Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2006 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2006-04-01 / 4. szám
<m,5fúzEUMi Hírlevél J© Városi Művészeti Múzeum, Győr nagybányai művésztelep példáján felbuzdulva egy állandó telep létrehozásának gondolata is felvetődött. Az itt munkálkodó festők egy csoportja - Bihari, Boruth, Fényes, Hegedűs, Katona, Kemstok, Mednyánszky, Mihalik, Olgyai, Szlányi, Vaszary - 1899-ben Wlassich Gyula Vallás és Közoktatásügyi miniszternek címzett memorandumában fogalmazta meg azt az óhaját, hogy „Szolnokon a magyarság egyik jellegzetes központjában való letelepedésüket segítse". A miniszter nem zárkózva el a kezdeményezéstől biztosítékként azt kérte a művészektől, hogy legalább három nyári itt tartózkodásra vállaljanak kötelezettséget és évente egy-egy szolnoki kiállításon mutassák be alkotásaikat. 1901. április 28-án, 132 taggal megalakul a Szolnoki Művészeti Egyesület, mely a nemzeti kultúra szolgálatát, a természetben való festést és a főiskolai hallgatók továbbképzését tűzi ki célul programjában. Az egyesület első alelnöke Kohner Adolf jeles műgyűjtő volt. A művészeti egyesült megalakulását követően alig egy év múlva, jelentős központi és helyi forrásból, valamint egyesületi támogatásból a Zagyva folyó partján, a régi vár területén felépült a művésztelep. 1902. június 29-én került átadásra a Gyalus László építész tervezte és Pápay Mihály kivitelezte két művészház, mely 6-6 műtermet és lakást foglalt magába. A Bozsó gyűjtemény kiállításán a telep alapító tagjainak: Hegedűs, Szlányi, Vidovszky és Zombory festőművészeknek, a műteremlakásokat birtokba vevő legelső alkotóknak ebben az időszakban készült munkáiból is látható most válogatás. A szolnoki festészet érdeme, hogy szakítva az akadémikus művészettel, már egész korán, a XIX. század 70-es éveiben a szabad természetben való, plein-air festést részesítette előnyben. Ugyanakkor valósághű ábrázolásain, a divatos zsáner témákkal szemben őszinte hangnemben fogant hétköznapi motívumokat választott, és így a hazai realista életkép-és tájfestészet egyik legjelentősebb központjává vált. A Bozsó Gyűjtemény e tavaszi tárlata a magyar festészet gazdag palettájáról a szolnoki művésztelepet állítja most reflektorfénybe. A napjainkban is töretlenül élő, immár több mint száz éves fennállást magáénak mondható művészkolónia kiállításával egyben e helyszín névadó gazdájának életműve előtt is tisztelgünk. A most felvonultatott alkotók a tágabb értelemben vett alföldi festészet előfutárai voltak ill. annak hagyományait építették és gazdagították tovább csakúgy, mint méltó utódjuk Bozsó János festőművész is. Plesznivy Edit SZOLNOK „Vond ki dicsőséggel..." - A magyar kard évszázadai Damjanich János Múzeum 2006. március 14. — április 30. A magyar katona legnagyobb becsben álló fegyverének, a kardnak és a szablyának állít emléket az a kiállítás, amely Szolnokon nyílt meg a Hadtörténeti Múzeum, a nyíregyházi Jósa András Múzeum és a helyi Damjanich János Múzeum közös vállalkozásaként. A tárlaton hatvanöt fegyver mutatja be azt a hosszú utat, amit ez a nagy megbecsüléssel bíró harci eszköz megtett az alatt az ezeregyszáz esztendő alatt mióta őseink megérkeztek a Kárpát-medencébe. Az első és egyben utolsó tárlóban egymás mellett pihen a honfoglalók könnyű, szép formájú harci eszköze és a ma használatos úgynevezett Kossuth-kard, behatárolva a magyar fegyvertörténet kezdetét és jelenlegi végpontját. Két tárlóban azok az idegenből érkezett példányok sorakoznak, amiket vagy hazánk földjén forgattak az erre vetődött idegen hadak, vagy meghatározóak voltak fegyvereink fejlődésében. Békésen megfér így a XVI. század félelmetes nagykardja, vagy a török görbe szablyája, ami ellen talán jobbat, használhatóbbat teremtett a hazai lelemény. Szemügyre vehető a kiállításon a számos irodalmi alkotásból visszaköszönő fringia is, átvezetve a látogatót az állandó hadseregek korából származó modellek szinte hiánytalan sorozatához. Egészen a nagy múltú harci eszköz alkonyáig, a két világháború szablyáiig, melyeket még apáink nagyapáink forgattak hajdan, s talán számos példányukat őrzi ma is szekrények mélyén, vagy megbecsültebb környezetben a féltő kegyelet. 116
