Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-03-01 / 3. szám
©i JTúzeumi Hírlevél m In memoriam... Elment a 85 éves Balassa Iván, a magyarországi etnológia - múzeumügy és a határon-túli magyarok népi kultúrájának Európa-hírű tudósa (1917 - 2002. november 1.) Balassa professzor munkássága a fizetés nélküli múzeumőri szolgálattól a múzeumi főigazgatósákogig, és a minisztériumi osztály vezetéséig a teljességre való törekvés jegyében telt. Csűry Bálint tanítványaként nyelvészeti kutatást végzett, majd 1940-41 között Szabó T. Attila mellett dolgozott, a nyelvtudományi érdeklődés mellett mindkettőjüktől a néprajzi érdeklődést is elsajátította. Kolozsvári évei után a nagy múltú, Kós Károly által épített Székely Nemzeti Múzeumba nevezték ki Sepsiszentgyörgyre. A múzeum dolgozói máig hálásan gondolnak az európai kitekintésű és elismertségű tudós gyűjteménygyarapítói tevékenységére. 1944 őszén került Pestre a Néprajzi Múzeumba, ahol 1948-tól a leggazdagabb gyűjteménynek, a Magyar Osztálynak a vezetője lett, majd kiváló szervezőképességének és óriási munkabírásának köszönhetően hat éven át a Néprajzi Múzeum főigazgatójaként szervezte a nemzetközi és a belföldi kapcsolatokat, a gyűjteményi-múzeumi műtárgyi gyarapításokat, leírásokat, kiadványok szerkesztését, kiállítások rendezését. 1956-1961 között a sárospataki Rákóczi Múzeumot igazgatta. Munkája révén, Ujszászy Kálmánnal együtt ennek az északkelet-magyarországi térségnek mind a kulturális, mind a néphagyományok területén menthető emlékeit gyűjtötték, feldolgozták a jövő számára. Több könyve ennek az időszaknak a terméke, így a folklorisztikában is úttörőnek számító Karcsai Mondák, vagy Bodrogköz lírai monográfiája a Lápok, falvak, emberek, vagy a Földművelés a Hegyközben, amely kötet már a Mezőgazdasági Múzeumban elkezdett szolgálatának kezdetét jelezte. De írt Sárospatak helyneveiről, később pedig a hegyaljai borászat „bibliáját” írta meg, Tokaj- Hegyalja szőleje és bora -címmel mutatós kötetben. Emellett persze számos tanulmányt írt a hegyaljai németek betelepítéséről, Kossuth Lajosról, közzétette az amerikás magyarokról gyűjtését. 1961 -tői a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának Tudományos Osztályvezetője, a múzeumok aranykorszakának megteremtője. 1969-től a Mezőgazdasági Múzeum mb. főigazgatója, majd tudományos főigazgató-helyettese, ahol megalakítja a Mezőgazdasági Múzeum Nemzetközi Szövetségét az AIMA-t, megalapítja az Európa-híres Mezőgazdasági Munkaeszköztörténeti Archívumot. Nagy történeti-néprajzi, agrártörténeti monográfiákkal örvendeztette meg a szaktudományt, így pl. A magyar kukorica (1960), Az eke és a szántás története Magyarországon (1973), vagy a magyarországi aratómunkásokról. A rendszerváltás hajnalán jelent meg a híres, Határainkon túli magyarok néprajza c. kézikönyve, amit elkapkodtak az érdeklődők (1989-ben) nagy szakmai és politikai elismerést aratva, de monográfiát írt a magyar falusi temetőkről, a kolozsvári házsongárdi temetőről, egyik tanítómestere Herepey János kéziratát közzéadva, és nyelvész mintaképeiről Csűry Bálintról, Szabó T. Attiláról. Eközben számtalan tudományos puplikációt készít a magyar népi földművelés történetének témaköréből, a nyolc kötetes Magyar Néprajz c monumentális akadémiai kiadvány előrelenditője, kiállítást rendez, előadást tart, külföldi néprajzi és kulturális bizottságokban képviselte a magyar nemzeti érdekeket. Az 1970-es évek közepén megindította a magyarországi nemzetiségek, nemzeti-etnikai kisebbségek kutatását, a Békéscsabai Nemzetközi Nemzetiségkutató Konferenciákat és a magyarországi németek, szlovákok, románok, cigányok nemzetiségi néprajzi kiadványait, megalapította 1972-ben a keszthelyi Georgikon Majormúzeumot, amely az egykori keszthelyi Georgikon, Európa első felsőfokú mezőgazdasági tanintézetének és alapítójának, Festetics Györgynek állított emléket. A keszthelyi uradalmi majorban, eredeti épületek, falak közt működő múzeumot hozott létre a Magyar Mezőgazdasági Múzeum fináléjaként, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium büszkeségeként. Munkásságát, nemzetközi tudományszervezését, a Magyar Néprajzi Társaság elnökeként elért eredményeit, és tudományos teljesítményeit a Svéd és a Dán Királyi Tudományos Akadémia tagsággal ismerte el, a hamburgi F.V.S. Herder-díjjal tüntette ki. Ezt a díjat Kodály Zoltán, Ortutay Gyula, Illyés Gyula korábban kapta még meg. Számtalan magyar kitüntetés birtokosa, amellyel szakmai munkásságát ismerte el minden rendszer, minden kormány. A legutolsó kitüntetését 1997. augusztus 20-án, a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét vehette át. Balassa Iván nyugdíjasán is aktív volt, a TIT Országos Néprajzi Választmányának, majd ennek jogutódjának a Györfty István Néprajzi Egyesület alapító társelnöke, az erdélyi néprajzkutatók felkérésére a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke. Számos egyesület, tudós társaság tagja, aktív közreműködője volt, aki fiatalos lendülettel törekedett a jobbra, az okosabbra. Diplomatikus és robbanékony volt egyszerre, aki a teljességben és a folyamatban gondolkodott. A rendszerváltozás után rögtön megszervezte a határontúli magyar néprajzosok továbbképzését, a romániai „forradalom" után szintén azonnal irányította fiatal kollégái segítségével a közgyűjtemények, múzeumok műtárgyainak védelmét, az újraindulás megkönnyítő-97
