Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2004 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2004-04-01 / 4. szám
m^úzEUMi Hírlevél J© volna működni. Hat évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a helyi társadalom - a Budapesti Történeti Múzeum segítségével ismét felismerje a gyűjtemény szerepét a közösségformálásban. Nem véletlen, hogy az 1996-ban megnyitott állandó kiállítás központi témája az önszerveződő körök, a kisvállalkozások bemutatása volt. Kispesten az állandó kiállítás mellett rendszeresen jelentkezünk időszaki tárlatokkal. A 2004. február 26-án megnyitott „ A mindennapok használati tárgyai - A kispesti Gránit Porcelán-és Kőedény gyár krónikája” című kiállítást nem pusztán gyártörténeti, üzemtörténeti szempontok inspirálták. Szerettük volna felhívni a figyelmet az 1990-es évek átalakulási folyamataira, a változó gazdasági környezetre. S egyben arra is, hogy kellő gondossággal járunk-e el mi, történészek, muzeológusok, levéltárosok, alaposan felkészültünk-e a megszűnő üzemek még meglévő tárgyi anyagának, dokumentációs anyagának összegyűjtésekor a későbbi, hosszú távú megőrzésükre. A Gránit porcelán gyár története 2002-ben lezárult. Az 1922-ben deklarált gyáralapítási szándék hitet tükrözött, a részvénytársasági forma bizakodást jelentett arra nézvést, hogy egy telített piacra be lehet törni, majd fenn lehet maradni. A termelés megindítása az első időszakban nem igazolta vissza ezeket a reményeket, a gyár azonban termékeivel, rugalmasságával be tudott törni a piacra , és időnként megszorongatta versenytársait. A gyár filozófiájának központi gondolatává a sorozatgyártás, az ipari formatervezés és a divat trendjének összehangolása és közvetítése vált. A fogyasztó számára az elérhetőség, a tartósság, a praktikum és az esztétikum megtestesülését jelentette. Ha körbenézünk otthonunkban, nagy valószínűséggel felfedezzük némelyik alján a gránit KKPk, vagy CSKGy jelzetet. A porcelángyár nem mondott le a díszmű termékek előállításáról sem, bár azt nem kívánta hangsúlyos profiljává tenni. Termelésének szélesítése érdekében az edényáru gyártása mellett már 1924- ben létrehozott egy kis részleget művészi kerámiák - virágvázák, pálmatartók, műmázas és figurális tárgyak - előállítására. A vállalat mintatermet rendezett be Bécsben és állandó résztvevője volt a Nemzetközi Árumintavásároknak. Nagy hangsúlyt fektettek a belföldi és külföldi vevőkör szélesítésére: 1925-ben 96 kereskedő céggel álltak kapcsolatban, 1926-ra ez a szám 134-re nő. A külföldi eladás az export élénkítésével 36%-ról 75%-ra emelkedett, s 1928-ra az össztermék 40 %-át külföldön értékesítették. Románián kívül a legfőbb partnere a gyárnak a balkáni térség volt. A kispesti gyárnak nemcsak a külföldi konkurenciával, hanem a belföldön működő üzemekkel is meg kellett küzdenie. Legnagyobb versenytársa a Zsolnay gyár volt, mely nemcsak az edénygyártásban uralta a hazai piacot, hanem az úgynevezett szaniter termékek körébe is. A kispestiek ez utóbbiak gyártásával kívánták a Zsolnay gyár monopol helyzetét megtörni. Ennek érdekében 1926-ban kísérletekbe fogtak, 1927-re készült el az első WC csésze, 1928-ra a mosdók. 1929-ben 159 tonna „egészségügyi áru” előállítása szerepelt a jelentésekben. Alacsony áraikkal zavart keltettek a piacon és emiatt a budapesti Zsolnay Gyár tárgyalásokat kezdeményezett a kispesti gyár vezetőségével a termelés és az értékesítés kérdésében. Régi katalógusokat fellapozva szembeötlő ezeknek a termékeknek a változatossága, exkluzivitása, a termékek tükrözik a megrendelők igényességét és elvárásait. A szaniter termékek piacának bővítése érdekében a gyár felajánlotta Kispest városának csatornázásában való részvételét, melynek nyomán termékeik számára helyi eladásokat reméltek. 1948-ig (az államosításig) a gyár két profilú volt: edényeket és szaniter termékeket állított elő. Az államosítás során átszervezték a termelést és a szaniter termékek kikerültek a gyár profiljából, annak ellenére, hogy a Gránit áruja elismerten jobb minőségű volt, mint a Budapesti Zsolnay Gyáré. 1949 végén az értékesítetlen árukat, sőt a modelleket és formákat is átadták a Budapesti Porcelán- Fayancegyárnak. 1950-ben a Finomkerámiaipari Központ (FIK) irányításával alakították át 12 gyár profilját. A Nehézipari Minisztérium döntése alapján, a FIK tiltakozása ellenére a kispesti gyárba telepítették a csiszolókorong gyártást, mellyel ismét kétprofilűvá vált a termelés és a gyár ennek megfelelően új elnevezést kapott: „Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár''. A csiszolókorong üzemnek a Gránit gyárban való elhelyezése nagy problémákat okozott. Az edénygyártó részlegben lebontották a gáztüzelésű dekorkemencét, és helyette egy sokkal kisebb teljesítményű elektromos dekorkemencét építettek. A két gyárrészleget nem tudták egymástól elválasztani, a gyártási folyamatok a kemencék elhelyezése miatt keresztezték egymást, mindez az edénygyártásban járt káros következményekkel, ez utóbbi azonban a kedvezőtlen viszonyok ellenére fejlődésnek indult, miután a fajansztermékek iránt belföldön és külföldön egyaránt igény mutatkozott. 125
