Sárközy Gabriella - Fehér Ágnes (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2007 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2007-05-01 / 5-6. szám
©i^úzeumi Hírlevél J© In memoriam... Csapiár Ferenc (1940. november 27. - 2007. május 9.) 67 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Csapiár Ferenc, a Kassák Múzeum igazgatója. Baján született, egyetemre Szegeden járt, itt kezdte a pályáját tanárként a Rózsa Ferenc Gimnáziumban, de már a kezdetektől végzett tudományos munkát is, 1967-ben megjelent a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumáról írt kötete, majd 1973-ban Barta Lajosról szóló kismonográfiája. Már ekkor elkezdett foglalkozni Kassák Lajossal és a magyar avantgárd irodalmi és művészeti témakörével. 1974-ben lett a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. Mikor a Kassák özvegyével folytatott tárgyalások eredményeképpen napirendre került a Kassák Múzeumnak mint a Petőfi Irodalmi Múzeum külső intézményének létrehozása Óbudán a Zichy-kastélyban, őrá bízták annak a múzeumnak a kialakítását, melynek 1976-tól mostanáig, harminc éven át elismert igazgatója volt. Igazgatósága alatt a Múzeum anyaga a kétszeresére növekedett többek közt annak köszönhetően, hogy Csapiár Ferenc felkutatta a Kassák Munkakör tagjait, felderítette Kassák külföldi ismerőseit, barátait, ápolta a kortárs művészekkel és műgyűjtőkkel a Múzeum kapcsolatát, aukciókra járt, vásárolt és adományokat gyűjtött. Gondot fordított a szövegek publikálására: sajtó alá rendezte a Válogatott verseket (1995), a Válogatott novellákat (1997), a kéziratos hagyaték alapján publikálta Szénaboglya (1988) címmel Kassák kiadatlan naplóját. Több, mint ötven kiállítást rendezett, közülük nem egy eljutott külföldre is. A kiállításokhoz több mint harminc katalógust mellékelt. Kitartó munkájának köszönhetően a Kassák Múzeum 1999-ben a Frankfurti Könyvvásáron a szakkönyvek kategóriájában elnyerte „a legszebb könyv" címet. A Kassák Alapítvány vezetőjeként a húsz esztendeje megörökölt jogdíjakból fedezni tudta a Múzeum valamennyi szakmai kiadását. Mindeközben tudományos publikációkra is futotta energiájából. Saját tanulmánykötete 1987-ben jelent meg Kassák körrí címmel. Azóta a magyar avantgárd kapcsán legalább hat-hétszáz oldalnyi újabb tanulmányt írt. Tervezte, hogy kötetbe rendezi őket. Tervezte, hogy ebben az évben méltó kiállításokkal ünnepli meg Kassák születésének 120. és halálának 40. évfordulóját. Nem így történt. Két évvel ezelőtti balesetéből nagy akaraterővel felgyógyult, a mostani leteperte. A kórházban saját maga hozta meg tragikus döntését. Ahogy egész életében, halálában is öntörvényű volt. Megérdemelten kapott munkásságáért 1996-ban Móra Ferenc-, 2006-ban Széchényi Ferenc-díjat. Kelevéz Agnes, Petőfi Irodalmi Múzeum Czabánné Tamói Judit (1954-2007) Czabán Jutka nincs többé közöttünk. Nem volt múzeumi dolgozó, mégis, annyian ismerték, annyi múzeummal és múzeumpedagógussal volt aktív munkakapcsolatban, hogy illendő és jóleső megemlékezni róla, kiemelkedő partnerünkről. Tanítónő volt, egész pályafutása során a budapesti Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium volt a munkahelye. Nyitottsága, vállalkozókedve révén került be egy környezeti nevelési - reformpedagógiai műhelymunkába. Itt szemléletmódban és elkötelezettségben megerősödött. Gyakran nem a tantárgyi, a tanórai keretek szorítását elfogadva tanított, hanem ahogy a komplex módon értelmezett tananyag, avagy ahogy a tanítványai, a gyerekek érdekei megkívánták. Felismerte, hogy a különféle múzeumok tárgyi anyaga, kiállításai, a közönséggel foglalkozó munkatársak felkészültsége és szerencsés esetben átütő lelkesedése az iskolai tanítást gazdagítja, kiválóan kiegészíti, mind az oktatási, mind a nevelési célokat tekintve. Hamarosan ismert és közkedvelt lett több budapesti múzeumban, és az ezredfordulón már mint a legtöbbet múzeumba járó pedagógust emlegettük. Az iskolában is terjedt tevékenységének híre, támogatást kapott, ő indította el azt a múzeumlátogatási gyakorlatot, amelynek révén „a Bárdos” a legtöbbet múzeumba járó iskola Budapesten. Szerették a pedagógustársak, a szülők és a gyerekek is, tanítványai közül sokan maradtak vele kapcsolatban az iskolát elhagyva is. Most szokatlanul sokat csöng a telefon az iskolában, ahogy a megrázó hír terjed. Alapító tagja volt a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek, hosszú időn át választmányi tagja is. A Szentendrén, 1999-ben, MUSTRA néven szervezett múzeumi műhelymunkának ő volt az egyik pedagógus résztvevője, és ott született a gondolat, hogy az egyesületen belül egy múzeumi csoportot kell létrehozni, amely a Pulszky Társaság Közművelődési Tagozatának pedagógus partnere lehetne az iskola és múzeum kapcsolatának javításában. Ennek a csoportnak ő volt a vezetője, amíg a betegsége vissza nem szólította az első sorból. Tevékenységét az Iskola a múzeumban, majd rá egy évvel a Múzeum az iskolában konferencia jelzi (és utóbbit a hasonló című kiadvány is), és számos további szakmai rendezvény, amelyeket már nem ő szervezett, de amelyeknek előkészítésében, értékelésében részt vett. Nekem ő volt a legjobb pedagógus partnerem. Elfogadta, ha a múzeumi belső munkatárs magabiztosságával és szempontrendszerével irányítottam az osztályát, és elfogadó mosollyal nyugtázta, amikor pedagógiai hibát vétettem, amikor nem tudtam megfelelni a felkészült tanítványok elvárásainak. Az ilyesmiből, ha megbeszéljük, jobb múzeumi órák kerekednek ki legközelebb... de mit is beszélek, vele már nem fogunk együtt dolgozni. Azért... amilyen csibészesen munkálkodott és csinálta végig súlyos betegségét, könnyen elképzelhető, hogy egy oltárképen, tájképen, akár dioráma háttérképen is, megpillantja valamelyikünk. Egy felhő csücskén ücsörögve, szeretettel kacsint majd ránk: „Alaposan, igazán készülj fel, ha általános iskolásokat fogadsz a múzeumban!” __________________________________________________________________________________ Vásárhelyi Tamás 110
