Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-02-01 / 2. szám
m^ÚZEUMI J^ÍRLEVÉLJ© Beszámoló az ICOMOS XIII. Közgyűléséről Madrid, 2002. december 1-5. A Spanyol Nemzeti Bizottság felajánlása és meghívása alapján került sor a XIII. Közgyűlés megrendezésére Madridban, 2002. december 1-5 között. Az első nap délutánján plenáris ülés formájában nyílt meg a tudományos tanácskozás. Abdelaziz Daoulatli (Tunézia): A világörökség megóvása: filozófia és gyakorlat. A világörökség egyezmény, mint viszonyítási alap a kulturális örökség egésze számára. Az Egyezmény végrehajtása, s annak irányelvei. (Véleményem szerint ez az előadás a már ismert általánosságoknál alig mondott többet, ráadásul nem a naprakész, hanem a kb. két évvel ezelőtti információkon alapult. Annak lehetett - esetleg - hasznos, aki most hallott először ezekről. Jósé Luis Alvarez у Alvarez (Spanyolország): A közhatalmi szervek elkötelezettsége. Jogi, igazgatási és financiális kérdések. A helyszínek fenntartása, a történeti együttesek megóvásának metodológiája. Az ambiciózus címben foglaltak csak részben kerültek bemutatásra, bár rengeteg nemzetközi, illetve spanyol jogszabállyal foglalkozott. Megszívlelendő, bár egyáltalán nem új megállapítása: a korlátozás önmagában nem oldja meg az örökség sorsát, megfelelő támogatások - kedvezmények alkalmazására is szükség van! Továbbá: az örökségvédelem nem luxus, hanem (jó) befektetés, az életminőség javításának kiváló (mert tartós javakkal szolgáló) eszköze! Harmadikfőbb gondolata: a megóvás és a kreativitás, alkotás egyensúlyának fontossága. Ennek érvényre j uttatásához éppen a közhatalmaknak kell a megfelelő kereteket biztosítaniuk. Roland Silva (Sri Lanka, az ICOMOS tiszteletbeli elnöke): Az ICOMOS szerepe - az UNESCO, a Részes Államok, valamint a nemzeti és nemzetközi bizottságok viszonylatában. A megszokottan színvonalas előadás Vitruvius többszöri idézésével az elmélyült és megalapozott szakmaiság fontosságát hangsúlyozta, meg nem feledkezve az utánpótlás - fiatalok bevonása - felelőségéről, s persze az idősebbek megbecsüléséről. Meg kell határozni, és be kell tartani egy bizonyos általánosan érvényes szakmai követelmény színvonalat. Mindebbe - beleértve az UNESCO és a Részes Államok számára végzett munkákat - minden korábbinál nagyobb szerepet kell játszaniuk az ICOMOS nemzetközi tudományos szakbizottságainak, mint e szervezet „frontvonalban” lévő szakmai képviselőinek. December 3-án és 4-én szekcióüléseken folytatódott a tanácskozás, egy-egy napon három-három altéma megtárgyalására került sor - természetesen mind a főtéma, a Világörökségi stratégiák kapcsolatrendszerében. Az 1.szekció a Dokumentálás, a 2. szekció a Védelem, a 3. szekció a Konzerválás-megóvás témakörrel foglalkozott. Másnap a 4. szekció az Állapotkövetés (Monitoring), az ó.szekció a Képzés-oktatás, a 6.szekció a Társadalmasítás (Érzékennyé tétel, Közismertté tétel) kérdéseit járta körül. Szekciónként 9-12 előadásra került sor, egyes esetekben tartalmas vita, illetve megbeszélés is követte azokat. A CIF (Képzési Bizottság) tisztújító és programújító ülését tartotta. Bár megbetegedése miatt, a Bizottság korábbi magyar alelnöke sajnos az utolsó pillanatban lemondta részvételét. Mindemellett, mint egyetlen jelöltet, nagy többséggel (gyakorlatilag egyhangúlag) Zádor Mihályt választották meg e bizottság elnökének a következő három évre. Külön köszönet illeti dr. Morgás Andrást, aki az utolsó pillanatban „beugorva" igen jól képviselte érdekeinket. A Kulturális Turizmus Bizottság magyar tagja Kovács Erzsébet. Ez a bizottság is megújutóban van. A bizottság két ülést tartott. Az elsőn zajlott a tisztújítás és a programújítás, amelynek lényege az 1999-ben elfogadott Kulturális Turizmus Karta gyakorlati alkalmazásának elősegítése. A másodikon a főtitkár J. L. Luxen vezetésével találkoztak a bizottság tagjai a WTO (World Tourism Organization - Madridban székelő központjának székházában - vezetőségének tagjaival. A meg-beszélésen a szervezet főtitkára elnökölt. A megbeszélés eredményeként a jövőben együttműködés lesz a két szervezet között a szakmai irányelvek kidolgozása területén. ACIWIH (Történeti Városok és Falvak Nemzetközi Bizottsága) ülését rengetegen keresték fel. Ray Bondin elnök és az alelnökök mellé Michal Firestone (Izrael) személyében új főtitkár vesz részt a bizottsági munka szervezésében. Az ülésen elhangzottak szerint 2003-ban, Egerben lesz az éves ülés, amely egyben a 20 éves alapítási évfordulós ülés is. Terv szerint májusban kerül rá sor, egy egynapos nemzetközi szakmai konferenciával egybekötve. A CIPA (Fotogrammetria és Dokumentáció), a Polar Heritage (Sarkvidéki örökség) bizottság szintén ülésezett, ezek munkájáról majd a jelentéseikből értesülhetünk). 60