Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-01 / 6. szám
m^úzEUMi Hírlevél J© A 79 - többségében székesfővárosi munkahellyel rendelkező - szerző mindenesetre olyan hiánypótló és korszerű munkát alkotott, amely komoly szerepet játszhat abban, hogy a művelt - de a kevésbé művelt - nagyközönség is, a romantikus, délibábos és lila ködből a való világba helyezhesse a hazai régészettudományt, egyúttal tükröt mutatnak a szakmának, hogy: hol is tartunk ma, milyen a lehetséges jövőnk. Hiányolom ugyan a szerzők közül néhány tagadhatatlanul vezető szerepet játszó kollégánkat, úgymint: Szabó Miklós akadémikust, Raczky Pált, a az ELTE Régészettudományi Intézete igazgatóhelyettesét, de Kalicz Nándort és Tomka Pétert is. Hogy ők miért nem váltak a kötet szerzőivé, ez az Ő és a szerkesztők titka marad. Én hiányukat csak sajnálni tudom. Mindezek után és ellenére sem nevezném a könyvet kézikönyvnek - még idézőjelben sem, ahogy a szerkesztők előszavában szerepel -, ugyanis nem a szakembernek íródott, ahogy a „Régészeti kézikönyv I." (1954). Mindenesetre a köszöntő Trogmayer Ottó utolsó mondatának szavait nagyon lényegesnek tartom - akár egy régész kamaráért kiáltásként is felfogható -, amikor a szakma eljövendő tagjait óva inti: „remélem, jobban összefognak, mint ahogy mi összefogtunk." ... s a szerzők végül is megtették ezen az úton az első lépéseket. Tegyük hozzá rögvest: a képanyag teljesebbé tételét segítő szakmabeliekkel együtt, akiknek névjegyzéke a 467-471. oldalakon megtalálható. S ha már a praktikumnál tartok, elengedhetetlenül szükséges kellék a 437. oldaltól kezdődő lelőhely jegyzék. Csupán azt sajnálom - különösen e PC-s világban - hogy abban nem oldalszámra történik a hivatkozás, hanem pusztán a fejezetre. A szakember persze elboldogul, kérdés: a nagyközönség egy tagját ezzel mennyiben segítettük? Nézzük azonban végre közelebbről a vaskos könyvet, csak felvillantva néhány aspektust lapozás közben! Az egyszerű állampolgár tájékozódását frappánsan segíti, hogy mindenegyes fejezetet más - kivétel népünk története - szín jelöl az oldal bal felső sarkában. Logikus, hogy a könyv végén, az áttekinthetően megkomponált kronológiai táblán ugyanezek a színek visszaköszönnek. A vásárlónak nyilván az is örömet okoz, hogy a fejezetcímlapok színesek és hogy több száz színes képet, ábrát és térképet tartalmaz a könyv. Ezek között nem egy olyan van, amelyet a szakember is innen ismerhet meg először, s ez igazi szellemi élmény a régész számára is. Hiányolom azonban, hogy pl. a légifotók szinte mindegyikéről hiányzik egy segítő utalás - mondjuk nyíl - arra, hogy mit is kell látni a képen?! A Nyájas Olvasó ugyanis sok esetben biztos nem fogja felfedezni. Üdítő kivételt jelent a Kertész Róbert által jegyzett 93. oldalon közölt Jásztelek I. lelőhely felvétele, a regölyi földvárat jelölő 2-es szám a képen (184. oldal), avagy a Decs-Ete középkori mezőváros légifotója (369. oldal) mellé helyezett geodéziai felmérés és a terepbejárás leletsűrűsödését leképező grafika. A hasznos és jó minőségű, remek „tárgyfotók" között is található azonban néhány, ami nem kellő (nem élvezhető, az információt megjeleníteni nem képes) méretben került beszerkesztésre. Példa erre az 59. oldal 24. képén megjelenő késő neolit őstulok nyakcsigolya Csőszhalomról, ahol én ugyan tudom, hol van a kovakő nyílhegy, de vajon az Olvasó is tudja? A túrkevei középső bronzkori kenyérmaradvány (65. oldal) - valljuk be - a hit kérdését veti fel... .akár ez is lehet a képen. De a sárosdi kun szállástemető kaftánkapocspáija (393. oldal) sem igazán élvezhető a közölt méretben. Problémás a 331. oldalon látható trizsi vasolvasztó kohó fotója is. Nem csak azért, mert fejéről a talpára kéne állítani - a figyelmes amatőr erre azonban a következő oldal alapos szemlézése után rájöhet -, de a minősége sem a legjobb. A laikus olvasó - szerintem - csak találgathat, hogy a 66. oldal fotóján vajon melyik a borsó és melyik a lencse? A képi információ hordozóknál maradva meg kell jegyeznem, hogy érthetőek, világosak és egységesek a fejezetek színes és régészetileg aktualizált Magyarország térképei. A színes vagy fekete-fehér felülnézeti összesítő, avagy objektumrajzok fantasztikus élményt keltenek. Ezek közül én azonban nagyon hiányolom a Polgár-csőszhalmi teli - számomra máshonnan (pl. Természet Világa címlapja) jól - de az érdeklődő honpolgár számára tán nem ismert, Puszta Sándor munkacsoportja által készített magnetométeres felmérés színes ábráját. Szívemnek az egyik legkedvesebb a 273. oldalon megjelenő szarmata női sír és övének rekonstrukciója. Megmosolyogtató és bosszantó ellenpélda is van azonban, pl. a 202. oldal kelta házát vagy a 241. oldal romanizált kelta lakossága épületét megjelenítő rekonstrukciós rajz. Talán az Olvasó számára az értelmezés lehetőségét biztosítani kellett volna pl. a 242. oldal rajzán. A tárgyrajzok közül is „kilóg” egy-két kevésbé sikerült reprodukció. Ennek legkirívóbb példái: egy góri késő bronzkori öntőforma túlzott méretű felnagyítása, s ugyanez a gond a 397. oldal középkori cserép játéklovacskájával. Néhány - nem lehet célom, s tere sincs itt annak, s nem ez a fóruma a részletes szakmai kritikának - belső és tartalmi kérdésre térve... 198
