Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2005 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám
m^ÚZEUMI J/íRLEVÉL^5> összegző résznél: „arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az értelemnek egyetlen érzék birtokában is megvannak ugyanazok a képességei, amelyekre öt érzék esetén szert tehet". Ezt a tudományos optimizmust vallotta dr. Tóth Zoltán is. A látogató egy hermetikusan sötétített sátron keresztül léphetett be a kiállításba, ahol csak szaglással, hallással, tapintással tájékozódhatott. Asztalokon lévő üvegtálakban különböző állagú anyagok sorakoztak: liszt, kukorica, tollpehely, víz, ragacsos gumicukor, parfüm stb.; citerát próbálhatott ki, domborfestményt csodálhatott meg ujjheggyel. Fényerejétől, kontrasztjától megfosztott, fekete lepellel letakart televízión sejlő film kontúrjai frusztrálták. Kávéházi asztal mellé ülve tehette próbára agytekervényeit egy vak-sakk partin. Komoly térbeli akadályok- damilon lelógatott csengettyűk, léggömbök tucatjai- leküzdése után kilépve a sötétségből - egy tükörben szembesül önmagával - ahol megismétlődik mindez a „látóvilágban" is. A kiállítás történeti része nem követte kronologikusan dr. Tóth Zoltán életútját, hanem a nyilvános és privát szféra köré szerveződött. A privát szféra Orgoványt jelentette, szöveges, fényképes és videó interjúkon keresztül adott információt dr. Tóth Zoltán személyéről. Egyáltalán nem hétköznapi tárgyakkal találkozhattunk a kiállítás harmadik egységében. A vakok oktatásához használt korabeli eszközök sorakoztak a tárlókban: Braille-írógépek, Braille-nyomda, látóbetűs tüskeírókészletet, geometriaoktatáshoz használt szemléltető táblák, dombortérkép, könyöktámaszos írótábla, számoló eszközök stb. Centrális helyen, önálló vitrinben állt a kiállítása egyik punktum értékű Vak látogató a kiállításban Óra vakoknak darabja, egy siket-vak jeloktató készülék (siket-vak gyermek kezét egy lyukakkal ellátott tenyérformába helyezte, ezután ujjait alulról tompa tűkkel megérintve jelelték le a közlendő információt). Labori Mészöly Miklós fotográfus 1927-ben készült fényképei pedig betekintést nyújtottak a vakok mindennapi életébe. A kiállítást Felvégi Andrea 1980-ban fotografált Fénymeleg című képsorozata zárta, amely a Vakok Óvodájában, Általános Iskolájában, Speciális Szakiskolájában készült. Sokat töprengtünk azon, hogy mi az oka, hogy most és itt dr. Tóth Zoltán a téma. Nem köthető időponthoz, nincs semmilyen évfordulója. Miért olyan lelkes a község vezetése, lakossága, még személyi adományokkal is megsegítve ezt a kiállítást. Több orgoványi lakoshoz jutottunk el, olyan emberekhez, akik még ismerték személyesen dr. Tóth Zoltánt, vagy feleségét, Mária nénit és készítettünk videó interjút visszaemlékezéseikből. A film vágása során - többször megnézve a részleteket - jöttünk rá, mozdulataikból, tekintetükből, érzelmeikből és az elmondottakból, hogy saját ifjúságukról, saját életükről beszélnek. Orgovány szubjektív történelme kelt életre. Itt az ideje, szükség van rá! Erre éreztek rá, hogy Orgovány nem csak az I919-es stigmagyanús eseményeiről ismerszik! Van egyéb „külső és belső érzékenysége" is. így szembesülhetett a látogató az 1910-es, 20-as évek történelmével, a vakok iskoláztatásával, nevelésével, hogyan és miként dolgozott élt Tóth Zoltán az 1910-es, 20-as években Budapesten és Orgoványban, hogy kik éltek és élnek ebben a közösségben! A kiállítás egy hétig volt látogatható, most dobozokban nyugszik. Szeretnénk vándoroltatni a következő esztendőben. Fia szívesen fogadná valamelyik közgyűjtemény, az alábbi címen jelentkezzen a 16
