Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-01 / 10. szám
mifúZEUMI J/íRLEVÉL J© Fókusz Az évszak műtárgya - 2004 ősze Föníciai terrakotta ifjúszobor Szépművészeti Múzeum Előcsarnok 2004. szeptember 7. - november 28. A sorozat negyedik kiállítása egy újonnan vásárolt műtárgyat mutat be. A mintegy 70 cm magas férfialakot ábrázoló terrakotta szobor a föníciai művészet körébe tartozik. A föníciaiak nagyjából a mai Libanonnak megfelelő területen, keletről a Libanon-hegységtől határolt vékony parti sávon laktak. Ebből adódóan elsősorban kézművességük termékei és tengeri kereskedelmük volt gazdaságuk alapja. Életformájuk különlegesen alkalmassá tette őket arra, hogy a nagy közel-keleti kultúrák (Egyiptom, Mezopotámia) vívmányait megismertessék a Földközi-tenger partvidékein lakó népekkel. Nagy szerepük volt abban, hogy a Kr. e.8. század vége és a 6. század eleje közt a Mediterráneumban egy egységes, orientalizálónak nevezett kultúra alakult ki. A már Homérosznál hajósnépként említett föníciaiak nevéhez fűződik annak a betűírásnak a feltalálása, amelynek jeleit a görögök közvetítésével máig használjuk. Az üvegművességgel is ők ismertették meg a mediterrán világot. A görögökkel, akik nem sokkal utánuk kezdték meg a Földközi- és a Fekete-tenger egész partvidékére kiterjedő hajóútjaikat, eleinte békés versengésben voltak. Ez azonban nem jelentett szigorú elkülönülést. Az anyaországban a Kr.e. 5. századtól megerősödött a görög művészet hatása. Az így kialakult graeco-főníciai művészet terrakotta-szobrászatának jelentős képviselője az Antik Gyűjtemény újonnan szerzett darabja. A férfialak hajviselete, a testsúlyt hordó és az ún. pihenő láb megkülönböztetése a görög szobrászat hatását tükrözi. A Kr. e. 5. század harmadik negyede táján készült figura kéztartása viszont a helyi hagyományt őrizte meg az üdvözlésre, könyörgésre vagy áldásra felemelt jobb kéz és a hiányzó, eredetileg előre nyújtott bal kéz gesztusával. Egyaránt lehet isten vagy halandó ábrázolása. A bal füle alatt a nyakára tapadt kagyló arra mutat, hogy tengerből került elő, bár eredetileg nyilván szentélyben felállítandó fogadalmi ajándéknak szánták. Az évszak műtárgya sorozat negyedik kiállítását is Jerger Krisztina rendezte, a terrakottaszoborról szóló ismertetőt Szilágyi János György írta. A kiállítás sorozat kurátora Dági Marianna. A bemutatott szobrot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával vásárolta a Szépművészeti Múzeum. „Gyökereket és szárnyakat adni" - az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyerekeknek szánt programjairól A legkisebbek számára tervezett programjaink összeállításánál rátaláltunk arra az útra, melyet hitünk szerint járnunk kell. Múzeumunk és intézetünk színházi, színháztörténeti jellegénél fogva a színháztörténet megismertetésén, egyfajta színházi látásmód kialakításán, de mindenek előtt a színház megszerettetésén munkálkodik. Tárlatvezetéseket tartunk a Bajor Gizi Színészmúzeumban valamint az intézetben (Krisztina krt 57.), ahol a színházi kutatómunkába engedünk betekintést. Kézműves foglalkozásainkon a színpad látványelemeit, a színpadi alkotómunka egyes fázisait mutatjuk meg a gyerekeknek. Ennek szellemében bábot, színpadi kellékeket, commedia deli arte maszkot, színházi makettet, színlapot készítünk. Jelmeztörténeti sorozatunk havi rendszerességgel másfél éve működik. Shakespeare-foglalkozásainkra a 9-14 éves korú fiatalokat várjuk. Színházi előadásokat, kötelező olvasmányokat feldolgozó drámaóráink során lehetőséget teremtünk a kreatív, fantáziát megmozgató közös játékra. Tavaly indítottunk útjára egy látó és nem látó gyerekek közös művészeti nevelését célzó programsorozatot, tervezzük a folytatást. Érdekes terület és nagy kihívás egy múzeum számára „látnivalót” kínálni nem látó embereknek. A középiskolásokat „műhelybeszélgetésre" invitáljuk. Egy-egy színházi előadás vagy az intézet archívumában őrzött számos legendás darab kapcsán kötetlen, elemző eszmecserékre kerülhet sor, alkalmanként az alkotók közreműködésével. Fontosnak érezzük dédanyáink korának, színházának, a kor hangulatának bemutatását. Ugyanakkor bízunk abban, hogy világunk zaklatott, sokszor kiismerhetetlen viszonyai közt kapaszkodókat nyújthatunk a gyerekeknek a kortárs színház segítségével, s közös játékban feloldódva, a földtől elrugaszkodva az igazán fontos kérdésekre választ lelnek. Talán sikerül ilyen módon elérnünk azt, amiről Goethe ír: „Két dolgot kell adni a gyerekeknek: gyökereket és szárnyakat." 291
