Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3-4. szám
©l^úzeumi Hírlevél J@ a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve később a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeibe tartozott. Ez a gyűjtési kör bővült ki a Jelenkori Gyűjtemény megalapításával (1974), s így a Magyar Nemzeti Galéria a 10. századtól egészen napjainkig terjedően a magyar művészet legteljesebb gyűjteményévé vált. Az alapítás óta eltelt évtizedekben a múzeum gyűjteményei tudományos feldolgozottság tekintetében is jelentős mértékben bővültek. A Magyar Nemzeti Galéria kiállításai a tekintélyes közönségsikerek mellett jelentős szakmai sikereket is hoztak. Az MTA Művészettörténeti Bizottsága által egy adott év legrangosabb kiállításának ítélt Opus Mirabile Díjat az alapítás (1995) óta a Magyar Nemzeti Galéria kiállításai hétszer nyerték el, s minden évben a legjobb három jelölt között szerepeltek. A Magyar Nemzeti Galéria éves nagy kiállításai más hazai kiállításokkal összehasonlítva több ízben is éves látogatói rekordokat eredményeztek, az 1983-as nagy, nemzetközi Mátyás király kiállításunk pedig 550 ezer látogatót vonzott a múzeumba. A művészeti műveltség presztízsének az utóbbi években megnövekedett értéke, a művészeti befektetés lehetőségeinek bővülése, a művészettörténész szakma iránti növekvő érdeklődés természetesen együtt jár a múzeum szerepének a felértékelődésével. A múzeum a művészettörténeti ismeret- és élményszerzésnek; az elmélyült, egyéni vagy társas művelődésnek egyre nagyobb reprezentációs értékkel bíró helye. Ez az értéknövekedés a múzeumot egyre inkább a kulturális élet egyik központi szereplőjévé formálja. A komoly múzeumi kiállításnak egyidejűleg kell kielégítenie a látványosság, a szakszerűség, a tudományos megalapozottság és népszerűség iránti igényeket, ráadásul úgy, hogy mindeközben többgenerációs közművelődési feladatokat is el kell látnia. A modern múzeum művészettörténeti, oktatási, és szabadidős intézmény egyszerre, de egyidejűleg a nemzeti önreprezentáció legegyetemesebb és történetileg legnagyobb hagyománnyal bíró részének, a vizuális-művészeti önreprezentációnak is kitüntetett helye. A Magyar Nemzeti Galéria mindazon műalkotások őrzési- és bemutatóhelye, melyek alapján mi, magyarok megismerj ük magunkat, az idegenek pedig megismernek minket. Éppen ezért jövőbeli feladatainkat is ezen funkciók alapján kell meghatároznunk. Azaz a múzeumot nem szabad csupán afféle kulturális látványosságként kezelni. Az általa kínált kultúra ugyanis nagyon speciális természetű. A múzeum olyan emlékeket, olyan tárgyakat őriz, amelyeknek formai, esztétikai kvalitásaik mellett a történetük is jelentős értékképző elem. A múzeum a történeti értékek gyűjteménye. A képzőművészeti tárgy mindig az időről is szól. Egyrészt saját koráról, másrészt az Örök és a Múlandó konfliktusáról, és persze a mi saját történelmünkről is. A múzeum egyik feladata pedig éppen az, hogy a műtárgy történetét is bemutassa. Ez azonban pusztán a kiállítás technikai eszközeivel aligha megoldható. Ezt csupán a tárgyhoz kapcsolódó magyarázatok, feliratok, kiadványok, katalógusok szócikkei és tanulmányai tehetik világossá, magyarán az a tudományos apparátus, a múzeumi szakemberek tudományos munkája, amelyeket az újabb „reform-muzeológa" szívesen kiiktatna a múzeum életéből. A közönség a múzeumban értéket keres. Az érték pedig a műalkotás és a műalkotást interpretáló szakember munkájának és természetesen a látogató közönség figyelmének közös eredménye. 2007. évi programjainkban és kiállításainkban erre a hármas közösségre szeretnénk fölhívni a figyelmet, s egyben kijelölni azt az utat, melyen járva a Magyar Nemzeti Galéria jövőjét elképzeljük. Kiállításaink a műalkotás, a művet interpretáló szakember és a vendégek közös értékteremtő szerepét kívánják hangsúlyozni. Magyar Nemzeti Galéria Új színben Rózsa Miklós és müvészönarckép-gyűjteménye 1932-1943 2007. június 24-ig Rózsa Miklóst (1874—1945) a huszadik századi hazai modernizmus történetének egyik kulcsszereplőjeként tartjuk számon, író volt, publicista, a mai művészeti menedzserek őse, aki a korszakában elérhető összes médiumot felhasználta, hogy az általa preferált alkotókat érvényesülési lehetőséghez juttassa. Két alapvető fontosságú modern művészeti intézmény köthető a nevéhez: az 1909-ben alapított Művészház, majd a két háború között működő, modern művészeket egyesítő Képzőművészek Új Társasága, a KÚT. Az 1924-ben alakult KÚT munkájába 1926-ban kapcsolódott be, és művészeti igazgatójaként dolgozott 1932-ig. Ezt a periódust tekinthetjük a KÚT virágkorának. Megpróbálta a társaságot minden irányból megerősíteni, hatékonyságát növelni, a hivatalos és magánmecenatúrát érvényesíteni, amit jelentős műpártoló tagság bevonásával és a hivatalos kultúrpolitika képviselőinek megnyerésével kívánt elérni. A Nemzeti Szalon reprezentatív tárlatai mellett a KÚT művészeinek Tamás Henrik Akadémia utcai galériájában is rendezett önálló kiállításokat. Céljainak népszerűsítésére folyóiratokat adott ki {KÚT, Új Szin). Rózsa Miklós új típusú kiállításokat vezetett be, például a Nemzeti Szalonban 1929-ben és 1930-ban festmények, szobrok és iparművészeti alkotások mellett a Bauhaus szellemében dolgozó építészek tervei is szerepeltek. Meghívott külföldön élő magyar avantgárd művészeket is. Pártolta a fiatal, pályakezdő alkotókat: beválogatta többek között az úgynevezett Munka-kör tagjait (pl. Schubert Ernő), akiknek kollázsai az akkori Magyarországon tabukat döntő újszerűségükkel okoztak botrányt. A KÚT törzstagjainak (pl. Berény Róbert, Kmetty János, Márjfy Ödön) dekoratív művei szintén beleilleszkedtek a modern életérzést sugalló art deco ízlésvilágába. Az 1931-ben felerősödő gazdasági válság és a hatalmi-politikai viszonyok átrendeződése azonban a KÚT modern 41
