Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3-4. szám
©iJtúZEUMI J/ífíRLEVÉLJ© Honnan jött, és hova jutott? Eredeti nevén Zeng Tianfu-ként, 1927-ben született a Fujian tartománybeli Amoyban (ma Xiamen), jómódú kereskedőcsaládban. A háború elől a család 1937-ben a vietnami Saigonba (ma: Ho Shi Minh város) költözött, ahol apja selyemüzletet nyitott. Saigonba költözésük után családnevének vietnami kiejtésű változatából (Zeng = Tang), valamint egy újonnan választott keresztnévből jött létre a művészként is használt neve. A Haywen névben a hai írásjegy jelentése tenger, a wen írásjegyé pedig műveltség. Képein látható pecsétjében nevét az európai és a kínai írásmódot kombinálva használta. Saigonban francia iskolába járt, és apja elvárása szerint a családi üzletet kellett volna továbbvinnie. Ő azonban Franciaországba szeretett volna tanulni. A vietnámi évtized után T'ang Haywen 1948-ban érkezett Párizsba, ahol keleti nyelvi kurzusokat és irodalmat hallgatott, s a Párizsi Egyetemen francia civilizációból szerzett kitüntetéses diplomát. 1950-től festészetet is tanult az Académie de la Grande Chaumiere-ben, s ideje javát múzeum- és galérialátogatással töltötte. Amikor apja rájött, hogy fia nem az ő elképzelése szerinti pályára készül, megvonta tőle az anyagi támogatást, így ettől kezdve maga teremtette elő a megélhetéséhez szükséges pénzt. T'ang Haywen családja 1954-55-ben visszaköltözött Kínába, T’ang azonban nem tért vissza hazájába, annál is inkább, mivel fennállt a veszélye, hogy hazatérése után többé nem hagyhatja el Kínát. Sokat és szívesen utazott. Bejárta Európát, megfordult Amerikában, Indiában, Hawaii-on és Japánban is - élete szinte vég nélküli utazás volt. A művészet nem életpálya, hanem életmód Első festőleckéit nagyapjától kapta, aki még a kínai császári közigazgatás hivatalnokaként szolgált, s az ecsetforgatás gyakorlott mestere lehetett. A saigoni diákévek idején készültek első, kisebb ceruza vázlatai és portréi. Párizsban olajképeket - portrékat, életképeket, tájképeket és csendéleteket - festett. Kalligráfián iskolázott keze és kiváló megfigyelő képessége szinte predesztinálta a tusfestészetre, miközben gyorsan elsajátította a nyugati festészet kompozíciós elveit is. Nyugati iskolázottsága ellenére már korai képein megjelent a kínai festészetre jellemző térképzés, a tágasság mesteri érzékeltetése. Tusképeket és olajfestményeket egyaránt készített. Az 1960-as években fedezte fel újra kínai gyökereit: rendszeresen forgatta Shitao (17-18. századi kínai festő) munkáit, melyben saját felfogásával rokon esztétikai és filozófiai kapcsolódást talált. Fokozatosan visszatért a hagyományos kínai festészeti technikához. Monokróm tusképeket kezdett festeni, de nem adta fel teljesen a színek használatát sem. A kínai festészet absztrakt, hígított tusfelületeit szívesen elegyítette a Nyugat élesebb, világítóbb és líraibb kifejezésmódjával. Hegy és víz A kínai tájképben a festő a Taót jeleníti meg (kínai Dao = „út”). A Taóból kiáradó egymást kiegészítő erők - ayin ésyang- a kínai tájkép fogalmában a hegy és a víz. A festő az energia áramlását önti tájalakzatokba képein. A Chan (japán Zen: „elmélkedés, meditáció") buddhista iskola művészete termékenyítette meg leginkább alkotásait. A Chan általában is nagy hatást gyakorolt a kínai művészetre, melynek leggyakoribb témája a tájkép. Spontán, kifejező tusfoltok használata, merész ecsetkezelés, és a pillanatnyi ihletből fakadó formai megoldások jellemzik a Chan művészetet, melyben T'ang Haywen is megtalálta kínai gyökereit. „Szeretnék a Természet erőivel azonosulni és a festményen keresztül materializálni azokaf - vallotta egy interjúban. Képeibe gyakran építette bele a kínai írásjegyek kalligrafikus változatait. A festészet néma vers Utazásai közben is minden nap festett. Az élete és a festészet teljesen egymásba mosódott. Minden nap öt-hat órán át dolgozott, s hatalmas életművet hagyott hátra. Két kifejezésforma jellemezte művészetének beérését: a tanulmány és a diptichon. A tanulmá-50
