számára is látható módon Szőnyi István szellemi örökségének teljességéhez járulnak hozzá. Zebegény és Róma - a személyes családtörténetben és az egyetemes művészettörténetben elhelyezkedő földrajzi és kulturális végpontok. A külföldiek számára meglepőnek hat ez a párosítás, de idehaza - éppen Szőnyi Zsuzsáék révén - immár evidensen összekapcsolódó helyszínekként kezeljük őket. Zebegénynek az 1908-09-ben megépült római katolikus temploma (Kós Károly és Jánszky Béla) éppúgy a hagyomány, a korszerűség és az egyetemesség együttes jelentkezésének példája, mint az a tény, hogy Szőnyi István zebegényi honfoglalása után a hosszabb-rövidebb időt itt töltő művészek, Berény Róbert, Vass Elemér, Medveczky Jenő és mások alkotásai a magyar és az európai művészethez való egyidejű kapcsolódás dokumentumai. Róma és a nagyvilág. Szinte végeláthatatlan azoknak a sora, akik Szőnyi Zsuzsáék lakásában az évtizedek alatt megfordultak, köztük Kerényi Károly, Tolnay Károly, Cs. Szabó László, Márai Sándor. A kitörölhetetlen kultúrtörténeti védjeggyé vált „Triznya-kocsmában” a legkülönfélébb foglalkozású vendégek, lelkészek, írók, költők, filozófusok, történészek egyetértettek abban, hogy a többfelé szakadt - határon túli, emigrációs, otthoni - magyar kultúra értékei valamikor ismét egyszerre, azonos erővel hatnak majd Magyarországon. Természetesen az első összekötő kapocs Zebegény, Róma és a nagyvilág között maga Szőnyi István volt. 1929-ben már járt az Örök Városban, de akkor hiába foglalt szállást a Trastevere egyik festői utcácskájában, s ámuldozott Róma művészeti csodáin, a nagy nekigyűrkőzés nem ment, elmaradtak azok a mérföldkőnek számító alkotások, amelyek társai, Patkó Károly és Aba-Novák Vilmos esetében meghatározónak bizonyultak. A hazai táj, az itthoni emberek, a megszokott levegőég hiányzott az ihlethez. Szőnyi csakjóval később, leányát meglátogatva élete utolsó ajándékaként kapta meg a felhőtlen alkotás örömét a Róma környéki vidékeken, mintha a sors sejtetni akarta volna, hogy a frissen elkészült műteremházban már nem készülhetnek többé képek. „Vagy harminc akvarellt csinált a tengerről, a fiumicinói halászbárkákról, az anagni templomtoronyról." - írta nem sokkal édesapja halála után Cs. Szabó Lászlónak 1960 szeptemberében Szőnyi Zsuzsa. Az itt látható művek mögött történetek húzódnak meg. Nem mintha Szőnyi István vagy felesége nagy anekdotázó lett volna. A nagyapa, Bartóky József mesemondó tehetségét, megjelenítő erejét írásaiban Szőnyi Zsuzsa örökölte, a történetek az emlékezéseiben, közreadott levelezéseiben lappanganak. Minél tovább lapozgatjuk ezeket a könyveket, annál inkább az az érzésünk, hogy saját történeteinket olvassuk. A Szőnyi-képe-92
