Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2003-01-01 / 1. szám

ok Múzeumi Hírlevél m

G. I.: Az ötvöstárgyak helyzete teljesen rejtélyes. A Magyar Nemzeti Múzeumban van több ezer 1955 és 1962 között újraleltározott ötvöstárgy, amelyeken nem volt meg az eredeti leltári szám. Egy részüket aztán vissza is azonosították, pl. a feliratos darabokat. Tehát ma azt mondhatjuk, hogy bizonyos tárgyaknál tudjuk, hogy a Jankovich-gyűjteményből valók, bizonyos tárgyaknál pedig feltételezzük.

K. E.: A Magyar Nemzeti Múzeum leltározási szisztémája külső szemmel nézve kissé zavaros, ámde következetes, ugyanis bizonyos archaikus vonásokat mindig megőrzött. Mind a mai napig évszám-sorszámmal leltározunk. Az Iparművészeti Múzeumban egy folyamatos számozást alkalmaznak - kivéve a kerámiagyűjteményt, ahol évszám is van. A Jankovich- gyűjtemény leltári számainál nincs évszám - J. sorszám -, de a sorszám összefüggésben van egy nagyobb együttessel, amelynek a darabjai elkerülhettek máshová. Vagy ha találkozik az ember az Ötvösgyűjteményben 1961-gyei, amikor újraleltározták a tárgyakat - akkor a leltári számok is beszélnek. A Jankovich szám soha nem törlődött teljesen, megőrizték azokat a listákat is, amelyek az átadott tárgyakra vonatkoznak. Ez a munka nem volt következetes, de eléggé tendenciózus, csak feltárást igényel.

M. Á.: A Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában is lehet tudni, hogy mi tartozik a Jankovich-gyűjteménybe. Bár ott sem őrizték meg az eredeti számokat, mert amikor szétosztották az Országos Képtár (a későbbi Szépművészeti Múzeum egyik elődje) és a Képcsarnok között a festményeket, akkor mindkét helyen átszámozták őket.

M. E.: Aztán következett a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum közti osztozkodás.

M. Á.: Igen, de mi megőriztük a Szépművészeti Múzeum leltári számait. Az 1950 után leltározott képek évszámosak nálunk is, de a Jankovich-gyűjtemény darabjai korábbiak.

G. I.: Több csavar is van ebben a folyamatban. Az egyik az, hogy ha a tárgyak a Nemzeti Múzeumban maradtak is - elvesztek, illetve elveszhettek az eredeti leltári számok. A másik, az ún. profilírozás. Ennek következtében a gyűjtemény darabjai szétosztódtak az utóbb megalakuló társintézmények között, ahol sokszor újra beleltározták őket, és a tárgy eredetére vonatkozó adatokból pl. mindössze annyit őriztek meg, hogy „áttétel az MNM Régiségtárából”. De tovább is vándorolhattak, amikor ugyanis a Nemzetiből átkerültek az Iparművészeti Múzeumba. Onnan aztán - mondván, hogy túlságosan recens, avagy nem

„kvalitásos műtárgy" - , átkerültek a Néprajzi Múzeum valamelyik gyűjteményébe.

M. E.: A Néprajzi Múzeumban találtatok-e tárgyat a kiállításhoz?

M. Á.: Egy török papucsot sokat kerestünk. De nincs meg, azon a számon, ahol lennie kéne, egy kínai bocskor-cipő van.

G. I.: A hatvanas években átadtak balkáni ékszereket a Nemzeti Múzeumból a Néprajziba, ám az eredeti leltári számok jelentős része a restauráláskor eltűnt.

M. E.: Ezek szerint feltehető, hogy a Néprajzi Múzeumban is van jelentős Jankovich-anyag, csak gyakorlatilag nagyon nehéz beazonosítani.

M. Á.: A Néprajzi Múzeum még feltáratlan terület. A török papucsot azért kerestük, mert a Jankovichleltárkönyv szerint azt a „török pasa felesége vesztette el menekülés közben". Fekete színű, zöld üvegkő díszíti, szóval fel lehetne ismerni, de nem sikerült megtalálnunk.

K. E.: A kiállításnak ez az egyik legfontosabb hozadéka, hogy ha visszamegyünk a gyökerekhez, a tárgy bekerüléséhez, akkor mindaz, ami a későbbiek során rárakódott - pl. a téves leltározások miatt -, kiderül. Jó példa erre a Bocskai-féle süvegdísz. Gyerekkorunkban, a 94-ig álló Kincstár nevű állandó kiállítási részben ez egy 19. századi historizáló műként volt kiállítva. Amikor én a revízió során átvettem a gyűjteményt, akkor ezt a tárgyat nem találtam, mert a tisztítás során lekerült róla a leltári szám. Egyszer csak megtaláltuk egy 1961-es leltári szám alatt, ami egy 1935-ös leltári szám, és teljesen véletlenül vettük észre, hogy ez is Jankovich-gyűjteménybeli darab. Tehát ennek három, folyamatosan futó leltári száma volt, és a Jankovich gyűjteményből soha nem törlődött. Ha tudták volna, hogy Jankovich-tárgy, nem kerül 19. századi datálással a kiállításba, hiszen az egy terminus antequem, hogy 1836-ban Jankovichtól megvásárolták.

M. Á.: Ugyanez játszódott le a képek elosztása során. Ami történeti értéket képviselt, az került a Történelmi Képcsarnokba, ami nem, az a Szépművészeti Múzeumba. így járt a Ziska-kép. Ziska nem volt a magyar történelem része akkor, amikor felosztották a képeket Pulszkyék, ezért került az Országos Képtárba. A Szépművészeti Múzeum számára viszont nem volt elég kvalitásos festmény, ezért betették az úgynevezett „selejtraktár"-ba. így a Szépművészeti Múzeum újabb katalógusaiban már nem szerepelt. Ugyanígy járt az - állítólag - Ciliéi Ulrikot és Hunyadi Jánost ábrázoló két kép is. Jankovichnak sok góti-4