Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3-4. szám
©í^úzeumi Hírlevél J© azzal a léptékváltással, mely a magyar művészek attitűdváltását eredményezi részint a történelmi események következtében, részint Berlin kulturális fővárossá alakulásának hatására. A város jelentősége 1920-1928 között messze túlnő földrajzi határain, Párizs után itt alakul a második nagy nemzetközi művészeti központ, a Közép-Európából ide emigrált írók, festők, újságírók, zenészek, színészek és filmesek ezrei együttesen alakítanak ki egy hasonlíthatatlan metropolisz-atmoszférát. Berlin az alkotói inspiráció, a forradalomvárás, az otthonkeresés, az egzisztenciális gondok megoldásának, a művészi kiteljesedésnek helyszíne íróknak, képzőművészeknek egyaránt. A kiállítás elsősorban olyan szerzőkre összpontosít, mint Hatvány Lajos, Balázs Béla, Márai Sándor, Ignotus, Lengyel Menyhért, Németh Andor, Bíró Lajos, Keresztury Dezső, Komlós Aladár, Déry Tibor, akik huzamosabb ideig tudhatták életközegüknek Berlint, illetve Kassák Lajos, aki itthonról, Bécsből volt összekötője a Berlinben csomósodó szálaknak. A kapcsolatrendszert természetesen a fordítók személye is fenntartotta, Stefan Klein és Horvát Henrik szinte generátora volt ennek a párbeszédnek. A magyar írók egy része a képzőművészekkel való szoros kapcsolat révén jut el szerkesztőségekbe, avantgárd körökbe, az új vizuális látásmód, anyagszeretet műveikre is nagy hatást gyakorol, így jogos a rövidebb, hosszabb ideig Berlinben élő, dolgozó festők, képzőművészek munkáinak irodalmi alkotásokkal való együttes szerepeltetése: Moholy-Nagy László, Kassák Lajos, Kádár Béla, Schaber Hugó, Hintz Gyula, Weininger Adolf, Bemáth Aurél, Mattis Teutsch János, Péri László képei, képarchitektúrái, kollázsai épülnek be a versek, irodalmi szövegek közé. Híres fotóművészek (Éva Besnyő, Munkácsy Márton, Kárász Judit) munkái mellett színészek (Fedák Sári, Bársony Rózsi, Darvas Lili), táncosok, kabarészereplők, írók (Lengyel Menyhért, Molnár Ferenc), rendezők (Bárdos Artúr), és filmesek (Balázs Béla), zeneszerzők (Brodszky Miklós) népesítik be a szellemi nyitottságáról, nagyvonalúságáról, befogadó készségéről ismert város általunk konstruált világát. Beregi Oszkár-a német színpadi és filmkultúrának egyik legismertebb - neve, és Max Reinhardt színháza fémjelzi többek között az akkori modern német színházi törekvések magyar vonatkozásait. Korda Sándor filmes karrierje Berlinből indult el, a színműíró Biró Lajos itt kezdett el forgatókönyveket írni. A kiállításban megtekinthető némafilmekből készült válogatás utal arra, hogy a német fővárosban, az európai filmgyártás fellegvárában nagyon sok magyar talált munkát színészként, rendezőként, forgatókönyvíróként, műszaki szakemberként. A kortársak becslése szerint 500 filmes közül 300 magyar volt. Az egységesnek tűnő magyar Berlin-kép a kiállított levelek, képes levelezőlapok, szerződések, dedikált könyvek, naplóbejegyzések, regények, cikkek, novellák - csak néhány példát kiragadva Beregi Oszkár: Életem regénye, Márai Sándor: Idegen emberek, Karinthy Frigyes: Berlin eszik stb. - segítségével igen árnyalt megközelítésben lesz látható, el fog térni a közismert klisékből, sztreotípiákból állótól. Bemutatjuk a beilleszkedési stratégiák különbözőségét, azt, hogy hogyan rétegződik egymásra az átmenetiség-érzés és integrálódás élménye, s mindez hogyan párosul a magyar kultúra közvetítésének igényével és missziójával. Hiszen az 1911 és 1914 között Berlinben élő Hatvány Lajos Jung Ungarn című, főként nyugatos írók műveit közlő folyóirat-kísérlete olyan ablakot kívánt nyitni nyugatra, hogy az, „benézhessen a magyar kultúra munkájának műhelyébe." Felvázoljuk a magyar írók Berlin-topográfiáját, ahol a Gleisdreiecknek, a Nürnberg Cafénak és Herwarth Walden Sturm-galériájának jut kiemelt szerep. Azok a fórumok, amelyekbe a Berlinben élő magyar művészek a 20. század első harmadában tömörültek a magyar kultúra sajátos állomáshelyeinek tekinthetők, melyek működése nagyban elősegítette a két kultúra közötti máig rendkívül intenzív párbeszéd ügyét. A kiállított műtárgyakat tizenegy köz- és magángyűjteményből válogatták a forgatókönyvet író művészet-, színház és irodalomtörténészek. Ötven képzőművészeti alkotás, negyven fénykép, köztük fotóművészeti alkotások és a kortárs avantgárd művészet legjelesebb tipográfusainak művei is láthatók. A kiállítás tervét Pető Beatrix és Pintér Réka színpadi látványtervezők készítették. A nagyvárosi hangulatot az installáció, a zajeffektusok, zenék, forgó-mozgó lemezek, vasszerkezetek, térelemek érzékeltetik. Kétnyelvű katalógus, kísérő programok, filmvetítés csatlakozik a tárlathoz, melyekről a folyamatosan tájékozódhatnak a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján. E. Csorba Csilla Kempelen - Ember a gépben Médiaművészeti és történeti kiállítás Műcsarnok 2007. május 28-ig (ZKM, Karlsruhe, 2007. június 23. - augusztus 19.) Wolfgang von Kempelen (1734—1804) sakkautomatájának története és működésének titka évszázadok óta foglalkoztatja a művészeket, tudósokat és laikusokat. Most, több mint kétszáz évvel Kempelen halála után a C3 Alapítvány és a karlsruhei 48
