Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-12-01 / 12. szám
<3kJTúZEUMI Jj^ÍRLEVÉLJ® In memoriam... A fehérhez el kell jutni... SUPKA MAGDOLNA művészettörténész (1914-2005) 2005. november 10-re virradó éjszaka elhunyt Supka Magdolna, mindenki által Mannának nevezett és ismert művészettörténész. Élete és munkássága szinte az egész XX. századot átfogta. 1914-ben Budapesten született, édesapja Supka Géza nyitott szellemű, az értékek megőrzésének és egyedüli fontosságának hirdetője, s ebben a szellemben nevelkedett leánya is. 1983-ban doktorált a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1957-től a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa, 1994-ben Széchenyi-díjjal, 200-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2005-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérmével ismerték el kiemelkedő tudását. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1998-tól a Magyar Képzőművészeti Egyetem díszdoktora. Szakmai munkásságára leginkább jellemző, hogy egy-egy elfeledett korszaknak vagy viszonylag ismeretlen művészeket bemutató kiállításoknak kezdeményezője, szervezője és rendezője volt. Ezeknek a kiállításoknak megnyitójaként is mindenkit elkápráztatott - lenyűgöző tárgyi tudása mellett - személyes emlékeivel, életközeli történeteivel, amelyek a köznapi emberek, a publikum számára is emberközelbe hozták a XX. századi magyar művészet szinte minden fontosabb alkotóját. Kevés ember akadt hallgatói között, akit nem bűvölt el személyes varázsa, idősen is elegáns és nőies lénye, extravagáns öltözködése, szókimondó stílusa. Egy-egy megnyitó beszéde után még órákig mesélt az őt körülvevő közönségnek, személyes élményeit és szakmai véleményét egyaránt megosztva a hallgatósággal. Hosszú és rendkívül aktív élete során otthonosan mozgott mind az elismert, nagynevű művészek alkotta különböző irodalmi, művészeti társaságokban, mind a fiatalabb nemzedék, közülük is elsősorban a grafika művelői között. Munkásságának legmarkánsabb jellemzője az elfeledett, mellőzött mesterek életművének feltárása és elhelyezése az egyetemes és magyar művészet történetében. Éveken át harcolt a „barbár zseni", Aba Novák Vilmos művészete elismertetéséért, műveinek, így pl. a székesfehérvári magyar-francia kapcsolatokat megörökítő pannójának újra láthatóvá tételéért. Mindent megtett a magyar kultúra egy-egy korszakának és a korszak alkotóinak újra felfedezéséért, helyükre kerüléséért, mint pl. Gadányi Jenő, Szabó Vladimir, Szalay Lajos, Kohán György, Csohány Kálmán életművének, mesterségbeli tudásának elismertetéséért. Többször ismételte, hogy nem lehet elkótyavetyélni egy egész ország tehetségét, különös tekintettel a magyar művészek kimagasló rajztudására. Az utóbbi években leginkább Tóth Menyhért művészetének sokrétűsége, eredetisége, egyedisége és egyetemessége foglalkoztatta. Kiállítási megnyitóin és róla írt monográfiájában egyaránt azt bizonyítja, hogy egy egyszerű körülmények között élő, leginkább a parasztsághoz kötődő művész is alkothat egyetemes értéket. Hiszem, hogy Tóth Menyhért egyik rajzának ígérete szerint a testi halálból a halhatatlan szellemi matériába, a fehérbe, az öröklétbe távozott el közülünk Supka Manna. Gergely Katalin „ Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse" (Kosztolányi) 2005. november 7-én, életének 53. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Török Klára, a Magyar Nemzeti Múzeum főrestaurátora. Török Klárát a Magyar Nemzeti Múzeum saját halottjának tekinti. 390
