Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-11-01 / 11.12. szám
m^úZEUMi Hírlevél J© A Múzeumi Hírlevél legutóbbi számában (XXVIII. évf. 9-10 szám), nem szerepelt a kitüntettek névsorában Deményi György, a Déri Múzeum közművelődési igazgatóhelyettese. Augusztus 20-án Hiller István minisztertől Wlassics Gyula díjat vett át, az Iparművészeti Múzeumban. Mulasztásunkért Deményi Györgytől ezúttal kérünk elnézést. (A szerkesztők) memoriam... KOVRIG ILONA (1912 - 2007) Majd egy évszázadig tartó hosszú élet búcsúztatására jöttünk össze. Kedves Ilona! Körülállnak tisztelőid, kollégáid, barátaid, tanítványaid, és mindazok, akik szerettek. Élnek köztünk, akik Babinak hívhattak, nekünk kezdetben doktornő voltál, aztán hamarosan Ilona lettél és maradtál. A búcsúzás jogán, talán elnézed most a tegezést. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Régészeti Tár nevében búcsúzom. Kovrig Ilonában annak, a szakma szeretete iránt elkötelezett első nagy, hazai régészgenerációnak legidősebb tagját tisztelhettük, akik Alföldi András iskolát teremtő hallgatóiból kerültek pályájukra. A régészettudomány ma már klasszikusnak számító nemzedékéhez tartozott, akinek nevét a Dissertationes Pannonicae könyvsorozatban a római fibulákról megjelent munkája itthon és külföldön már korán ismertté tette. Élete egyenes vonalú, töretlen volt, bár a 20. század sokszor embert, próbáló évtizedeit ívelte át. A hosszú idő, életének 95 éve, mégis néhány mondattal összefoglalható. Kovrig Ilona 1912-ben örmény családból származott: a szamosújvári püspökség világi jótevői között ma is látható a nagyapjáról készült festmény. Aradon született és gyermekéveit is a vár falai között töltötte, amíg katonatiszt édesapja háborús sérülése okozta halálával korán árván nem maradt, majd pedig rövidesen a szülőföldje is elhagyta az országunkat. Korai gyermekkori emlékeit, az egykor látottakat elevenítette fel, amikor már idős korában az aradi vértanú tábornokokról megjelent két kötetes munkát széljegyzetelte. Szegedi középiskolás évei befejeztével a Pázmány Péter Tudományegyetemen ókorkutatással foglalkozó régésznek készült. 1936-ban szerzett diplomát. Ugyanabban az évben, szeptember 9.-én a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárába került, és néhány évig a Római Gyűjteményben dolgozott. Ekkor kapta a megbízást az Officina kiadó nagysikerű sorozata számára a Pannóniáról szóló, a főbb leleteket ismertető könyvecske megírására: erre a munkájára Ilona mindvégig szívesen emlékezett vissza. 1940-től a Népvándorlás-kori Gyűjteményben tevékenykedett, majd 1953-ban a gyűjtemény vezetője lett. Egyaránt biztonsággal mozgott a hun, germán vagy avar leletek között és a velük kapcsolatos témakörökben. 1963-tól vezette a Régészeti Osztályt, és ebben az állásában maradt 1977-ig, nyugdíjba meneteléig. Pályafutása 41 éven át, mindvégig a Nemzeti Múzeumhoz kapcsolódott. Az avarkorral foglalkozó cikkei, az alattyáni temetőt feldolgozó könyve mellett nevéhez fűződik a Keszthely-kultúra új fogalmának meghatározása, és az avar lelet korpusz megindítása. A megemlékezésekre vár majd, hogy pályájáról, tudományos tevékenységéről részletesebben szóljanak. Kedves Ilona, most, hogy a végső út előtt állsz: elköszönnek tőled kedves tárgyaid, amelyek annyit foglalkoztattak: a Keszthely-kultúra leletei, a hun üstök, a csornai diadém. És elbúcsúzunk tőled a régi osztályod egykor iíjú tagjai, Éva, Viola, Tibor és magam. Aligha felejthetők azok az évek, amelyeket pályafutásunk kezdetén a nagy öregek társaságában a Nemzeti Múzeumban, mi fiatalok, eltöltöttünk. És abban, hogy az emlékek olyannyira kedvezőek -lassan szinte legendássá válnaknagy része volt az osztályunk jó légkörének, amelynek kialakítása nagymértékben Kovrig Ilona személyéhez köthető; és jogosan hozzátehetjük a fiatalokat, segítő magatartását is. Nem különben emlékezetesek a szűk szakmán túlmutató kulturált beszélgetések, amelyeknek Ilona gyakran kezdeményezője és kitűnő beszélgetőtársa volt, legyen szó zenéről, irodalomról vagy művészetről. Ismerete és érdeklődési köre azonban nemcsak ezekre a területekre terjedt ki, hanem, ami, ha máshonnan nem, a könyvtárából tudható, a lélektan felé is elvezetett. És milyen gyorsan eltűnt mindez! Marcus Aureliusszal szólva a testeket elnyeli az űr, emléküket, emlékünket az idők mélye. A szerencse kifürkészhetetlen, a hírnév bizonytalan. És kik azok, akiknek véleménye és szava a hírnevet osztogatja? Mert látjátok, mik vagyunk? Bizony, por és hamu vagyunk. Ami a földből lett, a földbe visszatér. Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és virága lehullik. Isten áldjon Ilona, sokan fogunk rád emlékezni, nyugodjál békében! Lux perpetua luceat tibi! Dr. Tóth Endre 228
