Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-11-01 / 11. szám
m^TúzEUMi Hírlevél J© felnevelő sokgenerációs család képe. A Györgyi (Giergl) és Zámor család története című pályamunkájával dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda különdíjat nyert a Magyar Történelmi Társulat 1990-ben kiírt családtörténeti pályázatán. Ez a hosszú évek munkájával összeállított anyag - melyet a továbbiakban Zimányi Magdolna és dr. Csocsán Gyula kutatásai, adatösszeállításai tettek teljesebbé- szolgál a kiállítás alapszövetéül, mintegy összekötő háttérként az egyes alkotók műveinek bemutatásához és a főleg a katalógusban részletesen kidolgozott, életműveket elemző művészettörténeti tanulmányokhoz. A Budapesti Történeti Múzeum a nagyszámú közgyűjtemény és a hagyományokat őrző családtagok együttműködésével a hazai múzeumok közt elsőként mutatja be együttesen, közös kiállításon egy család ilyen számos, szerteágazó tevékenységű tagjának művészetét, mintegy összefoglalva ezzel az egyes alkotókra vonatkozó művészet- és művelődéstörténeti kutatások eredményét is. Közel háromszáz éve, 1728-ban jegyezték be a Tirolból vándorló legényként érkezett Martin Görgl, a család őse nevét a pesti szabó céh mesterkönyvébe. Pesti polgárjogot nyert, megnősült, fiai, unokái folytatták mesterségét. Utóbbiak közül Franznak sikerült előre lépnie a társadalmi ranglétrán: 1807-ben a száz választópolgár egyikeként a város vezetésének tagja lett és a rákövetkező évben fő céhmester. Fiait a piaristák iskolájába járatta, akik közül már csak egy: Anton lett szabó, hárman művészi hajlamokat feltételező szakmát választottak: Alois (Alajos 1793-1868) ezüstműves lett, Ignaz (Ignác, 1798-1865) üvegműves, Carl (Károly, 1802?-?) pedig kártyafestő. Mindhármójuk utódai között akadt művük folytatója. Az ifjabb Giergl Alajos (1821-1863) - aki a későbbiekben magyar mágnás megrendelőinek javaslatára felvette a Györgyi nevet - eleget téve a szülői kívánságnak, kitanulta az ezüstművességet, de nagy nehézségeket leküzdve festő lett, akár anyai nagyapja, Joseph Bayer, aki (nagy valószínűséggel) a megörökítője is a fiatal ötvösnek és 1822-ben még kis családjának: feleségének és három gyermekének. Ignaz fia, Henrik készségesen vállalta az üvegművesség folytatását, azonban azt roppant igényesen, magas technikai és esztétikai színvonalra fejlesztve folytatta. Carl fiai, János és István a kártyafestésben továbblépve, követték az idők szavát és a hazai kártyagyártás úttörőivé váltak. Az ő fiaik - a kiegyezés után az életbe kilépő generáció- már felsőfokú képzettséget szerezve keresték útjukat, amely nem volt számukra kikövezve. Hiszen félárvaként nőttek fel Alajos és Henrik fiai apjuk korai halála miatt. Mégis Alajos fiai közül Györgyi Géza (1851-1934) rövid optikusinaskodás után Calderoninál, nagybátyja Haliczky Béla segítségével Ybl irodájába került, majd annak halála után Hauszmann irodájában, sőt helyetteseként - illetve számos munkában Hoepfner Guidóval közösen - valósította meg építészi, belsőépítészi életművét. Henrik fia, Giergl Kálmán (1863-1954) Korb Flórissal társulva vált a főváros képét meghatározó épületek: Zeneakadémia, Klotild paloták, klinikák tervezőjévé. Alajos másik fia Györgyi Kálmán (1860-1930) műegyetemi és festői tanulmányok után - a festészettel, iparművészeti tervezéssel felhagyva -a hazai iparművészeti élet kibontakozásának elősegítésében találta meg hivatását, mint bel- és külföldi nagyhatású kiállítások szervezője és megvalósítója, a Magyar Iparművészet - jelen lap érdemes elődje és névadója - szerkesztője, a Magyar Iparművészeti Társulat igazgatója, jelentős újításokat bevezető rajzoktatási szakfelügyelő. Az ő fia, Györgyi Dénes (1886-1961) nemcsak nagy ívű építészi pályát futott be, melynek jeles állomásai a Kós Károllyal együtt épített Városmajor utcai iskola, vagy a Münnich Aladárral tervezett debreceni Déri Múzeum, a keszthelyi Balatoni Múzeum, iskolák sora, a Pittsburghi egyetem magyar tanterme és sikeres világkiállítási pavilonok, hanem tanára volt az Iparművészeti Iskolának, s igazgatója épp a főiskolává válás első lépései idején 1945-ben. Történetesen a család a jelenben különböző értelmiségi pályákon tevékenykedő tagjai között szintén akad építész, aki a kiállítás formai megvalósításának feladatát vállalta: Földes László, Ybl díjas. A szerteágazó tevékenységek szétfeszítik e dolgozat kereteit, hasonló a helyzet a kiállítási teremsorban, amely hiába közel 500 m2, nagyon erős válogatásra kényszerültek a kiállítás szakemberei, hogy a gazdag életműveket minél teljesebben - ám mégis lényegre törően - bemutassák. Ugyanis a házasság útján családtagokká váltak között is találunk figyelemre méltó munkásságokat: Marschalkó szobrászét, Lauffer könyvkereskedőét, a Goszleth „fényírda” alapítóiét, a több generációs fotográfus családét. Giergl leány, Alajos leánya Marie Therese (1820-1907) volt Pillvax Károly, az 1848-as forradalom idején „a közvélemény asztalainak helyet adó híres találkozóhely (-1849) tulajdonosának felesége, aki maga is dolgozott a kávéházban. Giergl Henrik dédunokájának, Gelley Andrásnak felesége Hager Rítta Kossuth díjas textilművész A kiállítási munkákban egyaránt kivették részüket a család hagyományait megőrző és felkutató családtagok és az egyes témákban kompetens rangos szakemberek sora. A rendezés feladatát dr. Basics Beatrix főigazgató helyettes e sorok írójával osztja meg. Hatalmas munkát végez a két kurátor: Lindner Magdolna és Zimányi Magdolna. A tárgyak kölcsönzésében a kiterjedt család sok tagja és az ország számos nagy és kis múzeuma, magángyűjtője részt vesz. Anyagi támogatóként az Oktatási és Kulturális Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap, a hollandiai Stichting Hongarije alapítvány és számos családtag állt a kiállítás ügye mellé. A kiállítás indítása a céhes múlt emlékeinek bemutatása. A szabócéh mesterkönyve, amelybe az akkor még Görgl-nek írt Martint bejegyezték 1728-ban, az üveges céh 1757-ben készült ládája, amelybe Giergl Henrik 1851. június 3-án - amikor céhbeli mesternek felavatták - naplójának tanúsága szerint jelentős summa pénzt helyezett. Ő volt az utolsó felavatott mestere a pesti üveges céhnek. 340
