Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-07-01 / 7-8. szám
(3S,JTúZEUMI J^ÍRLEVÉLJ© Búcsú Lux Évától (1949-2007) Ez év márciusában éppen a Néprajzi Múzeum Barátainak Köre Egyesület éves közgyűlésére készültünk, amit Lux Éva titkárunk betegsége miatt kényszerültünk halasztani, aki azzal biztatott, hogy hamarosan visszatér, és megrendezhetjük az összejövetelt. Március 12-én érkezett a kórházból a megrendítő hír, hogy két nappal korában váratlanul elhunyt. A gyors gyógyulás ígéretével ment kórházba; nem tudtunk gyógyíthatatlan betegségéről. Még nem volt 58 éves! Lux Éva 1949. május 28-án született Budapesten. Az egri Tanárképző Főiskolán 1980-ban szerzett történelemnépművelés szakos diplomát, majd a Szépművészeti Múzeumban múzeumpedagógusként kapott állást. A Néprajzi Múzeumba 1989-ben került kikérés alapján hasonló munkakörbe. A Közönségkapcsolati Osztály munkatársaként feladata mindenek előtt a múzeum kiállításaihoz iskolai csoportok részére foglalkozások szervezése, tárlatvezetések tartása és a különböző tanulócsoportoknak szóló múzeumpedagógiai foglalkozások tematikájának, órateveinek kidolgozása volt. Szakfeladatainak mindig lelkiismeretes ellátása mellett bekapcsolódott a múzeumbaráti kör megszervezésébe, 1990-től annak titkári teendőit mindvégig ellátta. Mondhatni, a Baráti Kör hobbijának számított, nagy aktivitással és lelkesedéssel szervezete a különböző programokat, a néhány év múlva egyesületté vált szervezet működését, szakosztályainak koordinálását. Nevéhez fűződik a minden év május közepén megrendezett Múzeumbaráti Nap sokszínű programjainak összeállítása és lebonyolítása, a múzeumban rendezett gyermeknapok gazdag és változatos eseménysorainak felépítése, a kiállításokhoz kapcsolódó előadássorozatok szervezése. Lelkes közösségi munkájának köszönhetőek a 90-es évek elején szervezett pedagógus-továbbképző tanfolyamok, melyek koncepciója a később egyetemi szinten megvalósuló múzeumpedagógiai képzés alapját jelentette. De ide sorolhatjuk a kézműves foglalkozások és a múzeumi vásárok elindítását. Az ő nevével fonódott össze a hosszú éveken át a japán nagykövetséggel együttműködésben rendezett nagy sikerű ikebana-kiállítás minden év tavaszán. Az 1990-es években a múzeumbaráti kör, mint egy nagycsalád élt együtt a múzeummal, tartott rendszeres kapcsolatot, vett részt annak rendezvényein. Mindennek Lux Éva volt a gondos háziasszonya, fáradhatatlan mozgatója. Idővel azonban sok minden megváltozott, az utóbbi években a kezdeti lendület lehanyatlott. Most már tudjuk, hogy ebben betegsége is közrejátszott. Nem érte be egy egész emberre szabott feladattal, a múzeum profiljával azonosulva 1994-1999 között a Debreceni Egyetemen elvégezte a néprajz szakot. Szakdolgozatának tárgyául a Krisna-vallást, mint egy komplex szakrális kommunikációs rendszer vizsgálatát választotta. Majd témafeldolgozásával összekapcsolva jelentős tárgyi anyagot gyűjtött a somogyvámosi Krisna-völgy közössége körében. A párját ritkító gyűjteményből 2000-ben látványos időszaki kiállítást rendezett Szent idő a torlódó időben címmel. E témakutatást és feldolgozást tovább folytatva vett részt a Debreceni Egyetem PhD képzésén, doktori disszertációját is elkészítette, melynek megvédésére azonban már nem kerülhetett sor. Megvalósulatlan álma maradt, hogy muzeológusi munkakörbe kerüljön, és tárgyi gyűjteménnyel foglalkozhasson, ezért szorgalmazta utolsó erejével is a tudományos fokozat megszerzését. Annak ellenére, hogy utolsó évét a múzeumi könyvtár munkatársaként töltötte, a múzeumpedagógiával sohasem szakított: kezdettől aktív részese volt az ELTE múzeumpedagógiai képzésének, muzeológiát és múzeumpedagógiát oktatott, és minden évben ő látta el az államvizsgák jegyzői feladatát. Meg kell vallani, hogy szívszorító módon éltük meg az idei államvizsgáztatást szerény, sajátosan zárkózott, de mindig megbízható és áldozatvállaló személyiségének nélkülözése miatt. Emlékét megőrizzük! Selmeczi Kovács Attila HELYESBÍTÉS Előző számunkban a Néprajzi Múzeum három kiállítását (Síppal, dobbal, didzseriduval..Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen és „Virágozódott.. .Anno”) tévedésből a Szabadtéri Néprajzi Múzeuméhoz soroltuk. Az érintettektől ezúton kérünk elnézést. A szerkesztők 149