Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-09-01 / 9-10. szám
©i^Túzeumi Hírlevél m Búcsú Szentlélekу Tihamértől, hajdani igazgatónktól Tihamér 1911. augusztus 11-én született Nagyváradon. 1937-41 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot tanult. Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1951 -ben ókori és középkori régészetből szerzett diplomát. 1951-ben a fenékpusztai ásatáson, 1951-54 között az aquincumi helytartói palota feltárásánál dolgozott. 1955-ben a veszprémi Bakonyi Múzeum igazgatója lett, de régészként hozzá tartozott Vas és Zala megye is. így került Szombathelyre, amikor 1955-ben egy vasáru raktár építése során előkerült Savaria Isis-szentélye. Közben 1955-60 között a balatonörvényesi római kori telep feltárását vezette. A Tihanyi Múzeumban, 1960-ban új, nagy sikerű helytörténeti kiállítást rendezett. 1961-től 1972-ig a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója, egyúttal 1963-tól a Vas megyei Múzeumok Igazgatósága megyei múzeumigazgatója volt. A modern Savaria kutatás megalapozója és megindítója. Ilyen megfontolásból folytatta nagy felületű tervásatását a Püspökkertben, azaz a Romkert feltárását, törekedvén az ott előkerült emlékek színvonalas bemutatására. Magyarországon az 1963-ban átadott Iseum esetében tettek kísérletet először egy római kori épület homlokzatának, illetve egy szentély teljes tömegrekonstrukciójára. Kezdeményezésére adták elő az Iseumban - többek között - Mozart Varázsfuvoláját. Elindította a Savariát, a Vas megyei Múzeumok Értesítőjét. 1967-ben egyik kezdeményezője volt a szintén máig létező Savaria Nyári Egyetem megrendezésének és annak rendszeres előadója is volt. Évtizedeken át oktatott a szombathelyi Tanárképző Főiskola Rajz tanszékén, bevezetve a hallgatókat az ókori építészet, művészet és élet rejtelmeibe. A 2001-ben újra kezdett iseumi ásatásokat feszült izgalommal követte végig, szinte újraélte a korábban itt általa vezetett ásatásokat, ugyanakkor az új leletek fényében fiatal munkatársainkkal továbbgondolta az újraértelmezés lehetőségét. 2002 végén még nagy feltárulkozással idézte fel addigi életútját - hadifogságát, pályakezdését, nehéz választását Veszprém és Szombathely között - iseumi munkájában utódjának, Sosztarics Ottó kollégánknak, egy szombathelyi pódiumbeszélgetésen. Munkásságát Bugát Pál, Pasteiner és Kuzsinszky emlékéremmel ismerték el. A Tihanyi Múzeum Kiállításának megrendezéséért a Munka Érdemrend bronz fokozatát, a savariai Iseum feltárási és helyreállítási munkálataiért a Munka Érdemrend Ezüst, majd egész szombathelyi tevékenységéért a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta. 2004-ben a Pulszky Társaság-Magyar Múzeumi Egyesület alapító tagjának életművéért Pulszky Ferenc díjat adományozott. Dr. Szentléleky Tihamér utolsó munkahelye, a szombathelyi Savaria Múzeum nevében búcsúzunk „igazgató úrtól", „Tihi bátyánktól". Mondjuk ezt nyomatékkai - tudva tudván, hogy nyugdíjba vonulása nem tőlünk, hanem a Szépművészeti Múzeumból történt. De Tihamér mindig otthon volt nálunk. Otthon maradt Szombathelyen. Kissé behúzott nyakú alakja hozzátartozott a városképhez a 20. század utolsó évtizedeiben és az új évszázad első éveiben. Törzshelye volt nálunk régészként, a Romkertben található római kori emlékeket őrző raktárban, raktárában. Téglavörös kocka Ladájának szintén törzshelye volt a Romkert bejárata mellett. Igazgatóként sem távozott teljesen. Lélekben - legalább egy vékonyka szálon - mindvégig a szombathelyi igazgatói székben maradt. Boldog volt, ha betessékeltük az igazgatói irodába, és elbeszélgettünk a Savaria Múzeum és a megyei múzeumi szervezet gondjairól, örömeiről. Együtt élt a Vas megyei Múzeumok Igazgatóságával. Nem véletlen, hogy elsőként lett tagja a Vas megyei Múzeumbarát Egyesületnek. De még az idei évben is részese volt múzeumi munkánknak, hiszen az Álomból rémálomba címmel, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jubileumára rendezett kiállításunkban is kiállításra került korabeli ásatási naplója, amelyben október 25-én csupán egyetlen, nagybetűs szó szerepel: FORRADALOM! Valahányszor belépett a múzeumba, hölgykoszorú zsongta körül. „Lányai”: Magdi, Erika, Mari, akik az ő példája nyomán lettek vasi leánykákból régészek, és a Savaria Múzeum munkatársai. A hazai régészet „céhes kézműves" korszakának egyik utolsó nagy alakja volt. Míves munkának tekintette a régészetet, aprólékos műgonddal fogott kézbe mindenegyes apró cserepet is. Választékos viselkedése, beszéde, öltözködése nyomban messziről feltűnt az idegennek is. Stílusa, modora pedig lefegyverezte legrobbanékonyabb vitapartnerét is. Nagy szakmai alázattal és segítőkészséggel fogadta, hogy az új régész-generáció az újabb ásatásokkal átírja, újraértelmezi élete fő művét, az egykori Savaria Isis-szentélyét. Lelkesedése, ügybuzgalma, szakma-szeretete lankadatlan volt mindhalálig. Amikor már öregedő szervezete nem engedte vonatra szállni - pedig legendák keringtek arról, hogy egyes Szombathelyre haladó vonatok a budapesti induláskor Tihamér odaérkezése szerint késtek -, nos, amikor már nem tudott vonatra szállni, akkor telefonon tartotta a kapcsolatot. Lélekben, szellemi energiái használatában sosem tudott, s talán nem is akart elszakadni az otthonává fogadott Szombathelytől. Példát állított nekünk lokálpatriotizmusból, lankadatlan szakma-szeretetből, szakmai alázatból, választékosságból, aprólékos műgonddal végzett munkából. Tihamér bátyánk, Tisztelt Igazgató Úr! A lecke, amit adtál, nem kevés! ígérjük, arra törekszünk, hogy legalább gyarló módon követhessük példádat! Isten áldjon! Dr. Horváth Sándor Ilon Gábor megyei múzeumigazgató régész, igazgatóhelyettes 190
