Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-06-01 / 6. szám
©i^Túzeumi Hírlevél J© nem kell félniük attól, hogy rosszul válaszolnak. Ez a módszer lehetőséget ad arra is, hogy a látogatók megbarátkozzanak a helyszínnel, miközben a témára is összpontosíthatnak. Miután együtt megnézzük, „amit a tanulókat felfedeztek”, az adott műtárgyat is mélyebben megvizsgáljuk. Néhány évvel ezelőtt Nicolas Ruoccó, aki a Metropolitain Museum of Art múzeumpedagógusaként dolgozott, azt mondta, hogy számára, a múzeumpedagógiában egyik legfontosabb, hogy kapcsolatot építsünk a látogatók és a műtárgyak között. A kérdésfeltevési technikák olyan eszközök, amelyek a múzeumpedagógus rendelkezésére állnak. Voris és szerzőtársai azt írják a Touch the Mind, Touch the Spirit c. kiadványban (1986), hogy „A jó múzeumi oktatás nem azon múlik, hogy közöljük a látogatókkal, amit egy dobgról tudunk, hanem sokkal inkább azon, hogy tárgyi tudásunkat kérdésfeltevésre használjuk, mert ez megmozgatja, bevonja és motiválja a látogatókat, hogy aktív részesévé váljanak saját múzeumi tanulási és élmény szerzési folyamatuknak." Meggyőződésünk, hogy aktív részvétel nélkül a látogató nehezen kerülhet a műalkotással valódi kapcsolatba. Miközben az iskolai kollegák gyakran tényeket kérdeznek a gyerekektől, hogy ellenőrizzék a már megtanultakat, a Szépműhely múzeumpedagógusai nem memorizáló kérdéseket tesznek fel, hiszen a múzeumlátogatás célja nem az, hogy tényeket tanítson, hanem hogy keltse fel érdeklődésüket a művészet élvezete iránt. Gyakran egy nagyon általános kérdéssel kezdjük a beszélgetést, „Mit veszel észre a képen?” A jól feltett, nyitott kérdés lehetőséget ad a látogatónak arra, hogy bármit válaszol is, az „helyes" lesz. így már szívesebben vesznek részt a következő a beszélgetésben. A párbeszéd és a műtárgy további elemzése segít abban, hogy megértsék, mit látnak valójában, személyes kapcsolatba kerülnek, és tágabb kontextusba helyezzék a műtárgyat. A látogatók válaszain át a megfelelő irányba vezethetjük a beszélgetést. Természetesen, mi is kiegészítjük az elhangzottakat a fel nem fedezett részletekkel és háttér információkkal. Amikor tovább lépünk a következő két-három műtárgyhoz, gyakran a tanulók maguktól kezdik mondani, mit látnak - buzdítás nélkül. Határozottabb kérdéseken keresztül kérhetjük, hogy elemezzék és hasonlítsák össze az új művet az előzőekkel. E folyamat fejleszti a magasabb szintű gondolkodási képességeket. Az érzelmi kérdések - vagy azok, amelyek elszakadnak a képi információtól -, segítik a tanulókat abban, hogy elhelyezzék a műtárgyat saját világukba, személyes kapcsolatot teremtsenek vele. A kiállítási teremben megkérjük a tanulókat, hogy egyéni, páros, vagy csoportos feladatokban vegyenek részt. írásbeli feladat lehet pl. az ún. „lyukas" szövegek kiegészítése a műtárgyon látottak alapján, vagy saját leírás egy műtárgyról, amelyet azután a párjának meg kell találnia a szöveg alapján. Egy festményeket bemutató teremben a leírások és a képek azonosítása színes foltokkal is helyettesíthető. A tanuló elképzelhetik, hogy néhány - egy teremben lévő, de különböző képeken megfestett táj részletei ugyanahhoz a faluhoz tartoztak, erről térképet is készíthetnek a gyerekek. Néha drámapedagógiát is alkalmazunk, a szereplők párbeszédeket találnak ki, vagy egy kiválasztott műalkotásban fellelhető testtartás hatását próbálják hangsúlyozni, szoborjátékkal. A fenti példák azt mutatják, hogy számos megközelítési mód létezik, hogyan ismerkedhetünk meg a műtárgyakkal. Mivel minden csoport mást igényel, a múzeumpedagógust rugalmas hozzáállása segíti a munkában. Differenciáljuk az alsó-, felső-, és középiskolai csoportokat. Minél idősebbek a tanulók, annál hosszabban és mélyebben lehet beszélgetni velük az adott témáról. Míg a fiatalabb gyerek „játszani" szeret, az idősebbeket úgy lehet bevonni a folyamatba, ha választhatnak a feladatok között, irányíthatják saját tanulásuk menetét. Ha partnernek tekintjük őket, komolyan reagálunk a kérdéseikre, jobban fel tudjuk dolgozni együtt az adott témát. Sok rajztanár egyetért azzal, hogy a rajzolás kiváló eszköze a vizuális képességek fejlesztésének. Az évek során tapasztalataink azt mutatják, hogy a tanulók gyakran félnek, hogy „nem tudnak jól rajzolni.” Ezt figyelembe véve hangsúlyozzuk, hogy most itt csak gyakorolnak, nem fogjuk kiértékelni a rajzokat. Csökkenthetjük a félelmüket azzal is, ha azt kérjük, rajzoljanak olyan tárgyakat, amelyek láthatatlanok (pl. amelyek egy zárt fiókban, vagy szekrényben vannak). Itt olyan dolgot kell választaniuk, ami történelmi szempontból illik a képhez, ám nem kell összehasonlítaniuk saját rajzukat a múzeumban kiállított tárgyakkal. Gyakran „hidat” hozunk létre a kiállító termi és a műhelymunka között, amikor arra kérjük a tanulókat, hogy gyűjtsenek olyan mintákat, emberi tevékenységeket, színeket, amelyek a műtárgyakon láthatóak, majd használják ezeket fel a saját alkotásaikban. A Szépműhely műhelymunka kreativitáson és önkifejezésen alapul. Néha a technika nagyon hasonlít arra, amit az adott művész használt. Miután 195
