Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-10-01 / 10. szám
©Múzeumi J^írlevélj© az átélt közelmúlt összefüggéseit tudják bemutatni a tárgyakon és a történeteken keresztül. Végül mind a szövegben, mind a tárgyakban összetettebb és gazdagabb anyag lett, mint amit egy kiállítás keretein keresztül be lehet mutatni, így a kiállításhoz kapcsolódva, de attól függetlenül is érvényes összeállítás született: egy sokszerzős, személyes és nem szokványos műanyagtörténet. A kötet a szorosan vett témán is túlmutat módszertani értelemben, hiszen a kortárs életvitel, tárgykultúra egyes mozaikjaihoz a személyesség felől közelít, kerülve ezzel a szaktudományok túlzott általánosító hajlamát és ezt szolgáló nyelvi előadásmódját. A kötetbe válogatott műanyag használati és dísztárgyakat, illetve a kapcsolódó nagyon különböző műfajú szövegeket a tárgyak kora alapján sorolták időrendbe. Az egymást követő évtizedek a kezdetektől napjainkig rajzolnak egy anyag- és tárgytörténeti ívet, amit a tárgyak fényképei tesznek teljessé. Az olvasó egyrészt mai történetekkel, múltbéli és kortárs tárgyakkal szembesül a celluloid könyvtáblától a felfújható fotelig, másrészt maga is megfogalmazhatja, tudatossá teheti a „műanyaghoz" s mai tárgyi környezetéhez fűződő viszonyát. Tabula 2005 8 (2) Főszerkesztő: Fejős Zoltán. Szerk.: Túrái Tünde és Wilhelm Gábor. Kiad.: Néprajzi Múzeum, Bp., 2005. 365 p. ill. A folyóiratban Berta Péter írása a Gáborként ismert erdélyi roma etnikai alcsoportban nagyra becsült, ezüst presztízstárgyakkal kapcsolatos ideológiák és gyakorlatok egy csoportját mutatja be, különös tekintettel az értéktulajdonítás folyamatára és kulturális logikájára. Peti Lehel „Identitásmodelláló tényezők a moldvai csángó falvakban” című elemzésében a romániai rendszerváltozás utáni „magyar csángómentés" néhány aspektusának értelmezésével próbálkozik. Kemény Márton egy vajdasági borvidék példájából kiindulva mutatja be, hogyan függ össze a szőlő- és bortermelők családtörténeteiben megfigyelhető kontinuitás a gazdálkodó mintákkal, illetve a haladásról és hagyományról alkotott fogalmakkal. Szilassy Eszter és Árendás Zsuzsa tanulmányukban arra vállalkoztak, hogy a „mássággal” való együttélés, konkrétabban a nem magyar anyanyelvű menekült gyerekek „mássága" kapcsán megjelent főbb narratívatípusokat tegye az elemzés tárgyává. A kutatás helyszíne az iskola, mivel a gyermekek szocializációja és társadalmi integrációja szempontjából ez tűnik a legfontosabb intézménynek. A vizsgálatra két szinten került sor. Részben a pedagógusok elbeszéléseinek elemzésével foglalkozik, részben a menekült gyerekek narratíváinak értelmezésével. Itt a „másik" oldal megszólaltatásával, a beilleszkedő gyermekek nézőpontjából elemzi a tanulmány a hovatartozás kategorizációs problémáit és a többség-kisebbség konfliktusokkal teli viszonyát. „ Csak a pénzre hajtik mind”? címmel Durst Judit cikke az antropológiai demográfia kialakulásának, szakirodaimának ismertetése mellett három észak-magyarországi aprófaluban végzett esettanulmány segítségével igyekszik illusztrálni az antropológiai megközelítés hozadékát a termékenységi vizsgálatokban. Szíjártó Zsolt tanulmánya (Tér, kultúra, kommunikáció - kultúrakutatás a „kulturális fordulat" után) a pécsi egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének három olyan kutatását mutatja be, amelyik mindegyike új térrendszerek kialakulásával, új térhasználati szokások létrejöttével, a társadalomi-térbeli viszonyok, újrakonfigurálódásával foglalkozik. Szandelszky Béla „Egy eltűnő színfolt, az erdélyi szászok” címmel egy nyugat-európai népcsoport hányatott sorsát követte nyomon a második világháborút követő évektől napjainkig. A „Tabló” rovatban Kis-Halas Judit beszámolóját olvashatjuk a hamburgi Museum für Völkerkunde boszorkányok világát bemutató kiállításáról, Kajári Gabriella a Kijárat Kiadó gondozásában megjelent a modern város kérdését tárgyaló kötetet, Petrás Ede az „Autentikus élményalkotás a vallási turizmusban" című doktori disszertációt ismerteti. Itt olvashatunk még Verebély Kincsőnek a szokásvilágot tárgyaló kötetéről, és Dégh Linda legújabb könyvéről, melynek tárgya az úgynevezett kortárs monda műfajának meghatározása. A Tabula Kuti Klára beszámolójával zárul, melyben a bécsi néprajzi múzeum egy kiállításáról, és az ahhoz kapcsolódó szimpóziumról ír. Huszka József a rajzoló gyűjtő Szerk.: Fejős Zoltán. Kiad.: Néprajzi Múzeum, Bp., 2006. 315 p. ill. Huszka József, akit túlhaladott nézetei miatt mára szinte teljesen elfeledtek, egykor a magyarországi néprajz meghatározó alakjának számított, s kultúrpolitikai szempontból is számottevő szerepet játszott. A Néprajzi Múzeum hét évtized elteltével ismét a figyelem előterébe állította Huszka életművét. Szerették volna Huszka - nagy érdeklődésre számottartó, de - nehezen hozzáférhető műveit, munkáit oly módon kézbe adni, hogy az általa felkutatott anyagot illesse megkülönböztetett figyelem. Erre szolgált a múzeum által rendezett kiállítás és a hozzá kapcsolódó katalógus is. A katalógus híven követi a kiállítás felépítését és magába foglalja a kiállított teljes anyagot. Kiegészítésként ábra megnevezéssel további, a kiállításon nem szereplő dokumentumokat is tartalmaz. A tagolás részben időrendi, részben tartalmi-tematikai. Huszka József hagyatéka nagyjából fél évszázadot fog át 1880-tól kezdődően. A feldolgozott és közreadott anyag az első negyedszázad termése, amit kiegészít néhány későbbi iparművészeti terv, valamint jelzésként az idős szerző utolsó munkáinak néhány dokumentuma. Az első fejezetben olvashatjuk Huszka József életrajzát és gazdag hagyatékát. A második részben Tasnádi Zsuzsanna Huszka József rajzgyűjteményében szereplő falképek és templomi berendezések rajzait mutatja be, egy másik tanulmányban pedig Huszka József 320
