Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-01 / 10. szám
m^TúzEUMi Hírlevél J© s 1989 januárjában kezdték meg az első tanévet. (Erről a Műtárgyvédelem című folyóirat 1991/20. számának 141-143. oldalán számolt beTörök Klára és Járó Márta.) A tanfolyam Budapesten és Kaposváron párhuzamos évfolyamokkal, azonos tantervvel és azonos tanárokkal működött. E nagy létszámnak az volt az oka, hogy minél hamarabb, minél több szakképzett gyűjteménykezelő kezdhesse el a múzeumokban a munkát. Ezt az évfolyamot követte 1991 őszén egy újabb tanfolyam, némileg megváltozott és kibővített tananyaggal és 11 hallgatóval, majd 1992- ben még egy évfolyam 12 hallgatóval. Az első tanévben nem készült tankönyv a hallgatók számára, illetve a jegyzetként használt anyagok is inkább csak tantervi vázlatoknak voltak tekinthetők. Aztán a rendszerváltás utáni évek bizonytalanságai miatt kimaradt néhány év az oktatásból. A KMI megszűnt, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum részeként funkcionált tovább, s az új befogadó intézmény nem volt felkészülve a tanfolyam szervezésére. így csak 2001- ben folytatódott az oktatás. Közben az eltelt évek alatt dr. Bándi Gábomé előkészítő munkájának nyomán a gyűjteménykezelő szakképzés FEOR és OKJ számot kapott, megtörtént a hivatalos akkreditáció és az országgyűlés az elfogadott szakmák közé emelte. A tanfolyam 2001-es újraindításához hozzájárult, hogy megjelent egy rendelet (1/2000.1.14./NKÖM) a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról, amely szabályozta (a legalább heti 20 órában dolgozó közép- és felsőfokú szakképesítést igénylő munkakörben, közalkalmazottijogviszonyban, vagy munkaviszonyban dolgozó szakemberek továbbképzését. S ha a tanulni szándékozó a 150/1992. (XI.20.) Kormányrendelet 1. sz. melléklete szerinti felsorolt munkakörben dolgozott, s ha szerepelt az intézmény hétéves továbbképzési tervében, jogosulttá, illetve kötelezhetővé vált a beiskolázásra. A Magyar Nemzeti Múzeum által újra indított 2001/2002- es tanévben tizenkilenc, a 2002/2003- as tanévben húsz hallgató tette le sikeresen a múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő szakképesítő vizsgát, s kezdte meg, illetve folytatta most már bizonyítvánnyal igazolt szakismeretek birtokában a múzeumi munkát. A záróvizsgán mindkét évfolyam kitűnően szerepelt, s az évfolyamátlag magasan meghaladta a 4-es (jó) osztályzatot. A vizsgabizottság mind a két esetben jegyzőkönyvben dicsérte meg a teljesítményt. Talán néha úgy érezték a - hallgatók és a vizsgabizottság is -, hogy a követelmények magasak, vagy tán maximalisták is. A hallgatók utólagos nyilatkozatai azonban azt bizonyítják, hogy a biztos szakmai ismeretek birtokában bátrabban és önállóbban tudnak dolgozni, s nem ártott az egyéb műveltségbeli felelevenítés és új információ sem. A tanulmányi idő egy esztendeje alatt közel húsz múzeum ötven féle gyűjteményében jártak a hallgatók és ismerkedtek a különböző típusú gyűjtemények különböző raktározási és nyilvántartási szokásaival, szempontjaival, lehetőségeivel és az ott folyó munkával. (Itt szeretnénk köszönetét mondani - nem zárójelben - azoknak a múzeumoknak és a múzeumokban dolgozó több mint negyven kollégának, akik nagy szeretettel fogadták népes, de érdeklődő csoportunkat, s igyekeztek mindig tudásuk legjavát nyújtani a hallgatók számára az egyébként mindig rövidnek bizonyuló időben. Dicséret illeti az otthoniakat is, hogy átvállalva kicsit a munkából, lehetővé tették, hogy a kollégák rendszeresen részt vehessenek a konzultációkon, s hogy elkészüljön az évfolyamdolgozat.) A hallgatók pedig gyűjtögették a jobbnál jobb ötleteket és megoldásokat, - amelyek az esetek többségében nem is mindig a pénzről vagy nagyberuházásokról szóltak -, és tanultak a negatív példákból is, melyekkel sajnos manapság is küszködnek múzeumaink. Tanfolyamaink célja ma is ugyanaz, mint a kezdetekben: olyan egészséges kritikai szemléletet kialakítani a gyűjteménykezelőkben, amely döntésképessé teszi őket a mindennapok raktározási problémáinak megoldásában. Igyekeztünk olyan sokoldalú képzést nyújtani a hallgatóink számára, hogy az elkövetkező időkben bármely múzeum, bármely gyűjteményében helyt tudjanak majd állni. Biztosak vagyunk benne, hogy aki ezeken az előadásokon részt vett, soha többé nem tud úgy végigmenni a „birodalmán", hogy „beleszippantva a levegőbe ne ellenőrizze a páratartalmat, ne aggódjon a rosszul elhelyezett...vagy rosszul...megvilágított tárgyakért”. Biztos, hogy figyelmeztetni fogja a szabálytalankodó kollégákat, udvariasan, de határozottan meg fogja követelni, hogy a raktárban rend legyen. A hallgatók már év közben is beszámolnak apróbb-nagyobb eredményekről, amelyeket a tanulmányaik nyomán megvalósítottak és megváltoztattak. Elmondják, hogy új kapuk nyílnak meg számukra a muzeológia területén, értik a számukra eddig csak szakszövegnek tűnt beszélgetéseket. Tudomásunk van arról is, hogy a múzeumok többségében örömmel fogadják és értékelik ezeket az általuk alkalmazott „újításokat”. De ismerünk ellenpéldákat is, ahol azt mondják, felejtsék el amit nálunk tanultak, mert amit megvalósítani szeretnének az adott helyen nem lehetséges. S találkoztam már múzeumigazgatóval, aki hálásan mondott köszönetét a munkánkért. Felnőttként visszaülni az iskolapadba kicsit más, mint a régi iskolás évek alatt volt. Az ember 306
