Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-09-01 / 9. szám
m^úzEUMi Hírlevél J© első kötet kezdő néprajzkutatók, a nyolcadik érett kutatók írásait foglalja egy csokorba. Az egyes tanulmányok végigkísérik a tudós életútját. Ahhoz, hogy életművét, munkásságát a maga valódi nagyságában értékelni tudjuk, az egyes szerzők visszatekintenek korára, a XIX. századra, azon belül is a földtan tudományának hazai állapotára. A tudóst és az embert bemutató írásban felsorolást találunk, melyben a szakma kiváló egyéniségei emlékeztek meg róla, melyek voltak azok a tulajdonságai, melyek megmagyarázzák sikerének titkait. Kitérnek ásványtani oktatói és kutatói munkásságára, a magyar kőzettani iskola megalapítójára, őslénytani munkásságára, agrogeológiai kutatásaira. Szó kerül Szabó Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémián és a Magyarhoni Földtani Társulatban betöltött szerepéről, vízföldtani munkásságáról. Munkássága szorosan összefüggött az elméleti kérdések gyakorlati alkalmazásával. Több mint három évtizeden keresztül mintegy tíz munkájában foglalkozott Tokaj-hegyalja természettudományos vizsgálatával. A Tokaj-hegységben elkezdett harmadkori vulkáni kőzetek tanulmányozását az olaszországi vulkáni kőzetek kutatásával folytatta. Eredményes kutatásokat folytatott amerikai utazásai során is, az amerikai tudósokkal folytatott eszmecserék, a Magyarországra hozott ásványok, kőzetek és azok alapján megtartott előadások és megírt tanulmányok hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar szak- és nagyközönség újabb ismereteket szerezhessen Észak-Amerika földjéről, népeiről. Végül egy összeállítást olvashatunk „Emlékek és vélemények Szabó Józsefről" címmel, a kiragadott idézetek (1892-től a 70-es évekig) egy rendkívül gazdag életutat bejárt tudósról vallanak. Romsics Imre: Kalocsa anno... Kalocsai fotográfiák. Kiad.: Kalocsai Múzeumbarátok Köre, Kalocsa, 1999. 256 p. ill. Ez a képeskönyv a fotográfiákon keresztül mutatja be Kalocsa 19. századi és 20. század elejei világát. A fejezetekbe csoportosított képeken szép házakat, rendezett utcákat, szépen öltözött embereket, parasztokat és polgárokat láthatunk. Államalapításunk millenniumán megjelent kötet hét fejezete jelzés értékű is lehetne. A honfoglaló magyarok hét törzsének ereje és példája irányítsa tetteinket itt a második évezred kezdetén. A fényképeket nézegetve ez az erő sugárzik őseink tekintetében. Az „ Utcákon, tereken” című fejezet a város épületei között kalauzol minket. A Főszékesegyház, a Szentháromság teret szegélyező paloták és a környező uradalmi épületek a 18. században épültek. A Főszékesegyház nemcsak Kalocsa, de egész Magyarország egyik gyöngyszeme. A paloták árnyékában, kis parasztházakban élte mindennapjait Kalocsa jobbágysága. A régi képek olyan épületeket is megőriztek, amelyekre ma már sokan nem is emlékeznek. „Az iskolaváros” címmel külön fejezetbe szedte a szerző a város oktatási és nevelési intézményeinek fényképeit. A „Hétköznapi emberek, hétközi mindennapok” című fejezetbe sorolta azokat a fényképeket, amelyek az ott élő emberek hétköznapi erőfeszítéseiről adnak számot. Gyermekek és öregek, legények és leányok, családok és mátkák sorakoznak egymás mellé. Láthatunk parasztot és napszámost, alkalmazottat és iparost egyaránt. „A polgárváros" című fejezetben emléket kívánt állítani a város azon rétegének, amelyet az elmúlt évtizedek politikai irányzata szinte teljesen megsemmisített. „ Ünnepek, ünnepi események, egyesületek” címmel adja közre azokat a felvételeket, amik a hétköznapitól eltérő, különleges alkalmakkor készültek. A születés kivételével az emberi élet fordulóinak mindegyike megjelenik a könyvben. „Az árvíz-1941. február" címmel kiemelte azokat a képeket amelyek ezt a katasztrófát megörökítették. A sok száz fotóból kiválogatottak jól érzékeltetik a tragédiát és az emberi összefogást. A „Művészkedő parasztok” a címe az utolsó fejezetnek. Ebben a részben két személy és egy egyesület messzire ható törekvéseiből kapunk ízelítőt. R. Gábor Lajos festőművész és Kujáni Ferenc kanonok ismerték fel a kalocsai népművészet értékét és mérték fel lehetőségeiket. Végezetül a szerző hangsúlyozza, hogy népművészetük azé a Kalocsáé, melyhez hozzátartozott Homokmégy, Drágszél, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek és a kötelékükben lévő kisebb szállások. Romsics Imre: Élő népművészet Kalocsán Kiad.: Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre, Kalocsa, 2002. 40 p. ill. Kalocsa nevének hallatán a legtöbb embernek a paprika mellett a népművészet jut eszébe. A tarka virágú kalocsai hímzés és pingálás messze földön ismert, összemosódott a magyamépművészet fogalmával. Ez a művészet a Kalocsa XVIII-XIX. századi határában kialakult falvak: Homokmégy, Öregcsertő, Drágszél, Szakmár, Újtelek és a hozzájuk tartozó közel negyedszáz szállás hagyományos paraszti művészeti kultúrája. 284
