Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)

S

302 Sólymos Sólymos László Szilveszter, OSB (1920. febr. 9. Rábacsécsény – 2006. márc. 27. Pannonhalma): teológus, gyűjteményvezető. – R. k. hétgyermekes tanító-család első gyer­meke. – A soproni Bencés Gim.-ban (1929–1937) tett érettségi után belépett a bencés rendbe (1937. aug. 6.), ahol a Szilveszter szer­zetesi nevet kapta. Rómá­ban, a Szent Anzelm Ben­cés Egy.-en (1938–1942), majd a bécsi Pázmáneum­ban (1942–1943) tanult teológiát. Mindkét helyen tüdőbetegsége miatt kellett megszakítania tanulmányait, amelyet végül a Pázmány Péter Hittud.-i Akad.-n fejezett be (1957), uo. egy­háztörténetből doktorált (1959). 1943. júl. 20-án pappá szentelték. – A kőszegi Bencés Gimn.-ban (1946–1948), majd annak államosítása után utód­intézményében hittanár (1948–1950). Koholt vádakkal letartóztatták (1951. aug. 19.) és dec. 21-én a „népi demokratikus államrend megdön­tésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének, vezetésének bűntette” vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956. okt. 26-án szaba­dult a váci fegyházból. Főisk.-i tanár Pannonhal­mán (1959–1967, 1969–1984, 1988–2006) és a bp.-i Pázmány Péter Hittud.-i Akad.-n (1967–1969, 1984–1999). – Pannonhalmán helyettes házgond­nok (1972), házgondnok (1973), a Pannonhalmi Főapátsági Múz. őre (1974–2006), a pannonhalmi gyűjt.-ek gondozója. – Fő szakterülete a liturgika, gyűjteményvezetői kinevezése után egyre inkább az egyházművészet. 1996 óta főleg rendtörténet­tel foglalkozott. Gyűjt.-i munkájában fontos te­rület volt a provenienciakutatás és az állomány­védelem. Feldolgozta a Pannonhalmán őrzött kegyérmeket, könyvet jelentetett meg a pannon­halmi kódexről, ill. a Szent Benedek-éremről. – Az Orsz. Egyházművészeti és Műemléki Tanács, ill. az Orsz. Liturgikus Tanács tagja (1965–2005). – Szülőfalujában a 2008-ban róla elnevezett kul­túrotthon falán emléktábla őrzi emlékét. Ravaz­don, az általa kutatott Szent Villebald-templom romjainál kilátót neveztek el róla. F. m.: Kruesz Krizosztom (1865–1885) – Kelemen Kri ­zosztom (1929–1950). Várszegi Asztrikkal (Pannonhalmi főapátok 1. METEM Könyvek 2. Bp., 1990, 9–228. p.); Himmelreich György pannonhalmi kormányzóapát (1607–37) könyvtárkatalógusának feldolgozása. Adalé­kok a Szent Benedek-rend pannonhalmi könyvtárának történetéhez (Pannonhalma, 1998); Pannonhalma élete a XIX. században. Összegyűjtött rendtörténeti tanul ­mányok (Pannonhalma, 1999); Pannonhalma. A hegyen épült város (Bp., 2000). Irod.: MKL XII.: 203–204. p.; Mikó Zsuzsanna: S. L. Sz. ügye. In: Kapiller Imre emlékkönyv. Szerk. Horváth Zita, Mikó Zsuzsanna, Miklós Dániel, Németh László Sándor (Zalaegerszeg, 2019, 147–157. p.). Fotó: Pannonhalmi Főapátsági Múz. Dénesi Tamás Solymosné Göldner Márta: → Solymos Edéné Göldner Márta Somogyi Sándor; ered. (1945-ig) Weisz (1909. okt. 11. Tab – 1987. dec. 19. Bp.): kereskedő, mú­zeumig. – A Bp.-i Kereskedelmi Akad.-n érettsé­gizett és szerzett szak­képesítést (1925). Részt vett a munkásmozga­lomban; 1928-tól párt­tag, később az MSZMP KB Iroda társadalmi munkatársa. – A Belke­reskedelmi Min. TÜZÉP Váll. főig.-ja (1955–1970). 1970-től a M. Vendéglátóipari Múz.-ból akkor megalakult M. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múz. (MKVM) első főig.-ja (1970–1976); a kibő ­vített múz.-ot nyugdíjazásáig vezette. Irányítása alatt a múz. mindkét szakterületen és a kialaku­ló harmadik szakágban, az idegenforgalom terü­letén is megerősödött (új állandó kiáll.-ok, orsz. gyűjtések, orsz. és időszaki vándorkiáll.-ok, is­meretátadás, szakmai kapcsolatok). – Munka érdemrend (1955), Munka érdemrend arany fo­kozata (1963, 1976), Hazáért Érdemrend (1984), Pro Urbe Budapestért-díj (1985). F. m.: Budapest kereskedelme 100 évvel ezelőtt (Keres ­kedelmi Szemle, 10, 1972, 5–8. p.). Irod.: A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 50. jubileumi évkönyve. Szerk. Török Róbert (Bp., 2017, 155–156. p.). Fotó: MKVM Kereskedelmi és Vendéglátóipari Fotótár Török Róbert Srágli Lajos (1951. szept. 14. Egervár – 2017. okt. 5. Páka): történész. – Nagykanizsán, a Wink­ler Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett (1970), a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanár­képző Főisk.-n népművelő–történelem szakon (1984), majd az ELTE BTK történelem szakán

Next

/
Oldalképek
Tartalom