Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
m^úZEUMi Hírlevél i® településének részletét tártuk fel, ahol a fémművesség egyik tárgyi bizonyítéka: a tűz hevítéséhez használt agyag fúvócső is előkerült. A feltárt teleprészlet a Kr. e. 2. évezred közepére datálható. Budapest római kori topográfiája a feltárások nyomán egyre pontosabban rajzolható meg. Pannonia provincia Kr. u. 106-ban történt kettéosztásakor Alsó-Pannonia (Pannonia Inferior) fővárosa, a császár személyét képviselő helytartó székhelye Aquincum lett. A Római Birodalom határprovinciájának védelmére több katonai csapat állomásozott a főváros területén. A katonaság fallal körülvett, meghatározott belső rend szerint épült táborai körül polgári település alakult ki. Budapest területén, a Duna mentén, Aquincumon kívül több ilyen jellegű települést ismerünk. A folyótól távolabb, a városi jellegű településeket kisebb központok, egy-egy birtokhoz tartozó épületegyüttesek, ún. villák övezete vette körbe. A beruházásokat megelőző feltárások során 2003-ban a római topográfia csaknem valamennyi egységében folytathattunk kutatásokat, Albertfalvától a Római Strandfürdőig. Település rétegeinek, villagazdaság épületeinek, útmaradványok és temetőparcellák feltárására került sor, de lehetőség nyílt az aquincumi legiótáboron belüli és a helytartói palota környékén végzett megfigyelésekre is. A kiállított leletek többsége a római temetők leletei közül került ki. A temetkezésnek két alapvető módja volt: a halott elhamvasztása (crematio), vagy a holttest elkorhasztása, földbe temetése (inhumatio). Az elhunyt sírjába ételt-italt tartalmazó edényeket, étkezéshez használt tárgyakat - korsókat, tálakat, tányérokat, palackokat és poharakat - tettek. Lehettek ezek a helyi fazekasok keze alól kikerült kerámiák, helyben gyártott vagy távoli tartományból szállított üvegek. Általánosan elterjedt kísérő tárgy volt az agyagból készült olajmécses, s a túlvilági révésznek járó adó hagyományát őrző pénzérme is. Esetenként a sírba került a halott kedves tárgya, használati eszköze is. A kisebb darabokat bronzveretekkel díszített ládika őrizhette. Az ékszerek általában az elhunyt temetéskor viselt öltözékének részeként maradtak ránk, viseleti helyzetben. Az első és másodlagos mellékletek nyújtanak támpontot a sír korának megállap ításához. A sír megjelölésére gyakran állíttattak nagyméretű, faragott sírkövet, melyre rávésették a halott személy nevét, életkorát, néha foglalkozását, rangját, születési-származási helyét, így a sírfeliratok fontos történelmi források. A sírkövet domborműves ábrázolással is díszítették. Leletmentés során került múzeumunkba az a sírkő, melyet koszorú díszített. A Budapesti Műszaki Főiskola leendő új oktatási létesítményének területén, a Bécsi út 96/b. alatt katonaváros nyugati temetőjének egyik, fallal körülhatárolt parcelláját tártuk fel. Ez a temetőrész is hosszú ideig használatban volt, a leletek alapján már a Kr. u. 2. század során temetkeztek itt, s folyamatosan kerültek földbe sírok a 4. század végéig, sőt valószínűleg az 5. század elejéig, s hamvasztásos és csontvázas rítusú temetkezések egyaránt előfordultak. A temető kiemelkedő jelentőségű lelete a 162. számú sír, mely egy, lovakkal együtt elföldelt római kocsi maradványait rejtette. A területen élő őslakosság, a kelta-eraviscusok a halottak túlvilági utazását kocsin képzelték, s a rómaiaktól átvett szokásuk szerint állított sírköveiken ezt a jelenetet is megörökítették. A kocsijelenetes sírkövek nagy számban fellelhetők Aquincumban és környékén, amint ezt az Aquincumi Múzeum kőtárában megtekinthető sírkövek bizonyítják. Keveseknek jutott azonban az a kiváltság, hogy megengedhették maguknak egy valódi, díszes kocsi - vagy részei - sírba vitelét. Az ilyen jellegű temetkezések legtöbbje véletlenül, nem szakszerű ásatás során került napvilágra, a sír pontos rekonstruálása nemegyszer lehetetlen. Kelet-Pannoniából kocsitemetkezést vagy arra utaló nyomot ismerünk, városi környezetben, városi temetőben lévőt azonban egyet sem. Sírunk jelentősége részben helyzetében, részben előkerülési körülményeiben rejlik. A temetkezésre a temető használatának korai szakaszában kerülhetett sor, s egy 4. században eltemetett leány sírja csak kis részét rongálta meg. A kötőféken vezetett két lovat - egy fiatal, 3 és fél éves, és egy idős, 18 éves kancát - a helyszínen tagiózták le, s dobták a sírgödörbe, a szétszedett kocsi részeivel egyidejűleg. A kocsi részei közül néhány darab, így az egyik kerék egy része is, a lovak alá került. Az ásatás során tett megfigyelések alapján egy négykerekű, bronz díszítményekkel ellátott kocsi került a sírba. Az igen nagy nedvességtartalmú talaj miatt vas alkatrészei erősen korrodáltak, rossz megtartásúak, formájuk kivehetetlen. Rekonstruálása csak az egyes alkatrészek teljes restaurálása után lehetséges. A Pannóniával szomszédos K-i határvidéken, a pesti síkságon, a rómaiak dunántúli térhódításával közel azonos időben, a továbbélő kelta alaplakosság mellett barbár népcsoportok megjelenésével kell számolnunk. Az ismert lelőhelyek tanúsága szerint a császárkori barbár telepeket elsősorban a természe149
